2024. március 29., péntek

Szegénység küszöbén a szerbiai fiatalok negyede

Szerbiában minden negyedik fiatalt fenyeget a szegénység, a börtönben lévők negyede ifjú, szintén negyede pedig valamilyen szociális segényt vesz igénybe, ez derült ki a Nyugat-Balkán és Törökország Ifjúsági Központja (WBT) kutatásából, jelenti a FoNet.

Tavaly a szerbiai fiatalok 54,7 százaléka került be a felsőoktatási rendszerbe. 2020-ban középiskolát végzettek aránya 17,6 százalék volt. A Szerbián kívül Albániát, Észak-Macedóniát, Montenegrót és Törökországot is felölelő kutatás eredményei azt mutatják, hogy az öt országban a fiatalok részvétele a közélet társadalmi, politikai és társadalmi szférájában lényegesen alacsonyabb, mint az uniós átlag. Az a tény, hogy a WBT-országokban egyetlen miniszter sem fiatalabb 30 évnél, azt mutatja, hogy a fiatalok kevésbé vesznek részt a politikai döntéshozatalban.

További aggodalomra ad okot a munkanélküliség a fiatalok körében, amely a WBT-országokban átlagosan 31,4 százalék, míg az uniós átlag 17,1 százalék.