Harmadik generációs nyomdász család tagja a Forum nyomdáért felelős segédigazgató, aki nemrégiben vehette át a Magyar Szó Kft. részlegének vezetését. Mókus Gábor annak idején Újvidéken végezte el az általános iskolát és a gimnáziumot is. Az Újvidéki Egyetem Műszaki Karán szerezte meg a grafikusmérnöki diplomát, majd két évig tanársegédként dolgozott ott. A családi örökséget soha nem élte meg teherként – válaszolta kérdésünkre a segédigazgató.
– Már a nagyszüleim is nyomdászok voltak, apukámnak saját nyomdája volt, anyukám viszont a Forumban dolgozott. Ennek ellenére soha senki sem szorgalmazta a családból, hogy nekem ezen a pályán kell maradnom. Olyannyira nem, hogy a bátyám, Mókus Attila, egészen más pályát választott, operaénekesként tevékenykedik Bécsben. Soha senki a családban nem volt művész, de támogatták a törekvéseit. Ahogyan az enyémeket is: kiskorom óta nyomdász szerettem volna lenni, mindig ott legyeskedtem apukám körül, vonzott a gépek zakatolása, a nyomda illata. Mindenki azt állítja, hogy a nyomdának szaga van, de szerintem nem. Számomra nincs kellemesebb az ott felszívódó illatoknál. Ennyire nyomdász vagyok.
Mókus Gábor (Fotó: Dávid Csilla)
Az egyetemet követően Gábor egy kollégájánál helyezkedett el egy internetes marketing cégben. Később az Ökumenikus Szeretetszolgálat által lehetőség adódott, hogy önkéntesként fél évet Németországban töltsön el.
– Elsősorban a nyelvet szerettem volna megtanulni, de rövid idő után találtam munkát a szakmámban, és úgy éreztem, hogy ez kiváló lehetőség a tapasztalatszerzésre. Különböző nyomdákban dolgoztam, és sokfajta gépet kezelhettem. Ez nagyon fontos volt számomra, mert a nyelv mellett megtanultam a korszerű technológiát is. Ugyanakkor megtapasztaltam egy másfajta munkavégzést, más hozzáállást a feladatok teljesítéséhez és a minőséghez is. Odakint például egy perc késést sem tűrnek el, ami számomra hihetetlen volt. Ha hat órakor kezdődött a műszak, akkor hat előtt öt perccel illett ott lenni. Megesett velem egyszer, hogy hat óra két percre érkeztem meg, és másnap már figyelmeztetett is a főnök, hogy a jövőben pontosan érkezzek a munkahelyemre. Ők ezt a hozzáállást a munkatársak idejének a tiszteletben tartásával magyarázták, s ezzel én egyetértek. Az emberséges viszonyulás azonban hiányzott. A pihenéssel, kávézással eltöltött idő ugyanis egy perccel sem lehetett több a napi fél óránál, és ezt az időt nem is fizetik meg: ki kell jelentkezni a termelésből, a szünet után pedig újra teljes erőbevetéssel kell dolgozni. Az ilyenfajta munkavégzés nálunk – szerintem – nem megvalósítható, és meggyőződésem, hogy nem is kell ilyen embertelen hozzáállást tanúsítani. Véleményem szerint a munkást meg kell becsülni, mert szakember nélkül a gép értéktelenné válik. Még Németországban is, ahol sokkal fejlettebb gépparkokkal rendelkeznek, mint mi. Nyugaton nem használnak tíz évnél idősebb gépeket, amelyek a legjobb elektromechanikai állapotban vannak. Rendszeresen szervizelik a gépeket, minőségi alapanyagokat használnak, és az elvárások is magasabbak: egy nyolcszínű gép beállítási ideje például 5–10 percre korlátozódik. A minőség tehát szavatolt, a példányszámok azonban ott is csökkennek.
A tervek szerint az elöregedett gépeket korszerűbbekre cserélik (Fotó: Dávid Csilla)
Az újvidéki fiatal nyomdász öt és fél évet töltött el Nyugaton, majd szavai szerint „eljött az a nagy nap”, amikor végleg hazaköltözött.
– 2020. szeptember 15-én hazajöttem. A mai napig pontosan emlékszem a dátumra, mert az fontos nap volt számomra. Soha nem gondolkodtam ugyanis abban, hogy ott maradok. A kintlétemre mindig is úgy tekintettem mint tapasztalatgyűjtésre, de letelepedni nem szerettem volna. A hazaköltözés pillanatát nyilván meghatározta a koronavírus-járvány is, mert láttam, hogy egyre nehezebb és bonyolultabb lesz az utazás. A hazalátogatás viszont nagyon fontos volt számomra: itt vannak a szüleim, barátaim, rokonaim, a kutyám, és nagyon szeretem a Dunát is. Alig tudtam kivárni a szabadságokat, hogy meglátogassam az itthoniakat. Ugyanakkor a legszörnyűbb napok azok voltak, amikor vissza kellett mennem. Ez egyértelmű jel volt arra, hogy ennek így nincs értelme: azért dolgozzak éjt nappallá téve Németországban, hogy évente öt hetet itthon tölthessek, ahol jól érzem magam? A magasabb jövedelem sem volt elég csábító, hisz ezzel együtt a költségek is magasabbak Nyugaton. Hazajöttem tehát, és tavaly november 13-án munkába álltam a Magyar Szóban.
