2021. június 20., vasárnap
CÍMLAPTÖRTÉNET

A klotyókémek és a többiek

Krizsán Szilvia színművésznő, ahogy kevésbé ismerjük

Titkos szerelmek, igazságtalan és igazságos szülői döntések, jó és rossz tanárok, a terrorizáló, agresszív, nagy melák hetedikes, az idegesítő kisöcsik... – mondja a Klotyókémek című zenés ifjúsági hangjáték tartalmáról és szereplőiről Krizsán Szilvia, a darab szerzője és rendezője, majd hozzáfűzi: ...tele dalokkal, mint egy musical, csupa gyerekszereplővel, és az őket égető problémákkal. A több részből álló hangjáték bemutatóját, amelynek Lakner Edit a dramaturgja, január 17-ére tervezi bemutatni, ekkor kezdi sugározni a Vajdasági Rádió és Televízió, ezzel ünnepli meg működésének hetvenedik évfordulóját.
Mikor, hogyan pattant ki a színésznő Krizsán Szilvia fejéből ez a hangjáték, amelyből aztán sorozat készült?

Fotó: Dávid Csilla
Fotó: Dávid Csilla

– Épp Ladik Katalin versein dolgoztunk a rádióban, mikor a felvétel egyik szünetében arról kezdtünk el beszélgetni Lakner Edittel, az Újvidéki Rádió drámai műsorának főszerkesztőjével, hogy ma már kifejezetten hangjátékot szinte senki nem ír. Évek óta foglalkoztam gyerekekkel. Főként iskolai előadásokat készítettünk, vagy táborban oktattam őket, olykor verset is mondtunk, énekeltünk, táncoltunk, improvizáltunk... Előfordult már, hogy a gyerkőcökkel együtt írtuk meg egy-egy jelenet szövegét. Úgy terveztem, most is így fogunk dolgozni. De végül én körmöltem, ők véleményeztek, javítottak, ötleteltek. És én ezek a beszélgetések alapján írtam tovább. Természetesen főleg a saját gyerekeim, Bába Lujza és Bába Kristóf volt az ügyeletes gyerekfül, néha nyilván az idegeikre is mentem az állandó faggatózással, hogy mit hogy mondanak ma gyerekül, de Repstok Martina és Vajda Laura is kezdettől fogva részt vett a szöveg megszületésében. A hangjáték keresztanyja is Vajda Laura. Az én múlt századi szép lelkem lázadt egy kicsit, mikor felvetette a címet, de a gyerekek annyira lelkesedtek, hogy nem elleneztem. Végül is, ez az ő korosztályuknak a története. Nyilván jobban vágják, mi ma a menő.
Saját magának írt-e szerepet?
– Igen. Bár nem álmaim szerepét írtam meg magamnak, csak az egyszerűség kedvéért én álltam a mikrofon elé az anya szerepében. Sirmer Zoltán játszotta az apát. De igazából a hangjátékban alig fordul elő felnőtt karakter, eléggé alárendeljük magunkat a gyerekseregnek. László Judit Galambos tanárnőt alakította, Huszta Dániel a tornatanár, Figura Terézia pedig mentős. Ezek mind pici szerepek, a hangjátékban a gyerekeken és a zenén van a hangsúly. A dalokat javarészt Klemm Dávid írta, nagyon mókás, izgalmas dolgot sikerült összehoznunk úgy, hogy én nem vagyok egy született rapper, a dalszövegírás majdnem teljesen új dolog számomra. A Hóhérok hava című előadáshoz kényszermegoldásként ugyan én írtam magamnak dalt, de ezzel zeneszövegírói karrierem ki is fulladt. Erős Ervin a szerelmes vagy lírai dalszövegek megzenésítésére vállalkozott.
Hogy lett a hangjátékból ripsz-ropsz regény?
– Jött a vírus, a tavaszi bezártság, színház, film, rádió nélkül. Én végtelenül lusta ember vagyok, ott eszi meg a fene a szennyest is, nem szökik sehova, de a mentális tétlenséget nem bírom. Persze sokat olvastam, de olyankor az ember csak fogyasztó. Még ha egyik-másik mélyebb cucc gondolkodásra is késztet, nem elég. Ekkor kezdtem el a hangjáték párbeszédes formáját átgyúrni prózává. Ez persze sokkal nehezebb volt számomra, mint hangjátékot írni. Huszonöt éve kenyerem a dialógus, de a regényről, még ha csak egy száz oldalas ifjúsági regény is, azt sem tudtam, eszik-e vagy isszák. 2020 nyarán elküldtem a Forum könyvkiadónak a kéziratot, és a folyó év első felében várhatóan meg is jelenik a regényem Perisity Anna illusztrációival.
A gondokkal teli 2020. esztendő az ön számára sikeres volt?
– Igen. De azért jobbára nyögvenyelős periódus volt. 2019 végén nagy csinnadrattával bemutattuk a Hair (Haj) című előadást az újvidéki Ifjúsági Színházban. Bármennyire is gyötrődtem a próbafolyamat rövidsége vagy a más nem szokványos technikai problémák miatt, olyan volt, mint egy karácsonyi csoda. Nem tudom, kaptam-e valaha is annyi szeretetet a kollégáktól, mint ott és akkor az egymásrautaltságban.

