Munka, munka és még több munka

Egy család, két generáció, két vállalkozás

Jenei Klementina

2020. március 8., 18:25 >> 2020. március 8., 19:25

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Az oromi négytagú Pletikoszity családban két vállalkozás is működik már közel húsz éve. Tipikus példái annak, hogy itthon is lehet boldogulni, bár ahogy ők fogalmaznak, mindez a megfeszített tempó eredménye. A férfiak a műhelyben állnak helyt, Tibor, az apuka hidraulikus hengerek gyártásával foglalkozik, melybe fiuk, Árpád, aki egyetemista, szintén bekapcsolódott. Ibolya magángyógyszertárat vezet Szabadkán és Oromon is, ahol leányuk, Johanna, aki szintén gyógyszerész, kiveszi a részét a munkából. Emellett a szülők mindketten iskolában tanítanak, tehát egy perc unatkozásra való idejük sincs, és példamutatással ezt adták át gyermekeiknek, akik a megkezdett úton haladnak tovább, itthon.

Anya és lánya együtt dolgoznak (A Pletikoszity család fotói)

Anya és lánya együtt dolgoznak (A Pletikoszity család fotói)

Kiváló képességeik és a nyelvi nehézségek ellenére meg sem fordult a fejükben, hogy esetleg az anyaországban, anyanyelven tanuljanak. Gondolhatnánk, a készbe könnyű belecsöppenni, de a fiatalok sokat tettek és tesznek azért, hogy ne csak beleálljanak a munkába, hanem sikert sikerre halmozzanak. A családdal való beszélgetés során fény derült az itthon való boldogulás titkára is.

Tibor:
– A cégalapítás ötlete még a múlt században, 1999. szeptember 6-án jött létre, a bombázások után. Akkoriban a szabadkai Chemos alkalmazottja voltam, és elég nagy igény mutatkozott hidraulikus és pneumatikus elemek javítására különböző ipari létesítményekben. Ebből hiány volt, mi pedig ezt gyakorlatban alkalmaztuk is, és így fogalmazódott meg az elgondolás, hogy abbahagyjuk a meglévő cégben a munkát és megalapítottuk a saját vállalkozásunkat, a Hidromatikot.

Úgy mondja, mintha a világ legkézenfekvőbb dolga lenne, de biztos nem volt olyan egyszerű a kezdet, igaz?
– A legnehezebb az elhatározás. Amikor már a döntést meghoztuk, utána már nem kellett gondolkodni, hogy akarjuk vagy sem, hanem dolgozni kellett és a megvalósításra törekedni, de keményen! A megvalósítás pedig egy olyan szakmai alap után jött, mint a Severben való több éves munkatapasztalat, ahol szintén karbantartással foglalkoztam és ahol a gyakorlatias dolgokat el lehetett sajátítani. Utána hosszú ideig volt is perspektívája, hogy kizárólag karbantartást végezzünk, mivel Oromon és a környékén túlnyomórészt mezőgazdasággal foglalkoznak, így nem csak az ipari dolgok karbantartására kellett korlátoznunk a tevékenységünket, hanem a mezőgépekkel is foglalkoztunk.

A férfiak a műhelyben alkotnak újat (A Pletikoszity család fotói)

A férfiak a műhelyben alkotnak újat (A Pletikoszity család fotói)

Elég volt az a munka, amit Orom és környéke biztosított?
– Jöttek távolabbról is, állandó jelleggel meg is maradt ez. Oromi viszonylatban abban az időben többen is voltunk, akik hasonló tevékenységet végeztünk, viszont hivatalosan csak mi indítottuk el a vállalkozást. Ezt sokan elég kétkedve is nézték, hogy merünk belevágni az óriási adók és járulékok miatt, de így tudtunk számtalan munkát megszerezni. Több mint húsz év távlatából most már úgy látom, hogy volt ennek akkor is létjogosultsága, most meg már át is alakultunk termelő vállalkozássá.

A foglalkoztatottakat mennyire volt nehéz megtalálni?
– Pillanatnyilag öten vagyunk a cégben, nem túl nagy a vállalkozás, de apró léptekkel folyamatosan fejlődünk. A karbantartás változik. A régi gépeké egészen más jellegű volt, mint a mostaniaké, és ahhoz, hogy minőségi munkát tudjunk végezni, óriási szakmai tapasztalatra van szükség. Széles területet nehéz lefedni, ezért mi is szűkítettünk és most már kizárólag hidraulikus elemek gyártására és ezek karbantartására szakosodott az egykori karbantartó műhely. A gyártás nagyobb százalékban van jelen, és ez is lett az alaptevékenységünk. Elsősorban helybelieket alkalmazunk!

