2024. április 20., szombat

Az urbánus lét nyomai

A szabadkai Kortárs Galériában is szerdán kezdődött el a Múzeumok Hete rendezvénysorozat. A városi hétköznapok gesztusai címmel a múlt hónapban nyílt meg Aleksandar Botić kiállítása, akivel ezúttal beszélgetés zajlott és bemutatásra került a kiállításhoz kötődő katalógus is. A városokról, a hétköznapokról, az alkotómunkáról, Nela Tonković kurátor beszélgetett a grafikussal.

A kiállítás május 29-ig látogatható, azután Aleksandar Botić néhány alkotása, az ő saját felajánlására, a Kortárs Galéria gyűjteményébe kerül. Mivel nem ezek lesznek az első művei, amelyekkel képviselteti magát, a beszélgetés során azt is kifejtette, hogy ő miért tartja fontosnak a közgyűjteményeket:

– A művészek nyilván azt szeretik a legjobban, ha eladják a műveiket és magánkézbe kerülnek, de az alkotás szempontjából nem létezik jobb hely a közgyűjteménynél, legyen szó galériáról vagy múzeumról. Onnan ugyanis időről időre újból kiállítják, különféle tematikus kontextusban. Az alkotások így megkapják a lehetőséget, hogy ne legyenek elfeledve. A másik ok az, hogy az intézményekben mégis jobbak a feltételek az őrzésükre, biztosan jobb, mint a művésznél otthon vagy az alkotóműhelyben. A gyűjtemények a jövőnek szólnak, és emiatt sokat jelentenek az alkotónak. Talán egy-egy kiállított művére pont akkor nem irányul kellő figyelem, később viszont egy olyan kontextusba kerül, ahonnan kiemelkedik és teljes pompájában megmutatkozhat – fejtette ki a grafikus.

Nela Tonković és Aleksandar Botić a Kortárs Galériában (Fotó: Lukács Melinda)

Nela Tonković és Aleksandar Botić a Kortárs Galériában (Fotó: Lukács Melinda)

A városi hétköznapok gesztusai című sorozattal Aleksandar Botić az urbánus létet örökíti meg, felhívva a figyelmet mindarra, ami mellett bosszúsan megyünk el vagy már észre sem vesszük, mint amilyen a repedezett beton, az agyonfoltozott utak, a szétfröcskölt festékek, a kifolyt motorolaj vagy a rágóguminyomok. Aleksandar Botićnak ez is jelenti a várost, a művei pedig kérdéseket vethetnek fel a városi élettel kapcsolatban:

– Aleksandar Botić grafikái mindig többet rejtenek, mint amit a szemlélő láthat, átgondolt jelei a mai ember dilemmáinak és a válaszok megkeresésére tett állandó kísérleteinek – írja Nela Tonković a katalógusban.