2021. január 23., szombat
NAGYSZÜNET

Egy gondolat bánt engemet…

Idegeket borzoló, felháborodásra késztető hírmorzsák utáni hajszában élünk. Szükségünk van a mindennapi morzsára, amely lehetőséget ad arra, hogy azon vitatkozzunk, dühöngjünk – persze csak úgy felszínesen, jóleső mértékben. Erre kondicionál minket a világ, amely körülvesz, hozzászoktunk, hogy mindennel kapcsolatban azonnal megmondjuk a véleményünket, nyilvánosságra hozzuk, mindegy, mennyire vagyunk tájékozottak az üggyel kapcsolatban. Nem is a téma fontos igazán, hanem az a mámor, amelyet az okoz, hogy nyilvánosan megmondhatjuk a magunkét.

Vad Dávid: Városom nevezetessége (6. osztály, EmArt Műhely)
Vad Dávid: Városom nevezetessége (6. osztály, EmArt Műhely)

Egy jó hónappal ezelőtt nálunk is volt irodalomtanterv-botrány, persze jóval kisebb mértékű, mint Magyarországon, legalábbis ami a magyar irodalmat illeti. Szárnyra kapott a hír, miszerint a középiskolás tantervből kikerült Petőfi Sándor Egy gondolat bánt engemet… című verse. Az ilyen „botrányok” oka legtöbbször a felszínes tudás: akik elterjesztik vagy elhiszik ezeket a híreket, azok nem járnak utána igazából semminek, csak mennek az árral, élvezik a felháborodás adta megnövekedett adrenalinszintet.

Mivel közvetlenül érintett vagyok a középiskolásoknak készített aktuális irodalomtantervvel kapcsolatban, fontosnak érzem, hogy néhány alapvető kérdést tisztázzak.

Már én is nagyon sok cikkemben megírtam, hogy a XXI. századi versenyképes tudás nagyon mást jelent, mint az a tudás, amelyet még akár nekem is – harminc évvel ezelőtt – az iskola nyújtott. Különös módon az óriási ütemben változó világban, amellyel azért kisebb-nagyobb mértékben mindenki igyekszik lépést tartani, az emberek nagy részének az iskolával szemben az az elvárása, hogy ne változzon semmit, a gyerekeik is ugyanazt tanulják, amit ők tanultak. Érdekes, ha például orvoshoz viszik a gyereket, akkor nem háborodnak fel azon, hogy más eszközökkel vizsgálják és gyógyítják, mint amilyenekkel őket vizsgálták és gyógyították harminc évvel ezelőtt. Furcsa módon sokan nem értik: az, hogy az iskolában hogyan és mit kapnak a gyerekeik, a jövőjüket és az egész életüket határozza meg.

A korszerű oktatás nem a tartalmakra helyezi a hangsúlyt, hanem a készségek fejlesztésére. Sokkal fontosabb, hogy a gyerekek az iskolában megtanuljanak szöveget értelmezni és alkotni, mint az, konkrétan mely verseket, regényeket olvassák. A korszerű látásmóddal rendelkező tanár tudja, az a legfontosabb feladata, hogy felmérje a diákjai képességeit, lehetőségeit, és azokhoz alkalmazkodva válogassa össze azokat a műveket, amelyeken keresztül fejleszteni tudja azokat a készségeket, amelyek majd felnőttként egy általunk még nem ismert munkaerőpiacon a tanítványait segíteni fogja. Ebből kifolyólag az igazán korszerű tanterv nem is ír elő konkrét műveket, hanem a készségek fejlesztéséhez ad támpontokat, és a tanárra bízza, hogy, megismerve a tanítványait, a lehető legalkalmasabb szövegekkel foglalkozzon. Ettől persze még messze vagyunk, sok mindennek máshogyan kellene működnie ahhoz, hogy ez megvalósítható legyen, talán elsősorban erre alkalmas tanárokat kellene nevelni. A jelenlegi tanárképzéssel, valamint a társadalom és a politika tanárok iránti megbecsülésével ez lehetetlen. Szülőként viszont annyi mindenképpen elvárható tőlünk, hogy legalább tájékozódjunk, és legyünk tisztában azzal, mi lenne a feladata az iskolának, milyen nevelésre és oktatásra van szükségük a gyerekeinknek. Így legalább, ha abban a szerencsében van részünk, hogy olyan tanár tanítja a gyerekünket, aki a bevett szokásoktól el mer szakadni, és próbál valóban korszerűen tanítani, akkor nem támadjuk őt.

Vajdaságban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy szemben például a magyarországival, a magyar nyelv és irodalom tanterv korszerű, vagyis a készségfejlesztésre fekteti a hangsúlyt, és a tanárnak elég nagy szabadságot ad ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjon az adott osztály képességeihez és a saját személyiségéhez is. Petőfi Sándor része a tantervnek, a magyartanár minden bizonnyal feldolgozza az óráin a költő legismertebb verseit és a talán kevésbé ismerteket is, ha azokon keresztül fontos dolgokról tud beszélgetni a diákjaival. Nagy szükség lenne arra, hogy végre érett, felnőtt emberekként tudjunk bízni egymásban, és felszabaduljunk az alól a teher alól, hogy mindent felül kell bírálnunk.