A Rinocéroszok c., E. Ionesco-produkcióban (Fotó: Srđan Pabllo Doroški)
A Rinocéroszok c., E. Ionesco-produkcióban (Fotó: Srđan Pabllo Doroški)

Kétségkívül életem egyik nagy élménye. Aztán úgy volt, forgatok, de elnapolták. Így csöppentem a Rinocéroszok csapatába – Ionescu abszurd drámáját Nikita Milivojević állította színpadra. Az előadás bemutatóját áprilisra terveztük, és akkor beütött a krach. Mindenki otthon, bezárva, az online próbáknak már semmi értelme... Május végén újra indult a szekér. Próbáltunk, befejeztük az előadást, de bemutatni továbbra sem lehetett. A színháznak már két ilyen szögön lógó kész előadása volt az évad végére. Júliusban évi szabadságra mentünk, a külföldi vendégjátékok sorra elmaradtak. Persze mindez érthető, logikus, de nehéz. Aztán szerepet kaptam Milorad Savanović Velikani című vizsgafilmjében. Végre újra próbáltam, és a forgatás is maximálisan szervezett és egészségi szempontból biztonságos volt.
Majd Ognjen Isailović ajánlott fel egy pici szerepet a Fitness Jim című rövidfilmjében. A csapat itt is kiváló volt, és mindig minden fertőtlenítve, maszkban.
Ősszel végre bemutattuk a Rinocéroszokat és nemrég a Paravánokat, Jean Genet kevésbé ismert drámáját az algériai háborúról. Jó volt együtt dolgozni Dino Mustafićtyal, Miloš Isailovićtyal, Irena Popovićtyal. Végre újra olyan igazi színházszag volt, még ha mindenki maszkban próbált is, és többen maszkban is játszunk. Azt gondolom, nagy dolog a színház részéről, hogy a színészre bízza, kockáztatja-e az egészségét, vagy sem. Sok kollégámtól tudom, más színházakban ez sajnos nem így van.
A vad (Divljač) című alkotást, amelyben ön és Elor Emina is főszerepet alakítanak, a Tallinn Sötét Éjszakák nemzetközi filmfesztiválon mutatták be a rövidfilmek versenyprogramjában. E siker után kapott felkérést más filmszerepre?
– Most épp annak a filmnek a próbái zajlanak, amelyiket elnapolták. Erről még nem szívesen beszélek, persze, próbálunk, és a tervek szerint hamarosan kezdődik a forgatás. De ebben a mostani járványos időszakban biztosabb az esemény után nyilatkozni. Annyit elárulhatok, hogy tanulom a dél-szerbiai akcentust, beszédtanárral dolgozok. Eleinte nagyon szégyelltem magam, és azt hittem, teljes csődtömeg vagyok. A beszédtanár szerint lassan kezdek egészen jól megszólalni.

