2021. július 27., kedd

Gesztustalan alakok

Elég régen és elég nehézkesen indult az EU területén élő őshonos kisebbségek fokozottabb jogvédelmét szorgalmazó akció. Egészen 2013-ig kell visszalépni az időben. Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) támogatásával állampolgárok egy csoportja abban az évben szerette volna rávenni a brüsszeli illetékeseket, hogy biztosítsanak kellő hatékonyságú uniós jogi szabályokat azoknak az embereknek a védelmére, akik évszázadok óta élnek egy-egy térségben, de nem tartoznak a többségi nemzethez.

A kezdeményezés a Minority SafePack – egymillió aláírás a sokszínű Európáért (MSPI) nevet kapta. Elindítói, majd később a támogatói szerették volna elérni, hogy Brüsszel erősítse a nemzetiségi és nyelvi kisebbségek oltalmát, illetve uniós pénzzel támogassa az EU sokféle etnikai és kulturális közösségeit.

A kéréssel megkeresett Európai Bizottság (EB) azonban nem fogadta el a javaslatot, az ötletgazdák viszont az elutasítást. Ezért a FUEN megtámadta azt az uniós bíróságon, amely kétszer is neki adott igazat. (Megállapítva azt is, hogy a kisebbségvédelem nem kizárólag tagállami kötelezettség és jog.)

Ennek hatására a munka folytatódott, hogy a kezdeményezők kijárhassák az EB-nél a megfelelő, és az általuk szükségesnek tartott jogi normák, szabályok és előírások elfogadását. Szerették volna elérni, hogy ez a kulcsfontosságú uniós döntéshozó testület gyakoroljon gesztust az őshonos kisebbségekkel szemben.   

Eltökéltségüket lakossági aláírásokkal is nyomatékosítani akarták. Erőfeszítéseiknek köszönhetően fokozatosan gyarapodott a támogatók száma, de csak lassan. Ezért a szervezők hosszabbítást kértek, s kaptak az Uniótól. Végül a határidő lejárta előtt összejött a kellő számú hitelesített aláírás, sőt több is (összesen 1 123 422), ráadásul tizenegy tagországban a minimálisan előírt hét helyett.

Az Európai Parlament (EP) tavaly decemberben a képviselők nagy többségének támogatásával a polgári kezdeményezés mellé állt, és a témával kapcsolatban első alkalommal állásfoglalást is megszavazott. Az Európai Bizottságra nem kötelező érvényű dokumentum egyebek mellett megállapítja: az EU-ban a nemzeti és nyelvi kisebbségi közösségek többsége asszimilációs nehézségekkel és anyanyelvük elvesztésével szembesül, ami Európa elszegényedéséhez vezet.

Az EP arra is rámutatott, hogy a kisebbségvédelem elsősorban tagállami hatáskör. Ám az érintettek kulturális és nyelvi identitásának, vagy épp az oktatási rendszerének megőrzése érdekében uniós minimumkövetelményeket is meg kell határozni, amihez jogszabályjavaslatot vár az EB-től.

Az uniós parlament ugyanakkor aggasztónak nevezte a nemzeti és nyelvi kisebbségek ellen irányuló gyűlölet-bűncselekmények és gyűlöletbeszéd terjedését. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a nyelvi kisebbségek gyakran nem rendelkeznek saját, átfogó médiaszolgáltatással. Ezért az EB-t arra is felkérte, hogy támogassa az ilyen szolgáltatások beindítását és vegyen részt a helyzet kezelésében.

A változtatásra irányuló akció azonban hiábavalónak bizonyult. Az Európai Bizottság bő egy hete közölte: nem tesz semmit, nem intézkedik, nem készít elő olyan jogi szabályozást, amit az MSPI-támogatók reméltek, illetve szerettek volna. Az EU területén élő őshonos kisebbségek (nyelvi, etnikai sokszínűségének) védelmét újabb jogi eszközökkel, normákkal tehát nem tartja időszerűnek a brüsszeli vezetői testület (főtitkárságának hivatalnoki csapata).

