Kilencvenhét éves korában elhunyt Csernus Mariann Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Magyar Színház társulatának meghatározó művésze – közölte a Magyar Színház szerdán Facebook-oldalán.
Csernus Mariann több mint hét évtizeden át szolgálta a magyar színjátszást.
Kultúra
A szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban is javában zajlik a beiratkozás. Nagy Tibor, az intézmény igazgatója elmondta, hogy az angol szakra 36 diákot vehetnek fel, a felvételi vi...
Különleges zenei élménynek adott otthont a zentai Jézus Szíve-templom a múlt hétvégén, ahol német zeneszerzők orgonára írt művei csendültek föl Julian Emanuel Becker előadásában. A mindössze huszon...
Se szeri, se száma azoknak a humoristáknak, színésznőknek, színészeknek, illetve filmrendezőknek, akik alkotásaikkal mindent elkövetnek, hogy fricskát mutassanak a világnak, miközben megnevettetik...
Július elején huszonhatodik alkalommal gyűlnek össze a vajdasági magyar oktatók Újvidéken és Temerinben, hogy a fenntarthatóságtól a robotikáig több témakörben keressék a választ a modern kor kihívásaira.
A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete (VMPE) évtizedek óta a régió magyar nyelvű oktatásának egyik legfontosabb bástyája.
A Szegedi Szimfonikus Zenekar ajándékkoncertjével szombaton este a Dóm téren elkezdődött a 95 éves Szegedi Szabadtéri Játékok jubileumi, 75. évada.

