2022. május 22., vasárnap

Újabb milliárdos támogatások

Az önkormányzatok mellett a vadászegyesületek és a halgazdaságok is pályázhatnak a mezőgazdasági titkárságnál, de az erdészetet is támogatják

Az önkormányzatok számára két pályázatot is megjelentetett tegnap a mezőgazdasági titkárság, de a jövő hét elején újabb kiírással is készülnek. Több mint egymilliárd dinárt szánnak ugyanis az idén a határutak és vízelvezető csatornák rendezésére, illetve az ivóvíz- és szennyvízhálózatok kiépítésére – tudtuk meg Ótott Róbert titkárhelyettestől. Kiemelte, hogy az elmúlt napokban a vadászegyesületek és a halgazdaságok részére is jelent meg egy-egy kiírásuk, de az erdészetet is jelentős összeggel támogatják.

ERDŐT, VADAT ÉS HALAT!

A halgazdaságok támogatására az idén 20 millió dináros keretösszeget irányozott elő a mezőgazdasági titkárság – kezdte a január 21-én megjelentetett három pályázat ismertetését Ótott Róbert.

– Az új halastavak kiépítésére hektáronként legfeljebb 800 ezer dinárt igényelhetnek a kérelmezők, a meglévőknek a felújítására és bővítésére viszont a hektáronként maximálisan megpályázható összeg 500 ezer dinár. Fontos kiemelni, hogy a titkárság a földmunkálatok költségeinek 70 százalékát tudja megtéríteni, legfeljebb 5 millió dinár értékig.

Az említett kiírásra február 21-éig adhatják át kérelmeiket a halgazdaságok. Ugyanaddig pályázhatnak a vadászegyesületek is, amelyek az idén több mint 35 millió dináros támogatásban részesülhetnek.

Az erdészetet az idén összesen 155 millió dinárral támogatja a tartományi titkárság (Fotó: Dávid Csilla)

– A vadászterületek felhasználói új vagy használt terepjárókat vásárolhatnak, de akár csónakokat is beszerezhetnek a titkárság segítségével. Emellett ruházat, távcsövek, spektívek és más, a vadgazdálkodáshoz szükséges eszközök beszerzését is tervezhetik. A maximálisan megpályázható összegek tételenként változnak: például az új terepjárók vonatkozásában legfeljebb 850 ezer dinárt nyerhet el egy vadásztársaság. A költségek adó nélküli részének 90 százalékát támogatja a titkárság.

Az erdészetet az idén összesen 155 millió dinárral támogatja a titkárság. Erdősítésre 60 millió dinárt szán, ami 10 millió dinárral meghaladja a tavalyi támogatási lehetőségeket – hangsúlyozta a titkárhelyettes.

– Fontosnak tartjuk az erdők helyreállítását is, erre a célra 35 millió dinárt különítettünk el a költségvetésből. Az erdei utak kiépítésére 20 millió dináros keretösszeggel rendelkezünk, az erdei faiskolákat viszont 40 millió dinárral tudjuk támogatni.

Az erdei utak kiépítésére és a faiskolák eszközbeszerzésére vonatkozó pályázatokra április 29-éig jelentkezhetnek az érdeklődők, az erdősítésre és az erdők helyreállítására vonatkozó kiírásokra viszont  augusztus 31-éig várják a kérelmeket. Ezekre a kiírásokra az erdők jogos felhasználói mellett az önkormányzatok is pályázhatnak – emelte ki Ótott Róbert.

FÓKUSZBAN AZ ÖNKORMÁNYZATOK

Az önkormányzatok részére pénteken további két pályázatot is megjelentett a titkárság. A határutak rendezésére és sárlerázók kiépítésére 300 millió dinárt különítettek el a költségvetésből – kezdte az új pályázatok ismertetését a titkárhelyettes.

– Ez egy rendkívül fontos intézkedés, amely a mezőgazdasági termelők javát szolgálja. Olyan jellegű projekteket támogat ugyanis a titkárság, amelyek a határutak tartós rendezését irányozzák elő. Az a célunk, hogy a termőföldek között zúzott kővel borított és elegyengetett utakon tudjanak haladni a mezőgazdasági gépek, és a sárlerázók is szilárd kőből vagy betonból készüljenek. Az önkormányzatok február 28-áig adhatják át projektjeiket, amelyeknek a támogatási értéke legfeljebb 20 millió dinár lehet. A titkárság a költségek 70 százalékát fedezi – mondta Ótott Róbert.

A határutak mellett az önkormányzatok a vízelvezető csatornák rendezésére is pályázhatnak. Erre a célra csaknem 250 millió dinárt szán a titkárság: egy-egy önkormányzat legfeljebb 25 millió dinárt  nyerhet el, 50 százalékos támogatási intenzitással. Ezt a lehetőséget egészen október 14-éig kihasználhatják az önkormányzatok – zárta a pénteken megjelent kiírások sorát a titkárhelyettes.

– A jövő hét elején megjelentetjük az ivóvíz-, illetve szennyvízhálózatok kiépítésére és felújítására vonatkozó pályázatot is: 480 millió dináros keretösszegre adthatnak át projekteket az önkormányzatok. Fontos kiemelni, hogy az idéntől támogatjuk a tervdokumentációk kidolgozását is. A korábbi években ugyanis erre nem volt lehetőség: tavaly csak a szennyvízhálózatok terveinek kidolgozását támogattuk, az idén viszont emellett a vízvezetékekre vonatkozó tervdokumentációkat is segítünk kidolgoztatni az önkormányzatoknak. Azt szorgalmazzuk, hogy minél több vajdasági önkormányzat tudjon magasabb szinteken is pályázni ezen hálózatok kiépítésére – hangsúlyozta Ótott Róbert.

Az érdekeltek a kiírások teljes anyagát a psp.vojvodina.gov.rs oldalon tekinthetik meg, de ugyanitt tájékozódhatnak a korábban kiírt lehetőségekről is. Mint arról már beszámoltunk, az említettek mellett további 13 pályázat is nyitva áll, ezekkel elsősorban a vajdasági gazdák befektetéseit kívánja támogatni a mezőgazdasági titkárság, de eszközbeszerzésre pályázhatnak a mezőgazdasággal foglalkozó oktatási intézmények és az önkéntes tűzoltó-egyesületek is. Erre a célra szintén több mint egymilliárd dinárt különítettek el az idei költségvetésből, amely több mint másfél milliárd dinárral meghaladja a tavaly rendelkezésre álló eszközöket. A titkárság ugyanis 8,3 milliárd dinárból gazdálkodhat a 2022. évben.