2021. december 2., csütörtök

Kézművesség

Néhány héttel ezelőtt Hódi Éva jóvoltából a biotermékekről és a bio szóval kapcsolatos nyelvi tudnivalókról olvashattunk rovatunkban, megállapítva, hogy a bio ma már divatszó. Hasonló utat jár be a kézművesség is, amellyel manapság egyre több területen találkozunk, a kézműves termékek mind népszerűbbek, ennek nyelvi vonatkozása pedig az, hogy divatszóvá vált a kézműves. A Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda felmérése szerint 2014-ben az év (lejáratott) divatszava volt, Kemény Gábor nyelvész pedig úgy fogalmaz, egyre erősebben érvényesül a hírverő, vendégcsalogató jellege, és akad olyan cég, amely már nem is éri be vele, hanem borait bio-kézműves borként reklámozza – két varázsszó egyben, ennek nem lehet ellenállni.

Lássuk, milyen nyelvi-helyesírási kérdések merülnek fel ma a kézművességgel kapcsolatban. Ha fellapozzuk az értelmező kéziszótárt, abban igen tömör meghatározást találunk: kézműves – kézművességgel foglalkozó iparos; kézművesség – egyszerű szerszámokkal, egyedi eljárással folytatott (kis)ipari termelés. Bővebb leírással az internetes lexikon szolgál:

Kézművességnek nevezzük az emberi erővel és kézi szerszámaival – a természetes eredetű alapanyagokon – végzett formaátalakító tevékenységet, és kézműves-terméknek az így létrehozott termékeket. A meghatározás ugyan emberi erőt említ, de a mai korban elfogadható, ha a „gépi erő” használatával kibővítjük a fenti gondolatot, mert pl. a fúrás, esztergályozás stb. munkaműveleteket a kézművesek ma már főként elektromos energiával hajtott gépekkel végzik.

Az értelmező szótári meghatározásban a tömörségen kívül az tűnik még föl, hogy a kézműves szót csak mint főnevet említi, aminek ellentmond a ma előforduló példák többsége: kézműves termék, kézműves játék, kézműves meglepetés, kézműves sör stb. Megfigyelhető, hogy ezekben a szerkezetekben nem főnévi, hanem melléknévi értelmű a tárgyalt szó, vagyis jelzős szerkezetet alkot a termékkel, játékkal, sörrel stb. Ha nem is beszélhetünk (még) egyértelműen szófajváltásról, azt mindenképpen megállapíthatjuk, hogy az eredeti főnévi jelentés mellé fokozatosan kialakult a melléknévi is, és a példák alapján ma már ez utóbbi a gyakoribb. Kemény Gábor szerint a szófajváltás folyamata feltehetően úgy zajlott le, hogy a kézműves módszerekkel készült termék kifejezésből – amelyben a kézműves még főnévi jelző is lehetett – rövidüléssel létrejött a kézműves termék, majd ennek mintájára a többi.

Amellett, hogy érintettük a szófajváltás folyamatát, valamint azt, hogy a termékek népszerűsége nyomán divatszóvá vált a kézművesség, szólnunk kell a felmerülő helyesírási gondokról is, amelyek éppen a szófajiság kettősségéből erednek. Nagy fokú bizonytalanság tapasztalható az egybeírás-különírást illetően, ami nem szokatlan az efféle, főnévi és melléknévi jelleget egyaránt magukon viselő nyelvi elemeknél. Jellegzetes példája ennek a válogatott szó: a válogatott játékos és a válogatottmérkőzés között az a különbség, hogy az első melléknévi értelmű, és különírt jelzős szerkezetet alkot, míg a második főnévi, ennek megfelelően egybeírt birtokos szerkezetet alkot a mérkőzéssel (feloldva: a válogatottnak a mérkőzése). Visszatérve az internetes meghatározáshoz, a „kézműves-termékben” indokolatlanul szereplő kötőjel ugyancsak a bizonytalanságot jelzi. A kézműves termék vagy különírandó (jelzős szerkezetként: milyen termék? – kézműves), vagy kézművestermék formában egybeírjuk (főnévi birtokos szerkezetként: kinek a terméke? – a kézművesé), ám kötőjelnek nincs helye, csupán a nyelvhasználónak a bizonytalanságát jelzi, miszerint ha nem tudjuk eldönteni, hogy egybe- vagy különírjuk, a „legbiztosabb”, ha kötőjelezzük. Persze, nyelvhasználó legyen a talpán, aki el tud igazodni az írásmódok között, hiszen szinte minden egyes, a kézművességgel kapcsolatos szerkezetnél mérlegelés kérdése az egybe- vagy különírás. Az e-nyelv honlapról szemezgetünk: kézművescsalád, kézművestábor, kézművesipar, kézművesremek, kézművesműhely, kézművesvásár, kézművesjátszóház, kézműves-foglalkozás, kézműves-kirakodóvásár; kézműves virágékszerek, kézműves sör, kézművessör-fajták (a mozgószabály miatt kötőjeles), kézműves technika, kézműves alkotás, kézműves fagylalt stb. A példák között találunk jelzős szerkezetet (kézműves alkotás), birtokos szerkezetet (kézművesremek), valamint jelentéstömörítő összetételt (kézművesműhely, kézműves-foglalkozás – utóbbinál a kötőjelet a szótagszámlálás szabálya indokolja). A feliratokban, megnevezésekben előforduló kézműves borozó, kézműves fagyizó, kézműves söröző stb. szókapcsolat ugyancsak jelentéssűrítőnek tekinthető inkább, mintsem jelzős szerkezetnek, ezért az egybeírás javasolható: kézművesborozó, kézművesfagyizó, kézművessöröző.

A szófaj- vagy szemléletváltozás folyamatát a helyesírási szótárakban is tetten érhetjük: az Osiris Kiadó 2005-ös, Helyesírás című kiadványában egybeírva találjuk a kézművesmesterség szót (ahogyan a kézművesipart, kézművesszerszámot is), a helyesírási szabályzat 2015-ben megjelent új kiadásában a kézműves mesterség két szóban szerepel; a kézművesipar, kézművesszerszám, kézművestábor továbbra is egyben.

A kézművesség nyelvi szempontból is régiséget őriz: a mesterember jelentésű műves vagy míves főnév elavulóban van, csak összetételi utótagként él, a földműves, arany-, ezüst-, réz-, bronz-, sőt legújabban bőrműves szavunk mellett a kézműves őrizte meg, és előfordul a régies és népies míves formában is: kézmíves.