2021. január 22., péntek
A GYÓGYSZERÉSZ ROVATA

A placebohatás

Korábbi cikkeimben olyan molekulákról, gyógyszerhatástanilag aktív vegyületekről írtam, melyek képesek befolyásolni az elménket, történjen az pozitív vagy akár negatív szempontból. Amint írtam ezeket a sorokat, már meg is fogalmazódott bennem a következő téma.

Fotó: mgsfl.com
Fotó: mgsfl.com

Mi játszódik le abban az esetben, ha megfordítjuk ezt a témakört és megvizsgáljuk azt, hogy mi történik akkor, amikor az emberi elme kezd el hatást gyakorolni egy gyógyszerre vagy annak hatására. Tényleg képesek vagyunk eredményeket és statisztikailag kimutatható javulást elérni az elménk erejével? Hol húzódik a határ a tudomány és a sarlatánság között? Milyen új egészségtudományi és kutatásmetodológiai, etikai kérdéseket vetett fel a placebo fogalmának a megszületése? Ha van placebo, beszélhetünk/beszélnünk kell a nocebohatásról is? Erre a sok-sok kérdésre próbálok válaszokat adni.

Gyógyszer, beavatkozás

A placebo fogalmával foglalkozó tudósok definíciója szerint a placebo olyan terápiás beavatkozás vagy annak egy része, amelyet egy betegség gyógyítására vagy egy tünet enyhítésére alkalmaznak annak teljes vagy részleges tudatában, hogy specifikus hatást nem fejt ki a kezelt állapotra. Mit is tudhatunk meg ebből a definícióból? Először is azt, hogy placebo nemcsak gyógyszer lehet, hanem bármilyen beavatkozás is. Egyes kutatók szerint a modern gyógyászat kialakulásáig az orvosi eljárások valójában mind a placebohatás miatt működtek. Ezzel gyógyszerészként nem feltétlenül értek egyet teljesen, hiszen a már évezredek, évszázadok óta használt gyógynövényeknek (például az ópiumnak vagy digitálisznak) volt idejük bebizonyítani, hogy tényleges hatóanyag-tartalmukkal képesek valódi hatást is kifejteni. Bár ha eltekintek a gyógyszerek világától és visszakanyarodok a különböző orvosi technikákhoz, azt azért be kell ismerni, hogy a 19–20. századig a gyógyításnak szerves részét képezték a placebo indukálta eredmények. Gondoljunk csak az ősi sámánok, boszorkányok által vezetett gyógyító szertartásokra, különböző egyházak ördög- vagy betegségűző rituáléira vagy a mai kor sarlatánjaira, a magukat egészségügyi embernek nevező, a fitoterápia és a valódi alternatív orvoslástól már rég elrugaszkodott emberekre (ide értve a homeopatákat is. No de erről részletesebben is írok majd).

De ha van pozitív hatás, akkor létezik negatív is? Ezt a témakört kutató emberek felfedezték a nocebohatást, amit gyógyszerészként én is gyakran tapasztalok a munkám során. Ha a páciens bizalmatlan egy kezelés iránt, annak a hatására tünetei rosszabbodhatnak, egy szer elhagyása pedig megvonást is eredményezhet. Más szóval, előfordulhat, hogy még a gyógyszer bevétele előtt, és a betegtájékoztatót elolvasva már befolyásoljuk szervezetünk reakcióját a szerre. Ezért is szoktam javasolni, hogy a lehetséges mellékhatások ismertetését bízzák a gyógyszerész vagy orvos kollégákra, vagy ha észlelnek bármit is a mellékhatások közül, akkor velük konzultálják meg azt, és ha egy mód van rá, kerüljék el a gyógyszeres dobozban található, jogi indíttatással átitatott betegtájékoztató elolvasását.

Pszicho-neuroimmunológia, -neuroendokrinológia

De térjünk is rá a legfőbb kérdésre! Hiszen legyen az placebo vagy nocebo, mégis miként és milyen mechanizmusok révén tud betegséget (tünetet) gyógyítani vagy előidézni a saját elménk? Többféle, egymást kiegészítő elmélet igyekszik magyarázni a placebohatást. Az már szinte biztos, hogy fejlett agyra, agyi képességekre van szükség ahhoz, hogy az agy, azaz az elme ilyen hatásra legyen képes, hiszen többször kimutatták már, hogy állatokban egyszerűen nem, vagy nagyon ritkán alakulnak ki placebóhoz hasonló hatások. El kell fogadnunk tehát a tényt, hogy ez egy emberi tulajdonság. Ha megmondjuk a betegnek, hogy placebót kapott, a hatás rögtön megszűnik. Az elvárások erejét az is mutatja, hogy a fájdalomcsillapítók és a nyugtatók sokkal kevésbé hatnak, ha a beteg nem tudja, hogy ilyen gyógyszert kapott. Közreműködő tényező lehet a motiváció is. Más szóval, ha a beteg meg akar gyógyulni, kiélesedik a testérzékelése, a tüneteit máshogy értelmezi, és viselkedése is módosul, azaz jobban hat rá a placebo, és jobban gyógyul. Ezzel ellentétben, ha egy betegben az a meggyőződés él, hogy bűnei miatt van a betegsége, kvázi „vezekelnie kell”, minden gyógyszer nocebóvá válik, és úgynevezett teljes mellékhatások jelentkeznek nála.