Gábor először fejlesztési koordinátorként dolgozott, majd az idén október 11-étől a nyomdával megbízott segédigazgatóvá nevezte ki a cégvezetés. A legelső feladatai egyikének a költöztetést tekinti: a Vojvoda Mišić utcában levő székházban működő gépeknek ugyanis át kell kerülniük a Laza Nančić utcai második részlegbe. Ehhez viszont fel kell építeni az erre a célra megfelelő épületet – mondta a segédigazgató.
– Jelenleg várjuk az építési engedélyek jóváhagyását. A munkálatok költségeinek fedezéséhez a cégvezetés megszerezte az eszközöket, így remélem, hogy a jövő év közepén már beköltözhetünk az új épületbe. Az újságok nyomtatása most is a második részlegben folyik, ahol a lemezek megvilágítását és előhívását is végezzük. Az íves ofszet nyomtatás, a szórakoztató kiadványok rotációs nyomtatása és a könyvkötészet viszont még a székházban zajlik. Mindennek ki kell kerülnie a Laza Nančić utcába, azzal a megjegyzéssel, hogy egyes gépeket nem célszerű átköltöztetni, gazdaságosabb ugyanis lecserélni őket. Öreg gépekről van szó, amelyek szétszerelése és összeállítása jelentős összegekbe kerülne. Az íves ofszet esetében legalább egy újabb gépre lenne szükség, de elöregedett az Alberta rotációs nyomdagép és a Grapha irkafűző gép is. Ezek a legtöbbet igénybe vett gépek, amelyek a legnagyobb hozamot biztosítják. Az újságnyomtatás a prioritásunk, így a második részlegben felállított nagy kapacitású nyomdagép mellett olyan kisebb teljesítményű rotációs gépet szeretnénk beszerezni, amely probléma nélkül átveheti a kisebb példányszámokban megjelenő újságok nyomtatását. Ugyanakkor ez a gép az esetleges meghibásodások esetén is tudná szavatolni a folytonosságot, ami a napi kiadványok esetében nélkülözhetetlen.
Az újonnan kinevezett segédigazgató szerint a jövő év közepére átköltöztethetik a székházból a gépeket a második részlegbe (Fotó: Dávid Csilla)
A második részlegben működő MAN MediaMan gépóriáson ugyanis a Magyar Szó és a Dnevnik napilapokat nyomtatják. Kérdésünkre a segédigazgató elmondta, hogy nem tartja gazdaságosnak az emeletes nyomdagép működését.
– Ez egy olyan gép, amelyet sokkal nagyobb példányszámokra terveztek. Sajnos sem a Magyar Szó, sem a Dnevnik napilap példányszáma nem közelíti meg azt a több tízezres kapacitást, amellyel gazdaságossá válhatna a gépóriás működése.
A szakember véleményét arról is kikértük, hogy szerinte a mai internetes világban egyáltalán lehet-e területeinken olyan megbízatásokat elnyerni, amivel kihasználható lenne a gépóriás, illetve a Forum nyomda kapacitása.
– A jövőben mindenképp erősítjük az értékesítési osztályunkat, amelynek újra kell gondolnia a fejlesztési stratégiáinkat, és több, jobban jövedelmező megbízatásokat kell szereznünk a nyomda számára. A gépek kihasználhatóságát feltétlenül növelni kell: itt elsősorban az íves ofszet nyomtatásra gondolok, mert ez az a részleg, ahol nagy kapacitások állnak még rendelkezésünkre. Megfelelően képzett szakembereink is vannak, akik jól ismerik a technológiát, így ezt a lehetőséget mindenképp ki kell használnunk. Vásároltunk egy digitális gépet is, amellyel kis példányszámú nyomtatást tudunk végezni.
A nyomdák világszinten küzdenek a példányszámok megtartásáért, a koronavírus-járvány megjelenését követően pedig a nyersanyag árának rohamos növekedésével is szembe kellett nézniük – tette hozzá a mérnök. Kiemelte, hogy a papír ára több mint 30 százalékkal emelkedett, és a beszerzése is nehézkes. Papírgyárak zárnak be, így jelenleg a Magyar Szó is abba a helyzetbe kényszerült, hogy beszerzőt váltson. Eddig 2-3 hetet kellett várni a kiszállításra, most viszont már 2-3 hónap telik el a rendeléstől a nyersanyag érkezéséig – vázolta a helyzetet a segédigazgató.
Gábortól azt is megkérdeztük, hogy az említett feltételek között hogyan látja a nyomtatott sajtó és a könyvkiadás jövőjét.
– A sajtó tekintetében borúlátóbb vagyok, mint más nyomtatványok esetében. Az internet ugyanis rohamosan veszi át a naprakész információ közlésének a szerepét, és már az én nemzedékem is sokkal többet tájékozódik a világhálón, mint a napi sajtóból. A szüleink viszont még mindig papíron szeretik átböngészni a híreket, történéseket, és egy napon valószínűleg mi is visszatérünk az újságok olvasásához. Sűrűn látom ugyanis, hogy az egész napos képernyőbámulást követően a fiatalok sem akarnak már este újra a számítógép, táblagép vagy a mobiltelefon mellé ülni. Szívesebben olvasnak egy könyvet vagy lapozgatnak újságot. Még mindig nagy értéke van a papírnak és a nyomtatott szónak, és ez így is fog maradni. A kérdés csak az, hogy milyen mennyiségben. Véleményem szerint egy bizonyos pontig csökkennek majd a példányszámok, de egy határt elérve meg fognak állapodni. Az internet nagy problémája ugyanis, hogy folyamatosan változnak az általa közvetített információk. Az újság, a könyv viszont olyan időtálló dokumentum, amely száz év múlva is megmarad, és értéke lesz – szögezte le a Magyar Szó újonnan kinevezett segédigazgatója.
