2024. április 16., kedd

Bill Gates: A koronavírus veszélytelenebb lesz, mint az influenza

Bill Gates, a Microsoft vállalatának megalapítója ismét megszólalt a koronavírussal kapcsolatban – írja a B92 hírportál.

Az amerikai milliárdos állítása szerint a koronavírus jövőre kevesebb áldozatot szed majd, mint a közönséges influenza.

– A természetes, valamint a koronavírus elleni védőoltásokkal szerzett immunitással és az új kezeléseknek is köszönhetően a halálozási aránynak drasztikusan csökkennie kell – nyilatkozta Gates a Bloomberg hírügynökségnek, majd hozzátette, hogy jövő nyáron fordulatnak kell bekövetkeznie.

Véleménye szerint a következő év közepéig megoldódik a védőoltásokkal való ellátottság problémája. Emellett a Merck és a Pfizer által kifejlesztett koronavírus elleni tabletták is hozzájárulnak ahhoz, hogy a betegek a fertőzés megállapítását követően időben megkaphassák a megfelelő gyógykezelést.

– A természetes immunitás mellett, a védőoltásokkal és az említett tabletákkal együtt eddig nem megvalósítható mértékben növelhetjük meg az antitestek számát, az elhalálozási arány pedig a következő év nyaráig a közönség influenza által okozott halálozás szintje alá fog csökkenni. Abban a pillanatban a gazdasági tevékenységek is teljes kapacitással visszaállhatnak a megszokott üzemmódba – vélekedik Gates.