Az ifjabb generáció is bekapcsolódott ebbe a munkába. Mi ösztönzött, hogy ezt a pályát válaszd?
Árpád:
– Újvidéken tanulok tovább, és elsősorban az ösztönzött, hogy láttam benne potenciált. Amellett, hogy egy folyamatosan változó világban élünk, nagyon jólesik egy olyan helyen dolgozni és olyasmivel foglalkozni, mely nem csak a meglévő dolgok a javítására törekszik, hanem újak gyártásával és tervezésével is. Ennek a munkának nem csak az a része létezik, hogy egy már meglévő berendezést tartsunk karban, hanem amikor új igény ígérkezik, azt több szemszögből, több látásmóddal is meg kell tudni oldani. Kezdetben a gépek kezelésével foglalkoztam, most az ismereteim bővültével inkább a tervezésben veszek részt, illetve az itt legyártott mechanikus elemek vezérlésével, az egységek automatizálásával foglalkozom.

Mire van leginkább igény és honnan érkeznek a megrendelők?
Tibor:
– A környékből sok megrendelés érkezik, mivel már ismernek minket. A Gebi nagyon régóta állandó partnerünk, igyekszünk velük jó kapcsolatot fenntartani, és állandó munkákat biztosítanak, úgy a meglévő elemek karbantartásával, mint az újításokban való részvételben, a billenőplatformok gyártásában is például. Az Agrocons kishegyesi vállalkozás is szintén az egyik stratégiai partnerünk, velük szintén régóta dolgozunk. Újabban elég sok munkát kapunk a Bata Kft.-től is, valamint a Silostechhel, a zentaiakkal is együttműködünk gyümölcsözően. De persze itt vannak a kistermelők is, akik a hidraulikus hengerek javítása miatt keresnek fel minket, és panaszkodnak is, hogy erre a munkára kevés szakembert lehet találni a környéken. Egy kicsit a régi, severes nosztalgiát éltetve elvállalom néha egy-egy CNC gép javítását is.

Ezek szerint nem csak a nagyokra specializálódnak, ami nagy bevétellel kecsegtet?
– A kis munka a mindennapi kenyér. Az változatos is, különböző emberek, különböző igények. Igyekszünk a legjobb módon megoldani a problémáikat az ő igényeik és a mi lehetőségeink szerint.

Emellett a helyi iskolában tanításra is van ideje?
– Heti két alkalommal az oromi és a kihelyezett tagozaton, a tóthfalusi iskolában tanítok fizikát több mint tíz éve. Igyekszem az eddigi harminc év tapasztalatát beépíteni ebbe a tudományágba és próbálom a hagyományokat is megtartani. Mit értek ez alatt? Azt is megtanítom a gyerekeknek, amit kevesen, hogy dűlős földben három hold kukorica hány sort tartalmaz.

Családanya, tanár, gyógyszerész, cégvezető – Ennyi minden egy nő, Ibolya (A Pletikoszity család fotói)

Családanya, tanár, gyógyszerész, cégvezető – Ennyi minden egy nő, Ibolya (A Pletikoszity család fotói)

Érzek ebben némi lokálpatriotizmust vagy ez előretekintés, hogy legyen utánpótlás?
– A lokálpatriotizmus benne van a dologban mindenképp.

Ami ugye a család nő tagjaira is jellemző, hiszen itt is nyitottak gyógyszertárat.
Ibolya:
– Az első gyógyszertárat 1997-ben nyitottuk Szabadkán, és az jól működő vállalkozás volt. Akkoriban nem volt jellemző a magángyógyszertárak megléte, az államiak fedték le a szükségleteket. Éppen ezért is volt nagy kihívás. Kellett hozzá egy nagy adag tudás és önbizalom, de oldalirányú szél is, ami nekem a család megértése volt. Két kicsi gyerek volt még akkor a házban, akik közben felnőttek. Időközben a magángyógyszertárat egészségügyi intézménnyé fejlesztettük 2012-ben, és utána következtek azok az idők, amikor az állami gyógyszertárak nagyon rosszul voltak ellátva. Konkrétan Oromon is. Az itteni lakosság be kellett, hogy utazzon a közeli városok valamelyikébe, vagy valakit meg kellett kérniük, hogy hozzon gyógyszert. Az a valaki rendszeresen én voltam. Úgy néztek ki a hétköznapok, hogy miután hazaértem a munkából, biztos valaki mindig felkeresett azzal a kéréssel, hogy csak most, de nagyon sürgősen kell gyógyszer. Természetesen nem tudtam visszautasítani a kérést. És ha már egyszer valakinek ezt megtettem, akkor másnak is. Ez éveken át így ment. Nem volt munkaidőm, nem tudtam a családdal sem, arról nem beszélve, hogy magammal sem foglalkozni. Ebbe belefáradtam és meghoztam a döntést, hogy jelentős anyagi eszközöket befektetve megnyitjuk Oromon is a mi gyógyszertárunkat.

