2024. április 20., szombat

Kétszáz év után ismét megjelentek a bölények a Tarcal-hegyen

Egy hím és négy nőstény európai bölény, akiket Lengyelországból szállítottak be, immáron harmadik napja élnek új otthonukban, a Tarcal-hegyen – derült ki a Fruška gora Nemzeti Park közleményéből.

Az európai dámvad és a muflont követően az európai bölények is megérkeztek a Tarcal-hegyre.

Rade Krunić, a Fruška gora Nemzeti Park igazgatója elmondta, hogy az állatok negyven napos karanténban vannak, annak érdekében, hogy megszokják új környezetüket.

– Az állatok kiengedése az elzárt területükre, amelyet még az érkezésük előtt készítettünk el, nagy dolog nemcsak a Fruška gora Nemzeti Park, hanem egész Szerbia számára is. Nagyon gyorsan belevágtunk ebbe a projektbe, amelyben az állam támogatását is élveztük és most már eljött a nap, amikor az állatok megérkeztek Lengyelországból és együtt láthatjuk őket negyven napon keresztül a karanténban – mondta Krunić.

Hozzátette, hogy ezt követően a polgárok is megtekinthetik majd a különleges állatokat.

Közel száz évvel ezelőtt egész Európában mintegy ötven bölény élt. A szakemberek szerint a jövő év végére a fennmaradásukért folytatott küzdelemnek köszönhetően a számuk meghaladhatja a 10 ezret is.

A nemzeti park illetékesei szerint az utolós európai bölényt vidékeinken több mint kétszáz évvel ezelőtt lőtték ki és jelenleg a Tarcal-hegy az egyedüli terület a Balkánon, ahol ismét szaporodásnak indulhat ez a napjainkban is különlegesnek számító állatfaj.