2021. június 22., kedd
Tollrajztanár

Bevezető a korai művészet rejtelmeibe

2.

A prehistorikus korszakban a tárgyak készítése ösztönös alkotói szándékkal járt. A megmaradt tárgyi emlékeket nem igazán tudjuk behelyezni az ismeretlen ősi történelmi-társadalmi környezetbe. A funkcionalitás korai felismerésének ténye azonban már első nekifutásra is csatolható a néhai neolit kori előd, azaz ősünk feltételezhetően magas természetes esztétikai élményérzetéhez. Az alkotó homo fabernek a túlélésért folytatott területi harcokból, zsákmányszerzésekből és gyűjtögetésből kellett megélnie. Ugyanezért valamiféle ösztönös, korai birtoklási igény vezérelhette, és már a legelső eszközeit is a hasznos (haszonszerző) funkcionalitás igényével hozta létre. Kifejezetten világos zsákmányszerző célok érdekében fabrikálta az elvárásainak megfelelő, bevált, egyszerű eszközöket. Kőszakócáját, kezdetleges fegyvereit, csapdáit, hálóit valószínűleg gondosan meg is tartotta: hogy ha kell, portyázásai során újra és újra „bevethesse” őket. Ez pedig már a szerzés és a birtoklás (azaz a korai tulajdonjog és magántulajdon) ismeretét jelentette. Ismerjük távoli őseink szerény használati eszközeinek, tárgyainak maradék kis hányadát: faragott, karcolt, csiszolt szerszámait, ritkán festett, de már dekorált tárgyait, agyagedényeit. A későbbi lelki gyarapodásának nyilvánvaló jeleit is: megálmodott és létrehozott termékenységvarázslatokhoz készített, 30–40 000 éves kisplasztikáit, faragott bálványait, idoljait, kabaláit. Ezek jól jelzik az ősvallás meglétét, valamint a varázslások és a beavatási rítusok igényeihez idomuló, rugalmasan alakuló hagyományát/szokásait is, valamint az elvárásoknak megfelelően gyakran használt kultikus tárgyak „előállításának” feltétlen szükségét.

A Neander-völgyiek, majd a crô-magnoniak is szorgalmasan csiszolgatták fegyvereiket és a szépérzékükről árulkodó ékszereket, amuletteket. Ezek a tárgyak mind valamiféle kezdetleges „előművészi” alkotói vénának köszönhetők. A felfedezett ősi kerámiaszobrászat, barlangfestészet és nagy valószínűséggel a kezdetlegesnek hitt ritmikus zene – síppal, dobbal terjesztett hangszerhasználat –, sőt az ősi varázsló énekek, mesék vagy a siratóénekek is az ősművészetek széles körben való elterjedésének a jelei. Távoli ősünk a kultikus építményeit és a kezdetlegesnek hitt lakóhelyeit (veremkunyhóit, cölöpépítményeit, titkos barlangjait) is funkcionális szerkezetként, a konstruálás korai, ma is ismert alapjainak az ismeretében valósíthatta meg. A környezeti adottságok szerint, társító logikával építette meg és rendezte be legelső lakhelyeit.

Körömkoptatás

 Alkotó kezek (a szerző illusztrációi)
Alkotó kezek (a szerző illusztrációi)

