2021. június 14., hétfő

Idén elkészül a bogarasi templom

Anyaországi támogatásból fejezik be a húsz éve elkezdett objektumot

A bogarasiak már nagyon várják, hogy végre legyen a falunak saját temploma, és ha minden a tervek szerint alakul, akkor anyaországi támogatással ez a régi álmuk a nyáron valóra is válik. Pósa Tamás, a bogarasi helyi közösség tanácsának elnöke elmondta, hogy a templom alapját még 2001-ben kiöntötték, a falai állnak, és most elérkezett a befejezés ideje.

Kedden a munkások már a helyszínen voltak, és elkezdtek dolgozni. Most az épület felülről történő bezárása következik, majd az ajtók és az ablakok is bekerülnek. A templomunk kupolájának hasonló konstrukciója lesz, mint Zentán a Lisieux-i Kis Szent Teréz-emléktemplomnak, nagyon szép lesz. Nemcsak magát az épületet fejezzük be, hanem a környezetét is, kerítés készül köré, és parkosítjuk az udvart. A tervek szerint a júliusi templombúcsúra már készen kell lennie. Már mindenki nagyon várja a templomot, hiszen a faluban csak egy imaház van, ami ellátja ugyan a feladatát, de nem az igazi. Eddig a keresztelőket és az elsőáldozásokat is ott tartottuk, és ft. Nagy József plébános celebrálásában minden vasárnap volt mise, de megérdemli ez a közösség a templomot. Az imaház kicsi, hiszen oda csak harmincan férnek be, így búcsúkor, fontosabb ünnepekkor sokan az utcán álltak, a templomban viszont mindenkinek lesz hely, ezért is olyan fontos nekünk az, hogy az anyaország támogatja a templomunk befejezését – hangsúlyozta Pósa Tamás.