2024. március 29., péntek

Tudással ápolva a forradalom emlékét

Történelmi vetélkedő 1956-ról Szabadkán

Tizennegyedik alkalommal szervezte meg középiskolások történelmi vetélkedőjét a Nagy Imre Társaság és az '56-os Műhely Civil Szervezet a szabadkai Városi Könyvtár olvasótermében. Az idei verseny témája az 1956-os forradalom és szabadságharc jugoszláv–magyar vonatkozásai volt.

Az iskolában az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc témáját csak nagyon felületesen érinti a tananyag, a diákok külön foglalkozásokon vettek részt tanáraikkal, hogy plusztudást szerezhessenek a versenyre való felkészüléshez.

Az idei vetélkedőre jelentkeztek a legtöbben, összesen 18 csapat nevezett be, de a járvány miatt csak 16 csapat tudott eljönni. Kudlik Zoltán, a verseny szervezője, a Nagy Imre Társaság országos elnökségi tagja a megmérettetés előtt adott sajtónyilatkozatában elmondta, 1956 egy olyan időszaka a magyar történelemnek, amivel nem sokat foglalkoznak az iskolákban.

– A vetélkedő jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a diákok bővítsék ismereteiket az '56-os események terén. Vajdaság nyolc középiskolájából érkeztek a diákok, összesen négy településről: Topolyáról, Magyarkanizsáról, Újvidékről és Szabadkáról. Nagyon örülünk, hogy ilyen népszerű ez a téma a középiskolások körében. 1956 a magyar történelemnek egy olyan szakasza, amely sorsdöntő volt a magyar államiság életében a 21. században. 1989-ig nem lehetett az akkori eseményekkel foglalkozni, Nagy Imre újratemetésével kezdődtek el azok a folyamatok, amelyeknek köszönhetően Magyarországon a rendszerváltás egy új állam alapjait fektette le. A szerbiai oktatási rendszerben használatos tankönyvek talán pár mondatban tesznek említést a forradalomról és szabadságharcról. A diákok a vetélkedőn keresztül megismerkedhetnek a környezetükben élők, a nagyszülők, dédszülők 56-hoz fűződő élményeivel, a mártíroknak Vajdaság területén felállított emlékhelyeivel – nyilatkozta Kudlik Zoltán.

Agyánszki Máté, a háromtagú zsűri elnöke hangsúlyozta, tanárfüggő, hogy mekkora teret kap az órákon az 1956-os forradalom. Szerinte a verseny azért fontos, mert a gyerekek amellett, hogy felkészülnek rá, továbbviszik a lángot, hisz Délvidéknek számos kötődése van 1956-hoz.
Patyi Szilárd, lapunk munkatársa, történész, a zsűri egyik tagja elmondta, nagyon sok ponton kapcsolódik Délvidékhez az 1956-os forradalom és szabadságharc, ennek ellenére mégis kevés diáknak vannak ismeretei a témában.

– A hiányos tudás miatt vannak, akik nem tudják, ki volt Nagy Imre, azt, hogy a délvidéki Sörös Imre is részt vett a forradalom eseményeiben.

A vetélkedő ezen szeretne változtatni. Amikor a diákok felkészülnek erre a versenyre, akkor bővül a tudásuk. A megmérettetésnek nem is a versengés a lényege, hanem a tudás megszerzése. November végén pedig egy budapesti kirándulás során megtekintenek néhány '56-os helyszínt – nyilatkozta Patyi Szilárd.

A verseny előtt dr. Kaizinger Tibor vezetőkonzul a Szabadkai Magyar Főkonzulátus nevében üdvözölte a diákokat, majd megkezdődött a vetélkedő. A diákok első körben tesztet írtak, majd a házi feladatként kapott esszéjüket prezentálták a zsűrinek, végül villámkérdések következtek.

Az első helyezést a szabadkai Kosztolányi Dezső Gimnázium, a másodikat a Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola, a harmadik helyezést pedig a topolyai Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola csapata nyerte el. A győztesek könyvcsomagokat kaptak ajándékba, de minden résztvevőt megajándékoztak egy kétkötetes, '56-ról szóló történelmi kiadvánnyal, további jutalma minden résztvevőnek egy egynapos budapesti kirándulás, melyen megtekinthetik az 1956-os események helyszíneit.

A vetélkedőt Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, a Magyar Nemzeti Tanács, a Nagy Imre Emlékház Budapest és a Nagy Imre Társaság Budapest támogatta.