Lehetne lamentálni a feltérképezhetetlen és csak feltételezett hajdani állapotokon: mert a megismerhetetlen hiátusnak igen kevés a hibajeles kockázata. A paleolit és a neolit korszakáról ismereteink eléggé foghíjasok: az eddig felfedezett leletek alig pár százalékosra tehetők. Gyakorta csak logikusnak tűnő következtetésekkel palástoljuk bizonytalankodásunkat, és szilárd támpontok nélkül kutakodunk a rejtélyes őskori időrétegek útvesztőjében. Mégis bátran és ismételten próbálkozunk a félig ösztönlény, de már gondolkodó ember feltételezett képességeinek és tulajdonságainak sokadszori, lagymatag felvázolásával. Hogy milyen is lehetett valójában a rejtélyes kőbaltás ember? Ösztönszerűen cselekvő, durva, önző (és részrehajló)? A tárgyi leletei alapján egyéb képességeire is következtethetnénk. Például, hogy erőteljesen céltudatos, határozott, és hogy a fejlődőképes, kreatív hajlama, gyors reflexei és agyi befogadókészsége folyton ténykedésre késztették, gondolkodásra sarkallták. Különleges predesztináltsága és működése folytán több lehetett egy ösztönlénynél. Egyesek szerint a tűz felfedezése és használata segítette elméjének a fejlődését, és késztette kitartó és következetes „alkotómunkára”. Mások szerint a sikeres véletlenek sora segítette a haladásban. Például egy becsapódó villám tüze vagy a napkerék csodás látványa adott neki szenzációs ötleteket. Vagy egy egyszerű és működőképes haszoneszköz feltalálása. Ami miatt kitartóan képes volt további felfedező vállalásokra. Miközben többnyire nélkülöznie kellett a még fel sem fedezett „előszerszámok” használatát, s egy-egy új találmánya elkészítéséhez rengeteg türelemre, leleményességre és körömkoptató, vesződéses időre és türelemre volt szüksége. Kellett is: de nem csak a tárgyi alkotáshoz. A folyton revideálódó álláspontok szerint ősünknek, ki tükörbe sosem nézhetett, a saját személyi jegyei megismerése jelentette volna a legnagyobb gondot. Az imbolygó szellemi potenciái és alakuló indulatrohamos tulajdonságai, a döntőképesség megszerzése… bizonyára sok gondot okoztak neki. A csiszolódó lelki adottságai éréséhez és önmaga megismeréséhez azonban még töméntelen időre volt szüksége.

Ősi építmény (a szerző illusztrációi)
Ősi építmény (a szerző illusztrációi)

A tulajdonjog érvényesítő szokását bizonyára korán felismerte. A nagyszerű csontkarcos rajzai (csontokra vésett kitűnő rajzai) már nem csak érzelmekről árulkodnak. Értéket becsülő képességei voltak, és valószínűleg a predesztináltság érzetével is rendelkezett. Jellemzően tárgyainak megalkotására összpontosítani jól tudott, kitűnő ritmikai és formaérzékkel rendelkezett. Tehát már művész is volt, s e tevékenysége a tisztuló öntudatához, a logikai énképe megfogalmazásához is jelentős mértékben hozzájárult. A barlangfalakra átterjedő vizuális megnyilvánulásai szerint nem csak ügyes kezű, nagyszerű kivitelezője volt korának. Olyasféle alkotói vénával bírt, mint a ma tehetséges embere.

Visszatérő

Legalább hozzávetőlegesen megválaszolhatnánk egyszer, hogy a napimádó civilizációs múltunk az emberi gondolkodás terén fejlődést és jelentős előremozdulást hozott-e. De egyre inkább úgy tűnik, hogy ezt sem tudjuk egyértelműen kikövetkeztetni a múltból. Csupán a közösségi munkánk nyomán kialakult technikai jellegű fejlődést tapasztaljuk. Miközben az örökölt (örökös?) emberi képességeink, a jó és rossz beidegződéseink eleve elrendeltek, és jottányit sem változtak. Gondolkodásban mintha egy szinten maradtunk volna a régiekkel. Gondolkodásunk logikus, de lineáris, és a szellemi képességeink mintha nem változnának. Jogos-e a következtetés, hogy az öröklét igénye szerint működünk, és nincs semmi új a nap alatt? Talán úgy hittük, de valójában nincs is igazi áttörés. Csupán a létezés őrlőmalmát hajtjuk, körkörös köreit járjuk. Hiszen a legmodernebb technikai vívmányainkkal sem a piramisok, sem a legmerészebb becslések szerint is alig négy és fél ezer éves stonehenge-i kőkör rejtélyeit nem vagyunk képesek megfejteni. Nem is beszélve korábbi „elődjeiről”.

Klaus Schmidt például 1994-ben fedezte fel a törökországi Göbekli Tepe monumentális szentélyének betemetett maradványait. Felfedezésével forradalmasította a neolitikummal kapcsolatos korábbi ismereteinket, és módosította az ókori történelemszemléletünket is. A titokzatos, majd 12–13 000 éves körkörös építmények láttán nem csupán az egykor elrejtett kultikus helyet, hanem a felismerhető építészeti technológia bizonyítottan magas szintjét is megcsodálhatjuk. A kőkörök elfeledett funkcionalitását azonban alig sejtjük. Tökéletességük sok feltételezésre ad okot, ám a mai ember számára megfejthetetlenek.