2022. január 17., hétfő
Volt egyszer egy Újvidék 258.

Tél van

Újabban ritkán esik meg, hogy télen hóesésre ébredünk. De nem így volt ez valamikor. Az emlékeimben a régi telek élnek, amikor még akkora havazások és zimankók uralkodtak, hogy az iskolákban elhalasztották a téli szünet utáni második félév kezdetét. Volt amikor szinte lehetetlenek tűnt a Limán városrészből a ma, a Limáni piac környékének számító Sonja Marinković iskolába eljutni. Nekünk, gyerekeknek, ez külön kaland volt, hiszen az iskolába vezető úton a különböző iskolákba járók egymás közt igazi hógolyócsatákat rendeztek. Számunkra azok voltak az igazi telek, de nagyszüleink azoktól hidegebbekre és zordabbakra is emlékeztek.

Olyanokra, amikor nem volt elég fütőanyag, mint közvetlenül a második világháború befejezése után, amikor 1946. január 3-án az újvidéki városi népbizottság osztotta a tüzelőfát, aszerint, hogy hány tagú család igényelte azt, és melyik városrészben lakott a család. A tűzifajegy mellett azonban pénzre is szükség volt, hiszen a faigénylés anyagiakkal is járt. A városnegyed népbizottságában egész évre vonatkozóan a lakásbejelentést is egyúttal hitelesíteni lehetett. Az 5 tagot számláló családok 1 köbméter keményfát vásárolhattak 670 dináros áron, míg a három- és négytagú családok 1 köbméter puhafára jogosultak 480 dinárért. Azon a télen indult el a vasúti forgalom Belgrád és Szabadka között, mert felépült Belgrádnál a Száván, Újvidéknél pedig, emberfeletti erőfeszítések mellett, a dunai vashíd.  Jogosan írt az akkori sajtó arról, hogy mekkora erőfeszítésbe került egy-egy híd, gyár vagy vasút felépítése.

„Vajon gondolkoztak-e már azon, mit jelent téli ködben, fagyban, hajnali dermesztő hidegben, esti sötétségben, húsz-harminc méter magasságban jéghideg vasat vágni, heggeszteni , helyére illeszteni? Vajon láttak-e már sok tonna súlyú vastraverzot, amint lassan, de halálos pontossággal, szinte természetfeletti biztonsággal milliméterről milliméterre közeledik célja felé, s aztán úgy összeforr a többi alkatrésszel, mintha egyetlen darabból állana az egész? Láttak-e már munkást, aki huszonnégy, negyvennyolc és hatvankét órán át úgy dolgozott egyfolytában, hogy csak az étkezési szünetekben aludt rövid perceket?”

Az 1946-os év első délelőttjére készült el a dunai vashíd és ennek köszönhetően indult be a közvetlen gyorsvonatforgalom Belgrád és Szabadka között. A Belgrádból jövő vonat végállomása már nem a Pétervárad-Duna állomás, hanem Újvidék érintésével Szabadka lett. Voltak azonban ettől bonyolultabb kérdések is, így a villanyárammal való ellátás is, amelyben zűrzavar és egyenetlenség uralkodott, leszállították a villanyáram árát. Így az áram ára Belgrádot kivéve, ahol 7 dinár maradt, vidéken, így Újvidéken is, 8 dinárba került, míg az ipari áram ára 4 dinár lett. Ezzel egyidejűleg csökkentették a villamosjegyek árát és a vízdíjat is. A mindennapi gondok mellett azonban az újvidéki magyarság nem dicsekedhetett a széles néptömegeknek a kultúrmunkába való széles körű bevonásával.

Ennek a hiányosságnak a kiküszöbölése céljával alakult meg Újvidéken a Magyar Népművelődési Tanács, hogy megoldják a város magyarságának „kultúrproblémáját”, hiányosságát és szervezetlenségét. Az 1945 nyarán megalakult Magyar Kultúrkör nem dicsekedhetett jelentős eredményekkel és a népegyetemi előadásokon sem vettek részt az újvidéki magyarok. Ennek okát a kultúrmunkások csekély számában és a kultúraktivitásokra alkalmas helyek hiányában látták. „Állandó, szervezett közönség csak úgy fejlődhet ki, ha megteremtjük a kultúrmunka gócpontjait, s ott egyrészt aktivizáljuk a kultúrmunkásokat, másrészt tömörítjük és megszervezzük a hallgatóságot.” 

Hogy ezeket a hiányosságokat kiküszöböljék, megalakították az Újvidéki Népművelődési Tanács Magyar Tagozatát, míg a helyiséghiányt „egyszeriben” úgy pótolták, hogy a telepi Gazdakör épületét a IV. körzet kultúrotthonává léptették elő, a volt Református Olvasókör helyiségét, pedig átadták a III. körzet kultúrotthonának berendezésre. Ezeken az épületeken a legrövidebb időn belül elvégzik a szükséges tatarozást és rendbehozást. A „noviszádi népművelődési tanács magyar tagozatának tagjai voltak: dr. Kovács Kálmán vajdasági közvádlóhelyettest a Népegyetemmel bízták meg.

A műkedvelő csoportokkal Rind Károly munkást, könyvtárszervezéssel Gál László szerkesztőt, a kultúrotthon kérdésével Vukelics József gimnáziumi tanárt, analfabéta-tanfolyamokkal Gál Erzsébet gimnáziumi tanárnőt, a faliújságokkal Hegybeli Lili tanárnőt és Gellér Lajos szerkesztőt, a rendezvények ellenőrzésével dr. Hock Rezsőt, a vajdasági parlament szociális osztályának főnökét bízták meg. A közművelődési tanács titkára Kek Zsigmond, a Magyar Szó főszerkesztője lett. A ma már múltnak számító, hatvanas évek hógolyócsatái már egy gondtalanabb kor eljövetelét hirdették.