A mai orvostudomány már képes értelmezni és kutatni is a lélek-test tengelyét. Tényeken alapuló bizonyítékok vannak arra, hogy az egyik képes hatást gyakorolni a másikra. A pszichológia mellett a pszicho-neuroimmunológia és a pszicho-neuroendokrinológia tudományágak még ilyen integrátorok, azaz olyan területeik az orvoslásnak, melyek a különböző mentális folyamatok és az egészség közötti kapcsolatot vizsgálják. 1975-ben már végeztek olyan kísérleteket, melyekben az alanyok cukros vízben oldott, az immunrendszert gyengítő, úgynevezett immunszupresszáns gyógyszert kaptak. Egy bizonyos kondicionáló időszak elteltével az egyszerű, gyógyszermentes cukros víz is képes volt fékezni a betegek immunrendszerét. Egy évtizeddel később azt is sikerült bizonyítani, hogy az agyunk, azon belül is az idegsejtjeink, különböző üzenőmolekulákon, neurotranszmittereken keresztül képes kommunikálni az immun és endokrin, azaz a belső elválasztású mirigyeinket összefoglaló szervrendszerünkkel. Más kísérletek arra derítettek fényt, hogy az immunrendszer által termelt, különböző gyulladási faktorok (citokinek) képesek aktiválni vagy inaktiválni egyes agyi szövetcsoportokat, ezzel befolyásolva az egyes betegségmagatartási formákat, mint például a láz, étvágytalanság, aluszékonyság, letargia, depresszió. Felmerülhet tehát a kérdés, hogy egyes hosszan tartó, negatív gondolatok, melyek a legtöbb esetben a depressziónak mint betegségnek a hozadékai, képesek-e másmilyen, gyulladásos folyamatokkal összekapcsolható kórt kialakítani. Ezekből a kutatási eredményekből még sajnos nem deríthető ki az, hogy melyik esemény melyikből következik, tehát azt, hogy vajon az immunrendszerünk hatására formálódhatnak-e a gondolataink vagy a gondolataink által kialakulhatnak-e egyes betegségeink, de az már egészen biztos, hogy van kölcsönhatás a két rendszer között.

Etikai kérdések

Ezek a folyamatok mind-mind alátámasztják a placebónak a létjogosultságát, nem is beszélve a teóriát alátámasztó gyakorlatról, melyet szakmámból kifolyólag igencsak ismerek. A klinikai, randomizált, kettős vak placebokontrolos gyógyszerkutatási kísérletekről van szó. Ez a kutatási módszer a mai orvostudomány csúcsa, hiszen ebben a módszerben mutatkozik meg a placebo fontossága, sőt másképp megfogalmazva, a placebo kiszűrésének a fontossága. Körülbelül száz éve kezdték észrevenni a gyógyszerkutatók azt, hogy mennyire képes befolyásolni az eredményeket, hogy ha a beteg tudja, milyen medikamentumot kapott. Sőt, később arra is felfigyeltek, az sem mindegy, hogy az orvos tudja-e,  melyik beteg kapta a valódi gyógyszert, és melyik a placebót. Némely esetben kimondottan alacsony, bár statisztikailag kimutatható eltérések mutatkozhatnak a két csoport között. Ezért is nevezhető arany standardnak ez a kutatási módszer, hiszen ennek értelmében a kutatott készítménynek, meghatározott mértékben, de jobban kell teljesítenie a hatóanyagot nem tartalmazó társától.

Persze sok esetben felmerül a placebo használata etikai szempontból. Hiszen felmerülhet a kérdés: etikus-e egy kutatásban résztvevő embert kitenni annak, hogy hatóanyagot nem tartalmazó szert kap? És ha a kutatott anyag mellékhatásokat mutat, akkor melyik csoport jár jól/jobban? „Feláldozható-e” egy kisebb csoportnyi ember annak érdekében, hogy a többi ember (akár az egész emberiség) tudományosan alátámasztott, megvédett és bizonyítékokon alapuló gyógyszerkészítményt kapjon? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolását a bioetikusokra és önökre bízom. Véleményem szerint amíg a cél nemes, addig figyelembe kell venni sok faktort és változót is, ha viszont a placebót nem megfelelő képen kezeljük, sőt vele ki is használjuk egyes embertársainkat, azt már szankcionálni, azaz büntetni érdemes.

(A cikk csak tájékoztató jellegű, és nem helyettesíti a szakmai konzultációt.)