Kellett-e ehhez a férfiág segítsége?
– Mindenképpen. A támogatás mindig kell, a hátszél. És kell a szél a vitorlába. Ez csak így valósulhatott meg. Időközben nőtt az egészségügyi intézményünk, nyitottunk még egy gyógyszertárat öt okleveles gyógyszerésszel. Mindig fejlesztettünk, most már készítünk is gyógyszereket, amivel jelentősen különbözünk az átlagos gyógyszertáraktól, ahol csak kiadnak. Először a betegbiztosító felkérését fogadtuk el, és aláírtuk a szerződést a gyógyszerek kiadására. Az is elég nagy bátorságot igényelt, hisz nem volt bizalma senkinek az állami intézmények felé, mert felmerült a kérdés, hogy a pácienseknek kiadott gyógyszerekre valaha is valaki megadja-e a pénzt. A rendszer működik, de az elsők között elindulni nagy bátorság volt. A legnagyobb kihívás azonban a gyógyszerek készítése, amit a magán poliklinikák rendelésére kezdtünk el. Oldatok, pediátriai, ginekológiai, dermatológiai készítmények vannak a palettán. Időközben a megrendelőink száma is nőtt, most már az egészségvédelmi intézetnek, Újvidékre a szájsebészeti klinikára, az egészségügyi központnak és a szabadkai Közkórháznak is dolgozunk. Szakmailag és pénzügyileg is kihívás, ugyanis 45 napra tudnak fizetni.

Még tanítani is van kedve?
– Nagyon jó érzés, hogy az egészségügyi középiskolából kikerült tanítványaimtól visszahallom, hogy emlékeznek az ott tanultakra, ez is egy sikerélmény. De Árpitól, aki az Európa Kollégium diákja, hallottam, hogy összekötötték a vezetékneveinket, és pozitív visszajelzéseket kapott egykori diákjaimtól. A gyógyszertárban, de Tibor műhelyében is volt tanítványaink is dolgoznak.

Johanna már szél a vitorlában (A Pletikoszity család fotói)

Johanna már szél a vitorlában (A Pletikoszity család fotói)

Úgy szokás mondani, hogy legjobban példamutatással lehet nevelni. Ebben a családban ez nagyon működik, hisz Johanna is gyógyszerész lett.
Johanna:
– Mindig is jobban vonzottak a természettudományok, a matematika, a fizika, a kémia. A gyógyszerész szakmában ezekből mindből van egy kicsi. Nem utolsósorban ott a lehetőség, hogy továbbvigyek egy családi vállalkozást. Ezen érvek után nem volt kérdés, hogy melyik szakmát választom. Jött a következő nagy döntés, hogy melyik országban, városban. Mivel Oromon nőttem fel, a szerb nyelv kicsit távolabb állt tőlem. De tudtuk, hogy előbb vagy utóbb meg kell tanulnom a nyelvet. Így Újvidék mellett döntöttünk. És ha újra döntenem kellene, megint ezt választanám. Igaz, hogy első, második éven kicsit többet tanultam, mint a többiek, de mindenki biztatott és így nem tűnt olyan nehéznek a nyelvtanulás sem.

Ibolya:
– Johanna az újabb szél, aki a vitorlát viszi.

Választhatták volna azt is, hogy nagyobb városban vagy külföldön boldogulnak. Ez fel sem merült?
Tibor:
– Tanyán nőttem fel és úgy vélem, akik ott töltenek bizonyos időt, azok, mint ahogy én is, másképp ragaszkodunk a környezethez. Sokat jelent nekünk ez a vidék, nem gondolkodtunk azon, hogy elhagyjuk. Jóleső érzéssel tölt el, míg az iskoláig eljutok, legkevesebb húszan összeköszönünk. Egymáshoz ragaszkodnak az itt élők. Mindenki sütögeti a maga kenyerét, de egy közösség részei vagyunk. A gyerekeink is ezt választották, nem ijedtek meg attól sem, hogy szerbül kell tanulniuk az egyetemen.

Ibolya:
– A sikeres itthon való boldogulás titka: rengeteg munka.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége