Fontos telefonszámok Vajdaságban

Vajdasági Közegészségügyi Intézet 021/4897-800, 064/8028-894 és 064/8028-895 Zombori Közegészségügyi Intézet 025/412-888 és 062/1956-866 Pancsovai Közegészségügyi Intézet 013/322-965 és 062/886-9721 Mitrovicai Közegészségügyi Intézet 022/610-511, 064/8092-911 és 064/8092-938 Szabadkai Közegészségügyi Intézet 024/571-333 és 064/1009-276 Nagykikindai Közegészségügyi Intézet 0230/421-102, 062/8833-841 és 062/8833-877 Nagybecskereki Közegészségügyi Intézet 023/566-345 és 069/210-1102

Bővebb információkért kattintson ide

Kis kovács melegen tartja a vasat

A kétnevű székelykevei mester háromnevű műhelye négy emberöltője zeng a kalapácsütésektől

Tóth D. Lívia

2020. október 4., 18:03

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Ting, tong, ting, tong… Acélos hang lágy csengése ütötte meg a fülemet a messzeségből, miközben kiléptem a kis falusi bolt ajtaján. Kíváncsi lelkem nem hagyott nyugodni: tekintetemmel a tompa ritmus forrását kutattam. Pillanatok múlva a lábam is parancsot kapott a hideg, fémes csattogást tudatosító elmémtől, és elindultam a Székelykeve csendes utcáit felverő zaj felé.

Az autóban várakozó családom megrökönyödve vette tudomásul, hogy anya ismét valami eget rengetőre készül: szokásához híven gyökeresen felfordítja a kirándulás terveit. Tapasztalatból tudták, hogy ilyenkor a legfájdalommentesebb követni a különlegességet szimatoló orromat.

A műhely mögött levő lóitató ma már pihenőhelyként várja a kirándulókat (Tóth Roland felvétele)

A műhely mögött levő lóitató ma már pihenőhelyként várja a kirándulókat (Tóth Roland felvétele)

Ting, tong, ting, tong. Az ütések egyre csak erősödtek. Lépteim önkéntelenül is megszaporodtak, miközben az agyam hangazonosító központja is elkezdett végre működni: ezek kalapácsütések. A fokozatosan hangosodó ritmus még inkább felcsigázott. Felkapaszkodtam az enyhe emelkedőn fekvő útra: a kereszteződés túloldalán múltidéző filmbe illő képsor tárult elém. A szabad lejáratú völgyben egy lóitató várakozott elhagyatottan. A nádfedeles csűr pangása kísértetiesen emlékeztetett arra, hogy a technika vívmányaitól hangos századunk mily elfeledett kincseket rejteget. A gémeskút láncon himbálózó vedre is csendesen nyugodott, miközben a fémes ütések tűzcsiholóként égtek bele lelkembe. Ting, tong, ting, tong…

A látvány annyira elragadott, hogy csak percek múlva azonosítottam a tőlem már csupán pár méterre tárulkozó műhelyt. A szélesre tárt, méretes fa ajtószárnyakkal keretezett félhomályban sercegő szikrák nyomait véltem felfedezni. Mit csinál a sötétben a bácsi? – hallottam a mellettem toporgó fiam hangját. Kohót fújtat. Vasat izzít. Hajlékonnyá teszi a meghajlíthatatlant. Ütésekkel szelídít – válaszoltam inkább magamnak, mint az ámuló csemetémnek. Egy igazi, régimódi kovácsra bukkantunk…

Kis kovács a mai napig legszívesebben a kézi kalapácsot használja (Tóth Roland felvétele)

Kis kovács a mai napig legszívesebben a kézi kalapácsot használja (Tóth Roland felvétele)

Ting, tong, ting, tong. A kalapács akkor sem állt meg, amikor beléptünk az émelygően nehéz illatú műhelybe. A köszönésünkre a mester fél szemmel felsandított, de a forrón sercegő vasat továbbra sem kímélte. Addig kell ütni a vasat, míg meleg… – villant át káprázatba ejtett tudatomon a népi bölcsesség. Hagytuk hát dolgozni. Keze nyomán kecsesen hajlott meg az egyébként merev, szilárd anyag. Félretette az íves művét. Ekkor már ránk figyelt. Bölcs tekintetéből kiolvasható volt, hogy pontosan tudta: nem megrendelőként léptük át a küszöbét. Mesét szerettünk volna hallgatni: a történetére voltunk kíváncsiak.

– Hetvenéves vagyok. Tizenöt éves koromtól dolgozok állandóan a műhelyben. De még amikor elemi iskolába jártam, már akkor is járatos voltam itt. Elvégeztem a házi feladatot, és már jöttem is a műhelybe segíteni. Az apám, az öregapám s a dédöregapám is mesterek voltak, ebbe nőttem hát bele – mondta a kovács, és újabb szélvihart küldött az izzó szén közé. Hogy is hívják a bácsit? – érdeklődött helyettem is a fiam.

– Hosszú történet ez, te gyerek… De neked elmondom. Édsanyám megkínlódott szegény, mire világra hozott. Kénytelen volt elmenni a károlyfalvi szülészetre, ott jöttem én a világra. Volt azonban még egy gond. Nem egyeztek meg a nevemben, mielőtt befeküdt volna. Apám mikor eljött, hogy meglett a baba, a bábasszony azt mondja: a Zoltán az egy nagyon szép magyar név, legyen az. Apám meg ráhagyta. Hanem amikor hazakerültem, az öreg szülők ezt sehogy se akarták elfogadni. A szomszédban ugyanis egy gulyás lakott, annak a sok bikája mellett volt egy kutyája is. Azt hívták Zolinak. Öreganyám s öregapám azt mondták apámnak, hogy kutyanevet nem adunk a gyereknek! Így a templomban Imrének lettem körösztölve, mert a dédöregapámat így hívták.

A patkókat ma már inkább csak díszként értékesíti a mester (Tóth Roland felvétele)

A patkókat ma már inkább csak díszként értékesíti a mester (Tóth Roland felvétele)

A kétnevű kovács lazán tartja a vasat a tűzpiros gumók között. Félelmetes, ahogyan a fém megadja magát a tűznek. Vérvörös cseppekkel siratja férfias keménységét, miközben női kecsességgel hajlik meg a kovács akarata előtt.

– Elvégeztem a nyolc elemit úgy, hogy senki se nézte az anyakönyvi kivonatot – folytatja a történetet Kis kovács –, Imre voltam itt mindenkinek, csak arra hallgattam. Nem tudtam, hogy igazából, törvény előtt Zoltán vagyok. A fehértemplomi inasiskolában derült ki, hogy nem egyezik az anyakönyvi kivonat a bizonyítvánnyal. Visszajöttem hát az itteni iskolaigazgatóhoz, hogy akkor most mi van. Ki is vagyok én? Az erre csak legyintett. Annyi ilyen eset van! Azt mondta, örüljek, gazdagabb vagyok egy névvel. Úgyhogy engem Székelykevén mindenki Imrének ismer, máshol meg a Zoltánra hallgatok.

A visszaemlékezés meglágyította a mester szikár, borozdás arcát. Ércesen éles szájvonalai szélén egy tovaillanó mosolytöredék is felvillant. Majd újra komoran vizsgálgatta az olvasztott fém állagát, és egy hirtelen mozdulattal az üllőhöz csapta. Ting!!! Észre sem vettük, mikor került a kezébe a kalapács, amelynek ritmusos hangja újból megcélozta lelkemet. Ting, tong. Immár párhuzamosan mesélt a mester és a szerszámja.

A mester manapság is legszívesebben a kézi szerszámokat használja (Tóth Roland felvétele)

A mester manapság is legszívesebben a kézi szerszámokat használja (Tóth Roland felvétele)

– Amikor eljött az ideje, szerettem volna folytatni a családi hagyományt, és kovácsmesterséget akartam tanulni én is. Sajnos nem sikerült. Ezt ugyanis már akkor sem tanították sehol a környéken. Kerestük, kutattunk, de mindenhol csak azt mondogatták, hogy nincs, a kovácsszakmát már eltörölték. Ugyanúgy, mint a bognárszakmát is.

Ting, tong, ting, tong… Ezúttal mintha a végzet harangját kongatná a mester. Az üllő azonban ezt is tűri. Állhatatosan, türelmesen, kitartóan.

