2024. október 15., kedd
HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK 2024

Összetartó vállalkozói közösség

Topolyán tartották meg a Vajdasági Mentorprogram idei nyitórendezvényét

Negyedik alkalommal indította el a Vajdasági Mentorprogramot a Prosperitati Alapítvány és Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága, együttműködve a Vajdasági Magyar Vállalkozók Egyesületével. A nyitóeseményre a topolyai TSC Arénában került sor, mintegy 150 vállalkozó jelenlétében. A stratégiai cél, hogy támogassák a magyar vállalkozók együttműködését, ezáltal pedig szülőföldön maradását és boldogulását. Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke, szabadkai listavezető is jelen volt az eseményen és elmondta, hogy Pásztor István kezdeményezésére 2019-ben került első évben meghirdetésre a mentorprogram. Most már a negyedik évadot hirdeti meg a Prosperitati Alapítvány, ami azt bizonyítja, hogy az elképzelés találkozott a vállalkozók vágyaival, terveivel. Minden tevékenységben, így a vállalkozói szférában is fontos, hogy azok, akik tapasztaltabbak és jobbak a saját területükön, átadhassák a tudásukat, tapasztalataikat a kezdőknek vagy a kevésbé sikereseknek. Az igazi siker, amikor mentoráltból mentor lesz. Erre sok példa volt az elmúlt évek során. A Prosperitati Alapítványnak köszönhető ez, de a VMSZ is sokat tett annak érdekében, hogy összekovácsolódjanak a vállalkozók, hogy szimbiózis alakuljon ki a politikai szféra, a vállalkozói szféra, illetve a kultúra területén is. Mindez ahhoz járul hozzá, hogy a saját szülőföldünkön sikeresek tudunk lenni. Ezeket a tevékenységeket nem lehet elválasztani egymástól, együtt kell működnünk annak érdekében, hogy sikeresek legyünk – fogalmazott a VMSZ elnöke.

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

A program célja, hogy összekapcsolják a vajdasági magyar nagyvállalkozókat kis- és középvállalkozó társaikkal, ezzel is hozzájárulva a vajdasági vállalkozói közösség sikeresebb együttműködéséhez, a vállalkozók közötti tapasztalat- és tudáscseréhez. 
Hajnal Virág, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának stratégiai főosztályvezetője rámutatott, hogy az első három évad során több mint harminc mentort és több mint 150 mentoráltat sikerült bevonni.
 – Fontos az, hogy a külhoni magyar vállalkozókkal foglalkozunk, mert a magyar vállalkozók a külhoni magyar közösségeknek meghatározó szereplői olyan szempontból, hogy a saját megélhetésüket biztosítják szülőföldön, és számos munkavállalónak adnak munkát. Azt is látjuk a kutatásainkból, hogy több mint 70 százalékban magyarokat foglalkoztatnak a határon túli magyar vállalkozók. Ez a mentorprogram arról szól, hogy ami ott van abban a közösségben, ahhoz hoztunk egy módszertant, hogy a helyi, tapasztaltabb vállalkozók segítik a kezdő társaikat, és ezáltal is egy közösség formálódik belőlük. Szakmai programokkal szakmai tartalmat is hozunk, hogy vállalkozásfejlesztési ismerettel is bővülnek majd a mentoráltak. A mentorok pedig olyan technikákat sajátíthatnak el, amelyek igazán tudják segíteni a kezdő vállalkozókat, de sok esetben az a visszajelzésünk, hogy azáltal, hogy közösséget is kapnak, és az a szakmai tudás, amit mi kínálunk nekik és amit elsajátítanak, azt később a cégünkben is tudják alkalmazni – fogalmazott a főosztályvezető. 
Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere, a VMSZ jelöltlistájának vezetője is jelen volt az eseményen. 
– Az önkormányzat számára kiemelten fontos a gazdaság fejlesztése. Úgy gondoljuk, hogy az erős gazdaság erős közösséget jelent, és itt szeretném kiemelni mindenekelőtt természetesen a Prosperitati Alapítványt, amely megerősíti a gazdasági szereplők pozicionálását a piacon. Úgy gondolom, hogy nagyon fontos azt is kiemelni, hogy új munkahelyeket is tudunk teremteni a gazdaságfejlesztés és gazdaságösztönzés által, ezért nagy köszönettel tartozunk Magyarország kormányának. Ugyanakkor tavaly Topolya község önkormányzata is elindított egy gazdaságfejlesztési programot. Itt elsősorban a vállalkozókat és a mikrogazdasági szereplőket céloztuk meg. Ők eszközbeszerzésre tudtak pályázni. Tavaly 13 szerződést írtunk alá és 1 millió 200 ezer dinár értékben támogattuk a gazdasági szereplőket. Az idén is szeretnénk folytatni ezt a programot. Az eszközöket megdupláztuk, tehát az idei költségvetésből 2,5 millió dinárt irányoztunk elő erre a célra. Hamarosan kiírjuk ezt a pályázatot. Mindenkit arra szeretnék buzdítani, hogy vegyen részt ezen a pályázaton, mert így a vállalkozóink hatékonyabban vehetnek részt a piaci megmérettetésben – nyilatkozta. 
Nagy Zita, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője elmondta, hogy két részre osztották a most induló programot: az előkészítő szakaszt ősszel a konkrét mentorálás, mentor-mentorált együttműködés követi. 

Nyitókép: Ótos András felvétele