2021. június 23., szerda

Szeptemberre megnyílhat az óvoda

A Vackor Szabadkai Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő- és Gyakorlóintézmény építkezésén jártunk – a munkálatok jól haladnak

Tavaly júniusban ünnepélyesen lehelyezték a Vackor Szabadkai Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő- és Gyakorlóintézmény alapkövét, az építkezés ezzel meg is kezdődött. Az óvoda a Magyar Kormány támogatásával, a Kárpát-medencei Óvoda-fejlesztési Program keretében, a Magyar Nemzeti Tanács közreműködésével épül, befektetője a Szekeres László Alapítvány.

Az óvodaépület Szabadka város központjában, a Radić fivérek utca 67. szám alatt található, a telek teljes területe 2420 négyzetméter, az épület bruttó területe 1681,80 négyzetméter. Az épület földszintjén két bölcsődei, az emeleten pedig három óvodai csoportszoba kerül kialakításra mintegy 100 kisgyermek fogadására. Az óvoda egyben gyakorló funkciót is betölt majd, ami azt jelenti, hogy a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar és Óvóképző hallgatói ott gyakorolhatják nemes hivatásukat.

Somogyi Tünde az építkezésen tett látogatásunkkor (Fotó: Gergely Árpád)
Somogyi Tünde az építkezésen tett látogatásunkkor (Fotó. Gergely Árpád)

A minap az építkezésen járva arról győződhettünk meg, hogy a munkálatok jól haladnak, az épületet pedig máris tetszetős zöld ablakok díszítik. Ahogyan azt megtudhattuk, az építkezés a tervek szerint augusztusban be is fejeződik, szeptemberre pedig megnyílhat a Vackor óvoda.

A szülőknek ugyebár egyáltalán nem mindegy, hogy milyen épületbe viszik majd a gyerekeiket. A Vackor egy igencsak korszerű óvoda lesz, a részletekről Somogyi Tündétől, a Szekeres László Alapítvány ügyvezetőjétől értesülhettünk:

– Az óvoda helyszíne három telek összevonásával alakult ki. Természetesen figyelembe vettünk minden feltételt, és városrendezési szempontból alkalmas volt a telek az óvoda építésére. Az építkezések tavaly nyáron kezdődtek el, az első lépés az alapok kiásása volt. Az épület három szintből tevődik össze, a földszintből, az első emeletből és a padlástérből. Mivel a külső rész védett, magasabbra nem is építkezhettünk, és nem is változtathattuk meg az utca látképét. Az óvoda száz gyermeket fogad majd, két bölcsődei és három óvodai csoportot, valamint az előírásoknak megfelelő számú alkalmazottat. A Vackor gyakorló óvoda is lesz, ami azt jelenti, hogy a különböző képzéseken résztvevő hallgatók is járhatnak majd ide gyakorlatokra. Az ő számukra a felső emeleten közösségi tereket alakítunk ki, amik megkönnyítik számukra leendő hivatásuk gyakorlását. A munkálatok nagyon jól haladnak, semmivel sem vagyunk elkésve. Belülről a malterozás nagyjából befejeződött. Júliusra tervezzük az épület berendezését is. Már körvonalazódik az egész. Egy nagyon modern, szép és minden feltételnek megfelelő épület rajzolódik ki. Zöld ablakokat kapott, ami szintén nagyon szép, felismerhetővé teszi az épületet, minden bizonnyal az egyik jellegzetessége lesz – hallottuk Somogyi Tündétől, aki arra is kitért, hogy igyekeztek minden igényt szem előtt tartani, az ablakokat illetően is:

Javában zajlanak a belső munkálatok (Fotó: Gergely Árpád)
Javában zajlanak a belső munkálatok (Fotó: Gergely Árpád)

– Olyan belső ablakrészeket is beépítünk, amelyeknek két funkciójuk lesz, egyik az, hogy világossá tegyék a tereket is, a másik pedig az, hogy a gyakorló hallgatók azon keresztül is betekintést nyerjenek a foglalkozásokba. Az ablakoknál arra is ügyelünk, hogy kiszűrjék az UV sugarakat és ne engedjék be se a hideget, se a meleget. A belső réteg tulajdonsága az, hogy nehezen törhető be, ha be is törik, nem repülnek szét a darabjai – tudtuk meg Somogyi Tündétől.

A Vackor óvodásai az első emeleti szobákban tanulhatnak és játszhatnak majd, de ott más is helyet kap:

– Az első emeleten lesznek irodák is a nevelők, az irodai alkalmazottak és az igazgatóság részére. Egy ún. elkülönítő szobát is kialakítunk azon gyerekek részére, akik betegség jeleit mutatják. Emellett egy nyitott tornatermet is létrehozunk, amely egy ún. UV-hálóval lesz beborítva, így megvédi a nap káros sugaraitól a gyerekeket. Jól tudjuk, hogy a kicsiknek mennyire fontos a mozgás, erre jól szolgál majd a játszótér is, amely mindenféle érdekes játékokkal fel lesz szerelve. A padlástér is szépen alakul, itt lesz ugyebár a hallgatók közösségi tere. A szigetelés megtörtént, úgyhogy idefenn is jól haladnak a munkálatok – mondta Somogyi Tünde.

Az építkezésen járva azt is láthattuk, hogy nagyban folynak az ásások:

– A munkások csöveket helyeznek le. Ennek oka az, hogy mivel ez a terület enyhe emelkedőn helyezkedik el, nagyobb mennyiségű csapadék esetén a víz kifolyna az utcára. Erre is figyelemmel kell lennünk. Ezt a szakemberek ún. esővízgyűjtő medencével, illetve retenciós medencével oldják meg, az fogja összegyűjteni az udvarra leesett csapadékot, amit utána egy vékony csővel ellátott rendszer a kinti vízelvezető csatornába adagol. Ügyelünk tehát arra is, hogy a felesleges vízmennyiség ne okozzon gondot – fejtette ki Somogyi Tünde.

Az épület illeszkedik az utcaképbe (Fotó: Gergely Árpád)
Az épület illeszkedik az utcaképbe (Fotó: Gergely Árpád)

Nagy lépésnek számított nemrég, hogy a tető is felkerült az épületre, hiszen innentől a benti munkálatokat gond nélkül lehet végezni:

– Most már a szélsőségesebb időjárási viszontagságok sem zavarhatják meg a munkát. A következő nagy lépés a belső építkezés, jöhet a csempék lerakása, a padló lehelyezése, a festés és a berendezések beszerelése. Ezzel gyors ütemben haladhatunk, késések nem is jöhetnek számításba – hallottuk Somogyi Tündétől, akitől azt is megkérdeztük, hogy tulajdonképpen hogyan néz majd ki az óvoda és mikor kezdődhetnek el az iratkozások.

– A külső homlokzat színe is már ki lett választva. Kicsit szürkés, inkább krémszínű lesz. Mivel az utca látképe védett, ez is a műemlékvédelmi intézet engedélyével történt, illetve ők határozták meg. Harsány színek számításba se jöhetnek. Az óvodának két bejárata lesz. A munkálatok augusztusban, vagy akörül fejeződnek be, ez azonban azt jelenti, hogy az iratkozás az épület átvétele után történhet meg. Addig nem, mert az is feltétel, hogy legyen kész épület, ahova a gyerekeket be lehet íratni – mondta Somogyi Tünde.