Ázsiában vannak a legdrágább városok

Felmérést készítettek a nagyvárosok megélhetéséről

dn

2020. március 20., 12:07 >> 2020. március 20., 13:07

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Hongkong, Szingapúr és Oszaka a világ legdrágább városa – derült ki az Economic Intelligence Unit (EIU) gazdaságkutató intézet legújabb felméréséből, amelyben 400 árucikk árát és szolgáltatásdíját hasonlították össze a világ 133 városában. Ebben az évben, mint az előzőben is, az első helyen három város osztozott, de ezúttal mindhárom Ázsiában található. Párizs tavaly a lista élén állt, de az idén 5 hellyel visszacsúszott. A francia fővárost Oszaka váltotta fel – tette közzé a Beta hírportál.

A lista élén a francia fővárost Oszaka váltotta fel

Az euroövezetben egyértelmű irányzat figyelhető meg. A mérsékelt hazai kereslet és az alacsony energiaárak szintjének következtében Európában az infláció alacsony szinten maradt 2019 folyamán. Az európai városok egyre rosszabbul teljesítenek, ami elsősorban az euró gyengülése miatt következett be. A tíz évvel ezelőtti felmérésben a tíz legdrágább városok közül nyolc európai volt, viszont az idei listán csak három európai szerepel. A felmérésben elemzett harminchét európai városból harmincegy csúszott vissza a listán. Továbbá mindegyik európai városban csökkentek a megélhetési költségek. Kivételt képez Moszkva, Szentpétervár, Kijev és Isztambul. Genf, amely már régóta a világ 10 legdrágább városai között szerepel, az idén az 5. helyről a 10.-re csúszott, Koppenhága pedig a 7.-ről a 11.-re. Belgrád 10 hellyel esett vissza, így jelenleg a 102. helyen szerepel. Az európai városokkal ellentétben, a tizenhat amerikai városból tizenöt feljebb került a listán. Ez mindenekelőtt az erős valutának és a stabil hazai keresletnek köszönhető. New York a negyediken, Los Angeles pedig a nyolcadik helyen szerepel a listán. Oszaka mellett a japán főváros, Tokió is magasabbra került, a 13. helyről a 8.-ra emelkedett, ami a jen erősödésével magyarázható. A világ 10 legdrágább városai között szerepel még Tel-Aviv is, amely a 7. helyen állapodott meg. A felmérésben szereplő 133 városban az élet átlagban 4 százalékkal lett olcsóbb – közölték a jelentésben. Ez a mérsékeltebb monetáris politika, az amerikai kínai kereskedelmi háború okozta bizonytalanság és az erős amerikai dollár eredménye. A legolcsóbb városok listája változatlan maradt, de két irányzat figyelhető meg. Az első, hogy a legtöbb város a lista alján Dél-Ázsiában vannak, ebből három Indiában. A másik pedig a politikai és a gazdasági bizonytalanság mértéke ezekben a városokban.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége