2024. március 28., csütörtök

Đukanović és Vučić nem tartják a kapcsolatot

Milo Đukanović montenegrói államfő a Beta ügynökségnek adott interjújában elmondta, hogy nem tartja a kapcsolatot Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnökkel. Hangsúlyozta, hogy szó sincs üzleti kapcsolatról sem. A szerb elnök magánszemélyként vett részt Amfilohije metropolitia temetésén – tette hozzá.

„Amikor magánlátogatásra utazok Belgrádba, nem keresem fel egyik hivatali kollégámat sem" – szögezte le Đukanović.

A szerb államfő kijelentésével kapcsolatban, miszerint „elborzasztotta a montenegrói szerbellenes kampány", Đukanović azt mondta, hogy az ilyen megnyilatkozásokhoz kár hozzászólást fűzni.

Arra az újságírói kérdésre, hogy miért nem vett részt Amfilohije montenegrói metropolita temetésén, Đukanović elmondta: azt látta legmegfelelőbbnek, hogy táviratot küldjön a Szerb Pravoszláv Egyháznak, annak papjainak és hívőinek.