2021. február 28., vasárnap

Tiszta vizet, tiszta levegőt!

Topolyán több mint hat évvel ezelőtt, 2014-ben tartottak első ízben környezetszennyezés elleni tüntetést, amit a 2018 nyarán bekövetkezett haláláig Dragan Pečurica szervezett meg minden hónap 17. napján. Hat év telt el azóta, hogy a polgárok egy csoportja megelégelte a községben uralkodó állapotokat, többek között a Krivaja patak szennyezettségét, valamint a fehérjefeldolgozó üzemből áradó bűzt, és a település központjában megrendezett tüntetés keretében igyekezett erre felhívni a figyelmet. A tiltakozó megmozdulások a mai napig tartanak, köszönhetően annak, hogy néhány kitartó polgár még mindig fontosnak tartja, hogy hangot adjon nemtetszésének, és annak is, hogy a környezetszennyezés problémája azóta sem oldódott meg – a Žibel ugyanúgy bűzlik, mint hat évvel ezelőtt, és a Krivaja patak is gyakran ugyanolyan fehér színű, mint korábban.

A legutóbbi tiltakozás Topolyán
A legutóbbi tiltakozás Topolyán

A környezetszennyezés elleni megmozdulássorozat kezdetén még érezhető volt az emberekben a lelkesedés, esetenként száznál is több személy vett részt rajtuk, és ezen tiltakozások nem merültek ki abban, hogy a polgárok összegyűltek a központban, meghallgatták a beszédeket, majd hazamentek, hanem megtörtént, hogy a Žibel vagy éppen a községháza elé vonultak, hogy szemtől szembe találkozzanak azokkal, akik ténylegesen is tehetnének valamit a helyzet javítása érdekében. A polgárok lelkesedése azonban hamar kifulladt, és néhány hónap elteltével már csak 20-30 személy vett részt a megmozdulásokon. Viszont ez a 20-30 személy hosszú ideig kitartott. A topolyaiak letargiáját több alkalommal is a más településekről érkező környezetvédők igyekeztek felpezsdíteni, szemmel láthatóan sikertelenül. Az utóbbi időben sajnos már ez a 20-30 személy is elmaradt, és ma már csak néhányan igyekeznek életben tartani Dragan Pečurica örökségét. Ők azonban vasárnap, vagyis január 17-én 17 órakor a hó és a hideg ellenére is összegyűltek a település központjában, és újra elmondták követelésüket: tiszta levegőt és tiszta vizet! – amit az országunk alkotmánya is szavatol.

Az elmúlt időszakban természetesen történtek előrelépések. A szavak szintjén már megszületett a megoldás, az ígéretek szintjén pedig már fel is cseperedett.
Lapunk hasábjain 2020 májusában adtunk hírt arról, hogy épül a topolyai szennyvíztisztító. A mintegy 600 millió dináros beruházás megvalósítása az akkor tett ígéretek szerint 2021 áprilisában fejeződik be, és ezt követően megkezdődhet a felhasználók csatlakoztatása a hálózathoz. A tervek szerint ez a beruházás 30 százalékkal csökkenti a Krivaja patak szennyezését, ami valljuk be őszintén, nem sokat segít a bajsaiak problémáján – ha évente 300 helyett „csupán” 210 napon keresztül fog bűzleni a patak, akkor talán még nem beszélhetünk tényleges megoldáson. Mindehhez azt is hozzá kell tenni, hogy bizony ipari szennyezők még a szennyvíztisztító elkészülte után is folytathatják eddigi tevékenységüket, hisz ők 2022-ig kaptak haladékot – törvény szerint addig kell kiépíteniük az úgynevezett előtisztítójukat.
A bennünket körülvevő környezet a legnagyobb kincsünk, semmiféle gazdasági csoda vagy szellemi érték nem ér fel hozzá, nem tudja pótolni, és ha elveszítjük, önmagunkat veszítjük el.