Krizsán Szilvia A paravánok c., Jean Genet-darabban (Fotó: Srđan Pabllo Doroški)
Krizsán Szilvia A paravánok c., Jean Genet-darabban (Fotó: Srđan Pabllo Doroški)


Egy pesti főszerep eljátszása kapcsán vallotta: „Bár nagyon jó kint primadonnának lenni, nekem itthon van dolgom." Most is így érzi?
– Igen is, nem is. Én magyar anyanyelvű színésznő vagyok. A sors fintora, hogy azt a bizonyos főszerepet Magyarországon, bármilyen furcsa, szerb nyelven játszottam. Az utóbbi időben egyre többet játszok szerb nyelven. És ezzel mindig nagyon meg kell küzdenem. Megfordul a fejemben, de jó lenne mindezt magyarul. Ugyanakkor meg annyira szeretem ezt a balkáni, mégiscsak emberségesebb, egyszerűbb közeget, amit ismerek, amibe beleszülettem, hogy odaát mindig sérülök egy kicsit. Karistol az idegen, fogyatékos vagyok itthon.
A déli akcentuson kívül mivel küszködik?
– A kilóimmal. De még mindig nem fáj eléggé sem a térdem, sem a gerincem, hogy rászánjam magam az önmegtartóztatásra. Gyenge, nyámnyila, kajafüggő vagyok.
Színésznőként, anyaként hogyan éli meg a hétköznapi és ünnepi örömöket, nehézségeket?
– A gyerekeimre nagyon büszke vagyok, ha önállók, és nagyon szégyenlem magam, amikor nem. Az ő kudarcuk az én kudarcom is, anyaként. Amiért viszont megdolgoztak, a sikereik, az az övék. Próbálok nem önző anyuka lenni. A másiknak joga van a saját véleményéhez, saját döntéseihez, de a nem elvégzett feladatok semmiféleképp sem tolerálhatók. Az évek során megszokták, hogy sokat vagyok távol. Azt hiszem, ez már nem nehéz nekik, ha néha hetekig nem vagyok itthon, hanem, ha nincs dolgom és mindenáron barátkozni akarok. Kamaszok. De nyilván a múlt évben az is nagyon nehéz volt, hogy nem mentünk együtt tengerre, nem láttuk vendégül hol egyikük, hol másikuk barátait pizsipartikra...
Évekkel ezelőtt vallotta az otthonról, a szeretetről, a pénzről és a félelemről: „Otthon – meleg van és van ebéd. Tágabb értelemben Vajdaság. Szeretet – mindenféle szeretet. Rokoni szeretet, anyai szeretet, házastársi szeretet, baráti szeretet, férfiak szeretete, közönség szeretete, agapé. Pénz – soha nem volt fontos, de mióta gyerekem van, rettegek a hiányától. Félelem – állandó szorongásban élek. Mindentől félek. Még a lepkéktől is." Azóta változott-e a véleménye?
– Ezekről semmi sem változott. A lepkéktől továbbra is félek, igaz, ha nem jönnek túl közel, már nem kalapál úgy a szívem. A jelen helyzetben, azt hiszem, mindenki szurkol, hogy ha valaha, hát most, tutira ne veszítse el az egzisztenciáját, hiszen még pincérnek vagy taxisofőrnek sem állhat. Ami meg a szeretetet illeti: mindenféle szeretetet kérek, és kérem az Istent, hogy mindenféle szeretetet tudjak adni is. A végcél az lenne, hogy úgy szeressem az egész életemet, ahogy van.