2021. április 22., csütörtök
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Részleges hétvégi zárás

Hétfőtől a középiskolások áttérnek a távoktatásra

A köztársasági egészségügyi válságstáb egészségügyi szakértő és politikus tagjai között hétfő óta zajló nyilatkozatháborút követően a testület pénteki ülésén Predrag Kon epidemiológus beszámolója szerint a következő javaslat került elfogadásra: a hétvége napjaiban a téli üdülőhelyeken és a síközpontokban semmilyen vendéglátóhely, vagy egyéb létesítmény nem működhet. Mint hozzátette, a szombati pravoszláv vallási ünnep miatt ezen a napon minden létesítmény 12 óráig tarthat nyitva, majd ezt követően hétfő hajnal 6 óráig kizárólag az élelmiszerüzletek, a gyógyszertárak és a benzinkutak működhetnek. Predrag Kon röviden, nem részletezve ennek a döntésnek az okait, azt is megerősítette, hogy hétfőtől a középiskolások áttérnek a távoktatásra. A testület nem fogadta el a javaslatot, hogy az általános iskolások is térjenek át a távoktatásra. Hétvégén a mozik este 9 óráig fogadhatnak nézőket, míg a sportrendezvényeket szurkolók jelenléte nélkül meg lehet tartani, sorolta a válságstáb tagja. A testület kedden ismét ülésezik.
A válságstáb ülését követően megtartott sajtótájékoztatón az újságírók egyike arra volt kíváncsi, hogy van-e értelme a részleges hétvégi zárásnak, ha hétfőtől minden létesítmény az eddigiek szerint működhet. Predrag Kon erre válaszolva kifejtette: igen, azzal, hogy a zárásnak nem lesz olyan eredménye, mint amilyent az egészségügyi szakértők szeretnének.

Válaszolva a kérdésre, hogy a válságstáb politikus tagjai milyen indoklással utasították el az egészségügyi szakértők korábbi indítványát, hogy legalább 7-10 napra országszerte minden vendéglátóhely bezárjon, Predrag Kon kifejtette: ami zárt ajtók mögött történik, az maradjon zárt ajtók mögött. Mint hozzátette, a testület ülésén heves eszmecsere zajlott.

Az egészségügyi és a gazdasági érdekek közötti kompromisszumra vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Predrag Kon elégedettséggel nyugtázta, hogy „az elmúlt napokban nem növekedett tovább a fertőzöttek száma".
Válaszolva a kérdésre, hogy a járványhelyzet rosszabbodása mennyire befolyásolhatja negatívan a vakcináció folyamatát, Predrag Kon arra kérte a polgárokat, hogy minél többen igényeljék a védőoltást. Jelenleg az a legfontosabb, hogy ez a folyamat minél dinamikusabb legyen, emelte ki, majd rámutatott arra, hogy a vakcinával szerzett immunitás erőteljesebb a fertőzéssel szerzettnél. A leghatékonyabb intézkedés a teljes zárás és a dinamikus vakcináció kombinációja lenne, ám más szempontokat is figyelembe kell venni, nyomatékosította Predrag Kon, majd a kollektív immunitás kapcsán közölte, hogy a vírus terjedését akkor lehet megállítani, ha legalább a lakosság 80 százaléka immunitást szerez.
A hivatalosan és a feltételezések szerint elhunyt Covid-páciensek száma közötti nagy különbség kapcsán Predrag Kon sokadszorra kifejtette, hogy ennek a felülvizsgálata, illetve a revízió a járványt követően lesz esedékes.
Predrag Kon az egyéb létesítmények hétvégi nyitvatartására nem tért ki, majd elmondta, hogy a részletek a kormány rendeletéből derülnek ki.

Órákkal az országos szigorításokat megelőzően Belgrád központjában (Ótos András felvétele)
Órákkal az országos szigorításokat megelőzően Belgrád központjában (Ótos András felvétele)

TÖBB PÁCIENST HELYEZNEK EL A KÓRHÁZAKBAN
Korábban a nap folyamán az egészségügyi miniszter és a Covid-kórházak vezetői közötti heti egyeztetést követően Ivana Milošević infektológus a szóban forgó létesítményekben uralkodó rossz helyzetre hívta fel a figyelmet. Újfent az a helyzet, hogy egy-egy nap leforgása alatt több Covid-pácienst helyeznek el ezekben, mint amennyien azokból távozhatnak. Emellett növekedett a Covid-kórházakban megejtett első vizsgálatok száma, tette hozzá. Ivana Milošević szavai szerint igyekeznek minél több pácienst a batajnicai és a kruševaci Covid-kórházakban elhelyezni, mert nem szeretnék, ha arra kényszerülnének, hogy a korábban a rendszerből kiléptetett intézményeket ismét visszarendeljék a Covid-rendszerbe.
Ivana Milošević arra kérte a polgárokat, hogy még egy rövid ideig legyenek türelemmel, maradjanak felelősségteljesek és minél nagyobb számban igényeljék a védőoltást. Az immunizáció kapcsán azt is aláhúzta, hogy a vakcina nem varázspálca, a második védőoltást felvételét követő 1-2 hétben még rendkívül fontos az óvintézkedések alkalmazása. Az emberek a jelenleg hatályos és egyáltalán nem szigorú intézkedéseket sem tartják be következetesen, jegyezte meg Ivana Milošević, valamint csalódottságának adott hangot, hogy sokan egy évet követően sem tanulták meg, hogy miként lehet védekezni egy járványszerűen terjedő fertőző betegséggel szemben.

4071 FERTŐZÉS – 17 ELHUNYT
A pénteki járványjelentés értelmében egy nap leforgása alatt 4071 új fertőzést jegyeztek országszerte, 15.774 koronavírustesztet végeztek el, a pozitivitás aránya 25,81 százalék. Hivatalosan a vizsgált egy napban 17 Covid-páciens hunyt el, 4525 a járvány kezdete óta, a halálozási arány 0,94 százalék. A kórházakban 4161 Covid-pácienst gyógykezelnek, 166-nak van szüksége mesterséges lélegeztetésre.
Vajdaságban előző nap 740 új fertőzést jegyeztek, a legtöbbet, 211-et, Újvidéken. A tartományban 9123 aktív fertőzést tartanak nyilván, Újvidéken 2809-et, míg a többi településen ezer alatt alakul ez a szám.
Péntek reggelig az országban 1.613.682 adag vakcinával oltottak, a védőoltás mindkét adagját 592.903 polgár kapta meg. Pénteken további 500 ezer adagnyi Sinopharm vakcinát vártak az országban, hétfőn a Pfizer–BioNTech vakcinájának következő szállítmánya esedékes.