2024. április 19., péntek

Terjeszkedne a Tesla

A közeljövőben Oroszországban is megvetné lábát az amerikai Tesla elektromosjármű-gyártó vállalat.

– A cégnek már vannak gyárai az Egyesült Államokban és Kínában, de szeretne a világ más részein is üzemeket nyitni – közölte Elon Musk, a Tesla vezetője egy moszkvai oktatási fórumon, videólinken keresztül. Rámutatott arra, hogy hamarosan minden közlekedési eszköz elektromos meghajtású lesz, és a belsőégésű motorral hajtott gépkocsikra úgyanúgy fogunk tekinteni, mint az egykori gőzmeghajtású járművekre. Hozzátette, nincs kétsége afelől, hogy a jövőben a járművek automatikusak, azaz önvezetők lesznek. Musk ezenkívül a párbeszéd folytatására szólította fel Moszkvát és Washingtont.

– Oroszországban sok a tehetség, és úgy vélem, hogy több kommunikációra lenne szükség az Egyesült Államok és Oroszország között – fejtette ki Musk.