2024. április 18., csütörtök

Lemondott a Petnica igazgatója

Nikola Božić az intézet és saját integritása védelmének okán távozik

Nikola Božić, a Petnica Kutatóközpont igazgatója kedden benyújtotta lemondását – erősítette meg a belgrádi sajtónak Tanja Adnađević, a kutatóközpont igazgatóbizottságának elnöke. Az eddigi igazgató, a B92 hírportál megkeresésére reagálva, szöveges üzenetben kifejtette: a Petnica integritása, valamint saját személyes, szakmai és erkölcsi integritása védelmének okán döntött a lemondás mellett.
Ezzel egyidejűleg a valjevói Alapfokú Ügyészség felhívást intézett a kutatóközpont volt diákjaihoz, hogy amennyiben szexuális jellegű vagy egyéb zaklatás és bántalmazás áldozatául estek, keressék fel az ügyészséget, és számoljanak be a történtekről. Mint hozzátették, ez különösen vonatkozik azokra a diáklányokra, akik a 2013-at követő időszakban B. S. (65) részéről voltak kitéve zaklatásnak.
Emlékeztetőül: a Vreme hetilapnak öt olyan volt diáklány nyilatkozott, akik azt állítják, hogy a Petnica említett volt munkatársa alkoholfogyasztásra kényszerítette őket, majd fényképeket készített róluk, miközben meztelenek voltak. Abban az időszakban az említett diáklányok kiskorúak voltak, vagy éppen betöltötték tizennyolcadik életévüket. Némelyik lány elmondása szerint B. S. egyéb módon, fizikailag vagy lelkileg is bántalmazta őket. A lányok között olyan is volt, aki azonnal jelentette az erőszakot a Petnica vezetőségének, mások viszont csak évekkel később tették ezt meg. A médiában napvilágot látott értesülések alapján az ügyet a sajtónak értékelő jogászok elmondták, hiába van esetleg szó valóságnak megfelelő állításokról, az esetek többségében az elévülés miatt feltehetőleg már nem lehet eljárást indítani.