2021. február 26., péntek
VÍZILABDA

A szerbeké a nehezebb csoport

Vasárnap este Rotterdamban a voltaképpen semmiről sem döntő finálét Montenegró 10:9-re nyerte meg Görögország ellen, s következett az olimpiai viadal sorsolása. Először a női torna csoportjait határozták meg, a Bíró Attila vezette magyar válogatott az olimpiai és világbajnok Egyesült Államok, az Európa-bajnok Oroszország, Kína és Japán nemzeti együtteseivel került a B jelű ötösbe. A sorsolás hasonló, mint Rióban volt, a magyarok már a csoportmeccsek során találkoznak a játékok legfőbb esélyesével, az amerikaikkal (így elkerülik őket a negyeddöntőben), és az oroszok elleni összecsapás is parázs meccset ígér. A férfiaknál a regnáló Európa-bajnok magyarok a Dél-afrikai Köztársaság, az Egyesült Államok, Görögország, Japán és Olaszország mellé kerültek az A csoportba, míg a címvédő szerbek Ausztráliával, Horvátországgal, Spanyolországgal, Kazahsztánnal és Montenegróval néznek majd farkasszemet a csoportkör során. „Nem emlékszem, hogy valaha is nehezebb csoportba kerültünk volna, ugyanakkor nem biztos, hogy ez rosszat jelent. Már az elején nehéz meccsek várnak ránk, ami a folytatásban előnyünkre válhat” – nyilatkozta a sorsolás kapcsán a szerbek csapatkapitány, Filip Filipović. A nőknél és a férfiaknál egyaránt a csoportok első négy-négy helyezettje jut tovább a negyeddöntőbe.

A tokiói olimpia csoportbeosztása, nők, A csoport: Ausztrália, Dél-afrikai Köztársaság, Hollandia, Spanyolország, Kanada. B csoport: Oroszország, Kína, Magyarország, Egyesült Államok, Japán. Férfiak, A csoport: Dél-afrikai Köztársaság, Egyesült Államok, Magyarország, Görögország, Japán, Olaszország. B csoport: Ausztrália, Horvátország, Szerbia, Spanyolország, Kazahsztán, Montenegró.

Rangadót nyert a Vojvodina

Az újvidéki Vojvodina a hazai női bajnokság hétvégi fordulójában 9:8-ra legyőzte idei legnagyobb riválisát, a belgrádi Palilula együttesét, így fontos lépést tett az alapszakasz-győzelem felé. A székvárosiak legjobbja ezúttal a szabadkai születésű Avdić Lolita volt 3 találattal. A Zenta Yordo újabb győzelmet könyvelhetett el szombaton, az alsóházi rangadón 13:11-re verték a Vračart. Tóth Ágnes ezúttal is jeleskedett, 5 gólt szerzett. A Spartacus közel állt a bravúrhoz, Petar Kopunović fiatal együttese alaposan megszorongatta a jóval esélyesebbnek számító Tašt, a 6:2-re elveszített harmadik negyed azonban nem fért bele, így 16:15-re kikaptak.

A zentai lányok még versenyben vannak a felsőházért (Sőregi Oszkár felvétele)
A zentai lányok még versenyben vannak a felsőházért (Sőregi Oszkár felvétele)

Eredmények, 3. forduló: Vojvodina–Palilula 9:8, Zenta Yordo–Vračar 13:11, Taš 2000–Spartacus 16:15, Crvena zvezda–Valis 35:3. Az állás: Vojvodina és Taš 2000 9, Crvena zvezda, Palilula és Zenta Yordo 6, Vračar, Spartacus és Valis 0 pont.