2021. május 15., szombat
BAJNOKOK LIGÁJA

Hiába támadott a Liverpool

Sokszor éri kritika Zinédine Zidane-t, a Real Madrid francia vezetőedzőjét. Hiába a sorozatban megnyert három BL-cím a királyiakkal, egyesek még most is hajlamosok lebecsülni az egykori kiváló játékos edzői képességeit. Zidane szerda este ismét bizonyította, hogy komolyan kell venni őt és csapatát a nemzetközi kupasorozatokban. A spanyol fővárosi gárda az első meccsen 3:1-gyel elintézte a továbbjutás kérdését, az angliai visszavágón pedig hiába támadott végig a Liverpool, a Real nagyszerűen összerakta védekezését, és kihúzta 0:0-val. A habfehérek szezonja rosszul indult, de a hajrára fordulva Modrićék a spanyol bajnoki titulusért és a BL-címért is versenyben vannak.

A Borussia (D)–Manchester City párharc visszavágóján a németek csak ráijeszteni tudtak a Guardiola vezette angol együttesre. A németek a 17 éves Bellingham révén jutottak előnyhöz az első félidőben, de a fordulás után Mahrez tizenegyesből egyenlített. A 75. percben Foden mintegy húsz méterről lőtte a labdát az ellenfél kapujába, így a City 2:1-re fordított, és elődöntőbe jutott. Az elődöntőben a Manchester City a PSG-vel találkozik, míg a Real Madridra a Chelsea vár majd.

BL, negyeddöntő, visszavágó: Borussia (D)–Manchester City 1:2 (tj. a Manchester City 4:2-vel), Liverpool–Real Madrid 0:0 (tj. a Real Madrid 3:1-gyel). Az elődöntő párosítása: Real Madrid–Chelsea, PSG–Manchester City.
Magyar kupa, elődöntő: Kisvárda–Újpest 0:1.

DÉL-AMERIKAI SZUPERKUPA

Argentin siker

Az argentin Defensa y Justicia nyerte meg a dél-amerikai szuperkupát, miután a szerdai visszavágón, idegenben büntetőpárbajban jobbnak bizonyult a brazil Palmeirasnál. Múlt szerdán a Palmeiras idegenben 2:1-re nyert. A zárt kapus visszavágón a vendégek kiharcolták a hosszabbítást. 120 perc után sem született döntés, amely így a büntetőpárbajra maradt: abban a hazaiaktól ketten hibáztak, a vendégektől viszont senki, és utóbbiak 4:3-ra nyerték meg a párharcot.