2021. március 6., szombat
VMDK

Veszélyben vannak a kisebbségi tájékoztatási jogok

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének értékelése szerint rendszerbeli probléma okozza a Vajdasági Rádióban és Televízióban kialakult helyzetet és a bejelentett leépítéseket. Csonka Áron, a VMDK elnöke Adán, a templom előtti téren megtartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a VRTV-ben kialakult helyzet annak a következménye, hogy a köztársasági kormány és parlament módosította a köztársasági költségvetést, és visszavonta azokat az pénzeszközöket, amelyet a közmédia finanszírozására szántak.

A Vajdasági Televízió székháza (Fotó: rs.n1info.com)
A Vajdasági Televízió székháza (Fotó: rs.n1info.com)

– Ezért azt javasoljuk, hogy elsősorban módosítsák a törvényt a VRTV előfizetéséről, hogy annak csak töredéke, mondjuk 15 százaléka, kerüljön Belgrádba. A többi maradjon Vajdaságban, és egyenesen folyjon be a VRTV költségvetésébe, hogy biztosítani tudják a rádió és a tévé működését. A másik dolog az volna, hogy az újonnan felállt parlament módosítsa a költségvetést és ismét biztosítsa azokat pénzeszközöket, amelyeket elvont a VRTV-től – nyilatkozta Csonka Áron. A pártelnök szerint a kisebbségi szerkesztőségek eddig is alulreprezentáltak voltak a foglalkoztatás szempontjából, és félő, hogy további leépítések fognak történni. Elmondta, hogy a szerbiai alkotmány és törvények értelmében az államnak kötelessége biztosítani a nemzeti kisebbségek számára megfelelő tájékoztatási műsorokat, amit az RTS nem tart be, a VRTV ilyen fajta mellőzése viszont a szerzett jog tiprását jelenti. Csonka Áron bejelentette, az Egyesült Szerbiai Ellenzéken keresztül tájékoztatják az Európai Parlamentet és az EBESZ-t, hogy Vajdaságban veszélyben vannak a kisebbségi tájékoztatási jogok.