2021. január 19., kedd

Autómosóval a romák felzárkóztatásáért

A beodrai Kilino Stojkov üzleti terve lett az Ifjúsági Vállalkozói Akadémia legjobbja

Erős mezőnyben lett tavaly év végén a legjobb az Ifjúsági Vállalkozói Akadémia legutóbbi pályázatán a beodrai Kilino Stojkov. A győztes projektum értelmi szerzője egyben a törökbecsei romák felzárkóztatását szolgáló egyesület elnöke is, Connect Clean Roma Group elnevezésű projektje éppen ezért tulajdonképpen egy olyan szociális vállalkozás, amely elsősorban ennek a közösségnek a fejlődését fogja szolgálni.

– A projekt keretében egy önkiszolgáló autómosót szeretnénk nyitni Beodrán, amely szociális vállalkozás formájában, képzések, műhelymunkák és környezetvédelmi akciók finanszírozásával segítené a törökbecsei község területén élő marginalizált csoportok felemelkedését. Hogy ezeket a célokat elérjük, fenntartható megoldásra van szükség, így jutottam erre az ötletre. A terveim szerint az autómosó bevételéből a program résztvevőinek különböző készségfejlesztő képzéseket szervezünk majd, megtanítjuk őket üzleti tervet készíteni, de a környezetvédelem, az illegális szemétlerakók problémáival és a hulladék újrahasznosítási lehetőségeivel is szeretnénk őket megismertetni – számolt be a terveiről Kilino Stojkov joghallgató. A tervek szerint az autómosó legkésőbb júniusban megkezdi a működését, Stojkov jelenleg a vállalkozás beindításához szükséges tőke összegyűjtésén fáradozik.

Az Ifjúsági és Sportminisztérium, valamint Dánia nagykövetségének a finanszírozásával megvalósuló Ifjúsági Vállalkozói Akadémia célja a fiatal vállalkozók ötleteinek a szakmai támogatása. A tavaly második alkalommal megszervezett Ifjúsági Vállalkozói Akadémia négy hónapig tartó ingyenes intenzív programján és mentori képzésein legutóbb több mint 70 fiatal vett részt, közülük bizonyult a legígéretesebb kezdő vállalkozónak a beodrai Kilino Stojkov.