2024. április 19., péntek

Agrártámogatásra több, mint valaha

Branislav Nedimović: Kiválóan működik Szerbia élelmiszer-biztonsági rendszere

Agrártámogatásokra az idén mintegy 400 millió eurót fordít az állam, többet mint valaha. Ezenkívül a gazdák élhetnek az IPARD-pályázatok adta lehetőségekkel, valamint az állam és a Világbank közös pénzügyi támogatásával, amely egyedi abban, hogy a beruházás felét, azaz 50 százalékát az állam téríti, 40 százaléka banki hitel, 10 százalékát pedig a pályázónak kell állnia – nyilatkozta Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter a Kurir napilapnak.

Mint mondta, a minisztérium a továbbiakban is azon lesz, hogy újabb pénzügyi forrásokhoz jussanak a gazdák.

– Az idei év nagyon különleges, a gyümölcs ára kiváló, a málna, a szeder, a búza esetében pedig néhol rekordtermést jegyeztek. Másfelől a magas gabonaárak növelik a hústermelési költségeket,  ami az állattenyésztőknek megfelel, mert magasabb áron értékesíthetik a termékeiket. A vásárlók viszont arra panaszkodnak, hogy drága a hús az üzletekben – fejtette ki Nedimović.

A tárcavezető hozzátette, elsődleges feladat segíteni a termelőkön.

A hazai piacról is nemrégiben kivont fagylalt és tej esete kapcsán elmondta, hogy ilyesmi mindenhol történik a világon, s ez alól Szerbia sem lehet kivétel. Az eset csak azt bizonyítja, hogy Szerbia élelmiszer-biztonsági rendszere kiválóan működik. 

– Szerbia ezen a téren sokkal jobb helyzetben van, mint mondjuk 5-6 évvel ezelőtt, az országnak jelenleg számos, remekül felszerelt laboratóriuma és intézete van. A szerbiai piac biztonságos, a polgárok nyugodtak lehetnek, s ha valami gyanúsat észlelünk, azonnal értesítsük a nyilvánosságot –  közölte az agrárminiszter.

Amikor arról kérdezték, hogy a szárazság és a kedvezőtlen időjárás hogyan hat ki majd a termésre, elmondta, hogy a kukorica és a szója hozama valamivel lemarad az átlagtól, de más gobanofélénél nem számít nagyobb gondokra.

Hozzátette, hogy jelenleg a hús ára emelkedik az üzletekben, de figyelembe kell venni, hogy ez csak átmeneti időszak, mivel a piac alakítja az árát, így nem várható semmilyen drámai helyzet a következő időszakban.