Pedig nem emberek kicsinyke csoportjairól van szó, hanem ötvenmillió állampolgárról. Ekkorára becsülik ugyanis az EU-ban élő (őshonos) nemzeti vagy nyelvi kisebbségi közösség tagjainak összlétszámát. Ez az uniós lakosság több mint tíz százalékát jelenti.

Brüsszel egyebek mellett azzal érvel a jogalkotás, illetve jogi védelem elutasítása mellett, hogy az EU-ban (időközben) már sok kérdés megoldódott azok közül, amelyeket az MSPI ötletgazdái 2013-ban beterjesztettek.

 

Ezzel sokan nem értenek egyet. Vincze Loránt, romániai EP-képviselő, FUEN-elnök elismeri ugyan, hogy 2013 óta sok pozitív fejlemény történt, ám szerinte máig nem sikerült megnyugtatóan rendezni az európai őshonos kisebbségek helyzetét és jogait. Az EB-döntésről elmondta: az MSPI nem a kisebbségi kérdések megoldását favorizálta, a kezdeményezés támogatói csupán azt kérték, hogy az Unió lépjen fel a szóban forgó populációk védelmében, s intézkedjen ennek érdekében. Elkeserítőnek és erkölcsileg elfogadhatatlannak tartja, hogy az EB nem volt hajlandó az utóbbira. Közölte: nem hagyják annyiban a dolgot; a FUEN jogorvoslatért fordul, és kéri a döntés megsemmisítését.

Vincze ugyanakkor meg van róla győződve, hogy amit az MSPI felkarolói tettek, az mindenkinek jó. Az indulás óta eltelt évek legnagyobb értékének pedig azt tartja, hogy sikerült erősíteni az őshonos kisebbségek közti szolidaritást és magas szintű együttműködést.

Mások azért ennél sokkal borúlátóbbak. Az EB-elutasításból némelyek azt a következtetést vonták le, hogy a szóban forgó kisebbségek nem is olyan értékesek, mint a többiek, csak koloncként csüngenek az EU nyakán, és jobb lenne mielőbb eltüntetni őket.

A bírálók felróják az uniós döntéshozó testületnek, hogy elfordult az őshonos kisebbségektől, semmibe vette az őket aláírásukkal is pártolók akaratát, sőt figyelmen kívül hagyta az indítvány mellé álló nemzeti kormányokat és az Európai Parlament álláspontját. A dühösebbek ehhez még hozzáteszik: cinikus állásfoglalásával az EB megkérdőjelezte a lakossági kezdeményezés fontosságát, elengedte a füle mellett a polgárok hangját.

Ha Brüsszelben nem is hallották, de az érintett területeken élők észrevették, hogy a Minority SafePack kezdeményezés nem volt hiábavaló. Segítségével egy kiterjedt együttműködés bontakozott ki, sőt mozgalom alakult a nemzeti kisebbségek részvételével, amelyek közös célkitűzéseket és elvárásokat fogalmaztak meg. Ilyenre korábban nem akadt példa. Ha ez egyszer ilyen széles körben, s ilyen jól működött, akár a jövőben is folytatódhat az együttműködés, s talán eredményes is lehet.

Az összefogásra és közös kezdeményezésre egy-egy fontos ügyben, kérdésben ezután is szükség lesz, hiszen az EU-ban sok minden alapos javításra, változtatásra és átalakításra szorul, beleértve a nemzetiségek helyzetét is jó néhány tagállamban. Az Európai Bizottság által eddig támogatott kisebbségi (így a roma-, gender-, LMBTQ- és egyéb stratégiák), vagy a kulturális és nyelvi sokféleséget védő szabályok ugyanis csak részben felelnek meg az elvárásoknak, vagyis csak félig-meddig alkalmasak az érintett közösségek védelmére.