2021. január 25., hétfő

Műanyagbolygó plasztik élvezetekhez

Jó ideje lebeg már a szemem előtt egy totális műanyagbolygó víziója. Az urbánus környezetben ez máris adott, a települések közötti, egyre szűkebb, „természetközeli” területek mind nagyobb felülete is hulladékkal borított – és ugyanez mondható el a természetes (?) vizeinkről is. Aktualitás – a múlt hét „szenzációja”: hatalmas hulladékszigetek úsznak a balkáni folyókon és szennyezik a környezetet, valamint veszélyeztetik a Drinán lévő Višegrad vízerőmű működését. A Drina mellékfolyói Montenegróban, Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában még több szemetet sodornak magukkal, miután a megáradt folyók elárasztották a közelükben lévő szeméttelepeket. Nos, ez három kicsi ország egyetlen folyójáról és mellékfolyóiról szóló jelentés. Miközben: a kutatások azt mutatják, hogy világszerte egy óra leforgása alatt mintegy két és fél millió tonna szemét kerül a vizekbe. Ezek az áramlatok révén összegyűlnek, és már öt ilyen nagy szemétsziget van a világon. A legnagyobb a csendes-óceáni, ami már akkora, mint Észak-Amerika területe. Kommentáljam?... Az a dolgom.

Miközben lassanként kiirtjuk az esőerdőket, a bolygó másik nagy „oxigéngyárának”, a növényi planktonokkal „dolgoztató” óceánoknak a munkáját is ellehetetlenítjük. A Föld tüdejének másik szárnyát is lebénítjuk mintegy. Műanyaggal, olajjal, miegyébbel. És akkor tudjuk, mi fog történni. Nem csak az ózonnal lesznek gondok, hanem a kétatomos oxigénmolekulának is annyi. De legyünk pozitívak: ilyenformán előnyösebb pozícióba hozzuk az anaerob létformákat, mivel egy ilyen katasztrófát csak ők képesek túlélni. Aztán ki tudja? Isten és az evolúció útjai kifürkészhetetlenek. Talán az anaerob életformák majd egy tökéletesebb ökoszisztémát, majd társadalmat hoznak össze végül. Bízzunk benne, hogy annak „csúcsán” nem a profit fogja jelenteni az egyetlen szent célt, mint a jelenlegiben.

(Fotó: Beta/AP)

Azt is tudni illik, hogy a háztartási hulladék, amely most a Drinán is gyülemlik, és az óceáni „szigetek” fő építőanyagát is jelenti, nos, a háztartási szemét csupán a jéghegy csúcsa – mit csúcsa?, csücske. Az ipar, a mezőgazdaság és a közlekedés „nagy hármasa” által kibocsátott, sokkal kevésbé szembetűnő mérgek nagyságrendekkel veszélyesebb környezetszennyezők. Példának okáért a Tisza zentai szakaszán sosem figyeltem meg nagyobb úszó „szigeteket”, és a kisebbek is javarészt gallyakból tapadnak össze – annak viszont letaglózó hatása volt, amikor néhány éve a rákok mind kimásztak a folyóból a partra, de még a halakon is látszott, ha lábuk lenne, maguk is megpróbálkoznának vele. Amíg szép lassan mindegyikük az oldalát nem kezdte mutogatni a vízfelszínen... Nem akarok semerre mutogatni, legyen elég annyi, hogy aranybányából eredő cián volt a ludas.

Szóval a háztartási szemét sokkal kevésbé ártalmas – ami korántsem jelenti azt, hogy kevéssé! –, ugyanakkor annál inkább látványos, tehát fokozottan ijesztő. Ha leírhatok ilyet, hogy létezik egyetlen pozitívuma, akkor az az, hogy felhívja a veszélyre a figyelmet. Másrészt viszont... igencsak hosszú ideje már csak a szellemileg vakok nem látják ennek a katasztrófának a kibontakozását – mit kibontakozását?, beteljesedését –, hiszen a saját bőrünkön és zsigereinkben is érezhetjük negatív hatásait. Az emberiség szellemileg vak? Állítom, igen. Ide vezetett a fogyasztói társadalom diadala. Az ebből profitálók csak az anyagiakra tekintenek – a „haszonélvezői” pedig ugyanarra, csak más értelemben. Plasztik élvezetekre. A mélyszegénységben élők pedig nem érnek rá az ökológiai katasztrófával foglalkozni; vagy egyszerűen csak elfásultak.

Ezt a problémát, mint mindegyiket, a gyökereinél kellene kezelni. Hogyan lehetne hozzáfogni? Neveléssel, természetesen. De ki nevelje rá a következő generációkat a környezettudatosságra? A szülők, a tanárok? Nekik kellene. De – tisztelet a kivételnek! – legtöbbjük maga sem lát tovább az orránál. Az a néhány „utolsó partizán” – magánszemélyek, művészek, szervezetek etc. –, akinek ez szívügye, sajnos már kevésnek bizonyul ehhez a gigászi feladathoz, bárhogyan is igyekszik hatni, példát mutatni. Fájdalom, de olybá tűnik, a teljes emberi társadalmat megváltoztatni, jobb belátásra bírni már csak úgy lehetséges, ha ezt a jelenlegit leromboljuk és vadonatújat építünk a helyébe. Nem könnyű feladat, mert mindannyiunkat ugyanabból a nemesfémből és ürülékből gyúrtak össze; ez az elegy pedig, arányaitól függetlenül is, rendkívül veszélyes, hiszen a fém súlya a talajhoz tapaszt, az ürülék viszont csak lebeg a vizeken. Felette az Ige pedig egyre jobban elhalkul.

És muszáj, hogy a jelen társadalom lerombolásának eszköze éppen a szemét legyen?