Nem jutott be az Európa-liga negyeddöntőjébe a Ferencváros, miután a nyolcaddöntő visszavágóján súlyos vereséget szenvedett a Braga otthonában. A magyar bajnok ugyan kétgólos előnnyel érkezett Portugáliába, ám a hazaiak már az első félidőben ledolgozták hátrányukat, majd fölényes játékkal eldöntötték a párharcot.
A budapesti 2:0-s siker után bizakodva utazott a Fradi az észak-portugáliai visszavágóra, ahol azonban gyorsan rémálommá vált a mérkőzés. A Braga lendületesen kezdett, és a 10. percben Ricardo Horta közeli találatával megszerezte a vezetést. Nem sokkal később Florian Grillitsch távoli lövése – Gróf Dávid közreműködésével – a kapuba csúszott, így negyedóra alatt eltűnt a zöld-fehérek előnye. A portugálok ezt követően is uralták a játékot. A Ferencváros védekezése többször megingott, a hazaiak pedig könyörtelenül kihasználták a kínálkozó lehetőségeket. A 34. percben Gabri Martínez futotta le a védőket, majd a rövid sarokba lőtt, így összesítésben már a Braga állt továbbjutásra. A magyar bajnok játékán egyre inkább látszott a nyomás, a labdakihozatalok akadoztak, a támadásokból hiányzott az átütő erő.
A második félidő elején eldőlt a párharc sorsa. Az 53. percben ismét Ricardo Horta villant, és egy visszagurított labdát védhetetlenül a rövid felső sarokba bombázott. A Ferencváros játékosai láthatóan összetörtek, a Braga pedig magabiztosan, helyenként látványosan futballozva őrizte nagy előnyét.
A magyar bajnok így hiába jutott fél évszázad után ismét ilyen messzire a nemzetközi kupaporondon, a visszavágón nem tudta kezelni a ránehezedő nyomást, és súlyos vereséggel búcsúzott az Európa-ligától. A Braga összességében megérdemelten jutott be a legjobb nyolc közé, míg a Ferencváros számára véget ért az idei európai menetelés.
KIÉLEZETT PÁRHARCOK
A nyolcaddöntő többi párharcának első mérkőzései nagy küzdelmet hoztak. Minden összecsapás nyitottnak tekinthető, bár vannak olyan csapatok, amelyek az idegenben aratott minimális sikerüket követően a többieknél valamivel nyugodtabb körülmények között készülhettek a visszavágóra.
Ilyen a Porto is, hiszen stuttgarti győzelmét követően hazai szurkolótábora előtt már a döntetlen is elegendő lenne számára a legjobb nyolc közé kerüléshez. Hasonló helyzetben van a dán Midtjylland, amely az odavágón Angliában fektette két vállra a Nottinghamet. Ez még akkor is megsüvegelendő teljesítmény, ha tudjuk, hogy a szigetországi csapat a Premier League-ben elkeseredett küzdelmet folytat élvonalbeli tagságának meghosszabbításáért, és a nemzetközi kupaszereplést minden bizonnyal e célnak rendeli alá. Érdekes ugyanakkor a másik angol csapat, az Aston Villa helyzete, amely bár a hazai pontvadászatban kellemetlen pofonokba szaladt bele, az El-ben jól tartja magát, olyannyira, hogy egy hete a korábban a kontinens elitklubjait is megtréfáló Lille otthonában nyert, és minden esélye megvan arra, hogy kiharcolja a negyeddöntős szereplést.
Teljesen megjósolhatatlan az olasz házicsata kimenetele. A Roma és a Bologna az odavágón a hagyományokhoz híven kevés gólt hozó kiegyenlített mérkőzést vívott egymással. A hazai pálya és az olasz bajnokságban betöltött szerepük alapján a Farkasok állhatnak hajszálnyival közelebb a továbbjutáshoz, ám a kilencven perc során bármi lehetséges, annál is inkább, mert az elmúlt években a Bologna többször is győztesen hagyta el az örök várost.
Kérdés az is, hogy a spanyol bajnokságban az utóbbi időben bukdácsoló Betis össze tudja-e kapni magát a Panathinaikosz elleni visszavágóra. A görögök az első találkozón fegyelmezett védekezéssel kihúzták a sevillaiak méregfogát, és amennyiben meg tudják ismételni akkori teljesítményüket, azzal nagy lépést tennének a párharc megnyerése érdekében.
Könnyen megeshet az csúfság a Bundesligával, hogy a negyeddöntőben képviselő nélkül marad. A Freiburg ugyanis az odavágón vereséget szenvedett a Genk otthonában, és az akkori fásult és ötlettelen játéka aligha lesz elegendő a fordításhoz.
Európa-liga, nyolcaddöntő, visszavágók: Freiburg–Genk (az első mérkőzésen: 0:1), Lyon–Celta Vigo (1:1), Midtjylland–Nottingham (1:0), Roma–Bologna (1:1), Aston Villa–Lille (1:0), Betis–Panathinaikosz (0:1), Porto–Stuttgart (2:1).
Nyitókép: A Ferencváros 4:2-es összesítéssel búcsúzott (Fotó: MTI)



