2024. március 28., csütörtök

Magyarországon legfeljebb 480 forint lehet a benzin és a gázolaj

A magyar kormány úgy döntött, november 15-től a 95-ös benzin és a gázolaj árát 480 forintos felső határral rögzíti – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

Mint mondta, ez azt jelenti, hogy ennél a 480 forintnál olcsóbb lehet a benzin és a gázolaj, de drágább nem.

Jelezte: abban bíznak, az ár felső határának rögzítése segítséget jelent a gazdaságnak és hozzá tud járulni az infláció mérsékléséhez is.

A miniszter elmondta, a benzinár ugrásszerűen nőtt egy év alatt, összességben azonban az üzemanyag Magyarországon a hatodik-hetedik legolcsóbb az unióban: négy országban egyértelműen olcsóbb, Máltán és Cipruson pedig nagyjából hasonló az áruk, mint Magyarországon. Hozzátette: az európai uniós országok közül egyedül Horvátországban rögzítettek – 550 forintos – felső árat a benzinárak féken tartására.

Kiemelte: a benzin és a gázolaj ára a gazdaság működésére és általánosságban az árakra is hatással van, ezért döntött a kormány a felső határról.