– Fémfeldolgozónak tanultam hát, mert az volt legközelebb a kovácsszakmához. Nagyon sok munka volt, amikor én elkezdtem inaskodni. Akkoriban még rengeteget dolgoztunk. Mi még sokat javítottuk a lőcsöket, de vasaltuk a ráfos kocsikat is. Volt belőlük hosszú, rövid s taliga. Amikor egy bejött, akkor egy hónapig volt munka. És nem egy embernek, mert azt maga nem bírta csinálni senki. A mester mellé legalább egy inas köllött, hogy egy szekér elkészüljön egy hónap alatt. Boldog idők voltak ezek… Hét kovács volt Székelykevén, és mindegyiknek volt munkája. Ide jöttek dolgoztatni az egész környékből. Irigykedés se volt soha a mesterek között, mert munka az volt.
Ting… A lóitatónál sorban álltak a lovak. Tong… Patkolni kellett mindegyiket. Ting. A szekereket meg vasalni. Tong. A gazdák szerették a pontos munkát. Ting! Aztán meg divatba jöttek a gumikerekes kocsik. Tong! A lovak pedig elfogytak. Ting!!!

A kovácsműhely előtt még mindig ki lehetne kötni a lovakat… (Tóth Roland felvétele)

A kovácsműhely előtt még mindig ki lehetne kötni a lovakat… (Tóth Roland felvétele)

– A falunkban már nincs egy ló se. Patkolni már nem nagyon patkolunk, esetleg ha valaki idetéved az idegen falukból. Inkább ekevasélezéssel és olyan munkákkal foglalkozok, amiket nem lehet nagy mennyiségben, előre legyártani. Most is van itt egy ilyen munkám: az illető hozott ilyen egyenes szálú, kemény vasakat, és hozott egy mintát is. Megvették az anyagot, levágták méretre, de nem tudták meghajlítani. Pontosan úgy kell alakítanom a szálakat, ahogyan a minta is hajlik. Aratógépre szerelik majd fel ezeket, így fontos, hogy pontosan dolgozzak. No, ezzel meg is lennénk! – újabb íves mű kerül a súlyos faasztal végére.

Az acélos ütések immár hallhatatlanná zsugorodtak. Lassanként engedték szabadon rabul ejtett lelkemet. A fojtott tudatom mélyéről egyszer csak felszínre bukott egy halovány sejtés: emlékeztem, hogy a bejáratot díszítő piciny vasló felett mintha három keresztnevet olvastam volna…

– Hát igen… Amikor átvettem a műhelyt, akkor újra nevet kellett adni a vállalkozásnak. Úgy gondoltam, hogy legyen benne mindenki, így Kis L. Zoltan „Imre” lett a műhely neve. Imre, mert dédszülém hagyatékáról van szó, s mint ahogy mondottam, engem is róla körösztöltek. Beletettem a Lajost is, mert így hívták öregapámat s apámat is. A Zoltánt meg muszáj volt, mert hát mégiscsak az a hivatalos nevem…

Székelykevén régen hét kovács is meg tudott élni (Tóth Roland felvétele)

Székelykevén régen hét kovács is meg tudott élni (Tóth Roland felvétele)

A bácsinak épp olyan sok neve van, amennyi szerszáma! – szólt közbe a fiam. Csak ekkor eszméltem rá, hogy a csemetém már alaposan végigtapogatta a műhelyben levő eszközöket. Leginkább a középen tornyosuló méretes üllő nyűgözte le, de megismerkedett a nyeles szerszámok soktagú családjával is: nyeles vágók, simítók, gömbölyítők, lyukasztók és nyakalók tömkelege várakozott türelmesen a sorára. A mester segítségével ki is próbált pár tűzifogót, amikor megpillantotta a műhely egyetlen korszerűbb eszközét: a sarokban egy mechanikus kalapács kuksolt.

– Néhanapján jól jön ez is, bár én jobban szeretem a kézit – magyarázkodott a mester. Már nem kellett kérni, magától is berobbantotta a készüléket. Ing, ing, ing, ing… – zakatolt fülsértően a masina. A fiam csalódottan bámulta az embertelenül csapkodó kart. Ez a zaj biztos nem csalogatott volna bennünket a műhelybe – állapítottuk meg közösen. Kis kovács derűsen megborzolta Dávidot:

– Nagyon jó gyerek ez. Ha időben születik, jó kovács lett volna…


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége