2024. március 28., csütörtök

Biztonságban száz év után

Átszállították Sissi szobrának talapzatát

Tegnap elszállították az Erzsébet királyné mellszobor talapzatát a szabadkai vasútállomás udvarából, ahol mintegy száz évig állt. A szobrot százhúsz évvel ezelőtt avatták fel a jelenlegi Raichle Ferenc parkban, majd húsz évre rá onnan az akkori MÁV területére került. A Vajdasági Magyar Cserkészszövetség és a Magyar Nemzeti Tanács jóvoltából a talapzat immár a Yumol vállalat raktárában van.

A talapzatot a Yumol cég raktárába szállították (Gergely Árpád felvétele)

A talapzatot a Yumol cég raktárába szállították (Gergely Árpád felvétele)

Baráth Gábor Gergely, a MNT oktatási bizottságának elnöke elmondta, hogy fontos értékmentésről van szó, a szobor visszaállításáról pedig már vannak elképzeléseik.

– A logisztikát, a szállításhoz szükséges teherautót, a munkásokat az MNT finanszírozta. Ezúton szeretnék köszönetet mondani a Yumol vállalatnak, amely megvalósította az átszállítást. Amikor a cserkészszövetség felkérését megkaptuk, nem volt számunkra kérdés, hogy támogatni fogjuk. Olyan értékmentésről van szó, amely nagyon fontos az MNT számára, hiszen a szobor Szabadkának és a város történelmének a részét képezte. A város és a magyarság szempontjából is nagyon fontos, mert hozzájárul a délvidéki magyarság nemzeti öntudatának megerősítéséhez. A jövőbeni tervekről egyelőre nem tudok semmit mondani, viszont vannak elképzeléseink a talapzat sorsáról és a szobor visszaállításáról. Az elkövetkező időszakban derül ki, hogyan folytatódik a szobor története – nyilatkozta Baráth Gábor Gergely a médiának.

Szabó Hunor történész egy vasúti útja során fedezte fel a talapzatot. Mint mondta, régi álma annak visszaállítása.

– Nem volt könnyű megszervezni az elszállítást. Mint tudjuk, százhúsz éve állították fel Sissi szobrát, amivel Szabadka akkor megkapta második Erzsébet-szobrát, Stróbl Alajos művét, amely a belvárosi parkban talált otthonra. Sajnos az impériumváltás ideje alatt elszállították. Mivel a MÁV tulajdona volt, a vasútállomás területére vitték. Amikor a szabadkai képeslapokat gyűjtöttem, felfigyeltem erre a szoborra. Újvidékre tartottam, amikor a vonat ablakából megpillantottam a talapzatot a vasútállomás udvarán. Összehasonlítottam a régi képeken látottakkal, majd egy mérnök barátom tervrajzot készített róla, és kiderült, a méretek megegyeztek. A szobor talapzatát ma elszállítottuk, konzerváljuk. Bízunk benne, hogy lesz még neki jövője. A Monarchia területén nagy kultusza volt Sissinek. A cserkészszövetség kérvényeket írt az elszállításhoz, Magosi Zsuzsanna rengeteg tanácsot adott a megvalósítás érdekében, az MNT pedig az anyagi eszközöket biztosította. Régi álmom, hogy visszaállítsák ezt a szobrot, amelynek a mása megvan Miskolcon. Úgy érzem, hogy a szobor visszaállítása az egykori Magyarország területén mindenkinek közös érdeke, mert Sissi nemcsak a mi királynőnk volt, hanem mindenki császárnője – mondta a történész.

Nyitókép: A talapzatot a Yumol cég raktárába szállították (Gergely Árpád felvétele)