2024. március 29., péntek
A HÉTVÉGÉN

Palicsi Magyar Sokadalom

A Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület idén is megszervezi Palicsi Magyar Sokadalom nevű rendezvényét a palicsi Nyári Színpadon.

A kétnapos rendezvény pénteken 18 órakor a nemzeti összetartozás gálájával veszi kezdetét, melyen fellép a Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület ifjúsági táncegyüttese, a jászberényi Jászság Népi Együttes ifjúsági táncegyüttese és a magyarországi Zagyva banda. Az est házigazdája Némedi Imre lesz. 20 órától népzenei koncertet ad a Juhász zenekar, 21 órától pedig táncházat szerveznek, amelyen fellép a Juhász, a Duhaj és a Zagyva zenekar.

A program szombaton díszfelvonulással folytatódik fél háromtól. A sokadalmon résztvevő 18 táncegyüttes a Garagulya Gólyalábas Kompániával az élen fog felvonulni a tóparti sétányon, mely a Nyári Színpadnál ér véget. 15 órától fellépnek a szabadkai, a palicsi, a hajdújárási, a ludasi, a bácskossuthfalvi, az óbecsei, az oromi, a királyhalmi, a kárpátaljai, a jászberényi néptáncegyüttesek. Ezt követően üdvözlő beszédet mond Pásztor István, a tartományi képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. 18 órától a színpad bejáratánál bábszínházi előadást láthatnak az érdeklődők, fél nyolctól nagykoncertet ad a Duhaj zenekar, majd fél kilenctől táncházzal fejeződik be a program.