Öt vajdasági színházi teljesítmény is bekerült az idei Színikritikusok Díjának várományosai közé: az Újvidéki Színház három, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház pedig két jelölést kapott.
A Szính...
Kultúra
A 30. Kosztolányi Dezső Nyári Akadémia első napján László Ferenc a rendezvény névadójának életéről tartott előadást, annak egy ritkán tárgyalt szegmensére fókuszálva.
Az Észak–bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete harmincadszor szervezte meg továbbképzését pedagógusok részére. A Kosztolányi Dezső Nyári Akadémia megnyitóját tegnap tartották meg a szabadkai Városh...
Endrey-Nagy Ágoston Gitárest című műve nyerte el az első díjat az idei Gion Nándor Novellapályázaton. A második helyen Cvetanović Márta 2 × 16 kg élet című novellája végzett, a harmadik díjat pedig...
A Gion Nándor Novellapályázat – Gruik Ibolya, L. Móger Tímea, Brenner János összetételű – bírálóbizottsága augusztus 3-án tartott egyeztetése során értékelte a novellapályázatra beérkező 53 pályamű...
Egy szabadtéri rendezvény megtartása több rizikót is magában rejthet, de leginkább az időjárás kiszámíthatatlansága az, ami közrejátszhat, és áthúzhatja a terveket. A nyári rendezvények látogatotts...

