2024. március 29., péntek

Varázslatos gyorsasággal kecsegtetnek az útépítők

Már szinte bizonyos, hogy jövő év januárjától csupán egy óra és 45 perc alatt el lehet majd jutni Belgrádból a Zlatiborra, az útépítők ugyanis elvégezték az egyik legnehezebb feladatot, átfúrták a trbušani alagutat. Reményt keltő az is, hogy vége felé tart a Nyugat-Moraván átívelő híd építése, ami a čačaki elkerülő út befejezésének egyik kulcsfontosságú pontja. A 336 méter hosszú létesítmény 80 százalékban elkészült. Ezek szerint nem kell már kételkedni a kínai CCCC (China communications construction company) ígéretének megvalósulásában, tudniillik, egy évvel az eredeti határidő előtt elkészül a majdnem 31 kilométeres Preljina–Požega útszakasz a 11-es korridoron, még akkor is, ha majdnem az egyharmadát hidak és alagutak képezik.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a jövő nyáron a Montenegró felé utazó turisták az eddiginél sokkal gyorsabban eljuthatnak az Adriára. Még rövidebb idő alatt elérhetik majd céljukat, ha elkészül a Požega és Boljare közötti 107 kilométeres autópályarész. Annak befejeztével a mostani hat helyett csak két és fél órába telik az út Belgrádtól a montenegrói határig.