CÍMLAPTÖRTÉNET

Egy szabadkai fiú New Yorkban

Hogyan találja meg helyét az amerikai zenei világban egy európai basszusgitáros?

Kiss Zoltán

2020. március 2., 16:06 >> 2020. március 2., 17:06

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Régi nagy igazság, hogy a zene szárnyalása előtt nincsenek határok. Hangjai ledöntik a falakat, még a viharos szélnél is sebesebben járják körül a Földet, és ahol érző lélekre találnak, ott megnyugszanak és beépülnek, hogy azután felerősödve onnan keljenek újabb felfedező útra.

Aki egyszer belekerül a ritmusok, a dallamok bűvkörébe – akarva-akaratlanul benne is marad. Így járt a szabadkai Forgács Ákos is, aki mindössze tizenhárom éves volt, amikor sorsdöntő, meghatározó élményt okozott neki egy hangszer, mégpedig egy basszusgitár. Kitartása, elszántsága mára már nem kisebb városba, mint New Yorkba repítette őt. Interneten sikerült utolérnünk, és rákérdeznünk néhány olyan dologra, amelyek ma meghatározzák egy vajdasági fiatal életét abban az országban, ahol rengeteg a jó gitáros, abban a városban, amely – ahogyan a legenda tartja róla – soha nem alszik.

Mikor kezdtél el foglalkozni zenével, volt-e a családban zenész, akinek a példáját követted?

– Tizenhárom évesen fogtam basszusgitárt először a kezemben, és három év után már professzionális szinten játszottam és turnéztam különböző együttesekkel.

A családban nem volt ugyan senki, aki játszott volna hangszeren, viszont nagyon jó zenét hallgattak a szüleim, ami inspiráló volt számomra. Amikor elkezdtem a szabadkai zenei középiskolát, ahol a legelső basszusgitáros voltam, akit felvettek, ott hallottam először a Berklee College of Music-ról. Sok információt találtam erről az iskoláról, és azt is láttam, hogy ez a világ egyik legjobb ilyen zenei iskolája. Elkezdtem magánórákat venni egy újvidéki basszusgitárostól, aki az első szerbiai zenész volt, aki a Berkleet befejezte. Vele kezdtem el tanulni a felvételi vizsgára. Aztán megismertem egy másik szabadkai származású gitárost, Mirsad Besićet, aki szintén a Berklee-n végzett 2006-ban, vagy 2007-ben. Ő is azt ajánlotta, hogy menjek és jelentkezzek a Berklee-re, mert lát bennem valamit.

Hogyan és mikor sikerült odakerülnöd?

– A Berklee tanáraiból álló bizottság minden évben szervez egy ilyen világturnét, amelyen audíciót tartanak fiatal zenészek részére. Szóval nem kellett elmennem Bostonba, hogy tudjak felvételizni. Ez anyagilag sem volt mellékes. 2011-ben pont jöttek Belgrádba és én ott felvételizhettem. Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy felvettek, mégpedig egy nagyon jó ösztöndíjjal. Sok hónapos papírmunka után 2012 augusztusában jutottam ki az USA-ba.

Milyenek voltak az első élményeid? Kiktől tanulhattál?

– Fantasztikus volt a fogadtatás. Ez tulajdonképpen egy 4 éves zeneakadémia, amelyen természetesen voltak egyéb tantárgyak is a zenén kívül, például irodalom vagy történelem, de nagyon jól alkalmazkodhatnak hozzá a diákok, mert rengeteg a választási lehetőség a tantárgyak között. Szerencsém volt tanulni Steve Bailey-vel (aki a tanszék vezetője), Lincoln Goinestől, aki világhírű latin jazz basszusgitáros, de tanultam nem basszusgitárosoktól is, például Whitney Houston zongoristájától is, Jetro Da Silvától, valamint Paul Simon zongoristájától, Alain Malettől is.

Mi volt a legfurcsább, amihez esetleg nehezen tudtál hozzászokni?

– Legelsőre persze az angol nyelven való életet volt a legnehezebb megszokni. Ez nyilvánvalónak tűnt, de kellett körülbelül egy év, mire megszoktam. Furcsa volt az ottani étrend, az, hogy a kollégium menzáján például rántott csirke volt reggelire, illetve az is, hogy keverednek az édes és a sós ízek. Később lassan hozzászoktam. Amikor pedig Bostonból átköltöztem New Yorkba, azt volt nehéz megszokni, hogy milyen hatalmasak a távolságok. Akárhova megyek városon belül, mindig el kell indulni legalább 1 órával előtte. Azt a rengeteg utazást nekem nehéz volt megszoknom, mert soha nem kellett ennyit utaznom városon belül. Érdekes ez a város. Egyik városrészben még az olasz negyedben vagy, ahol minden olasz, majd elfordulsz a sarkon és ott már a kínai negyedben találod magad, ahol minden dolog, üzlet, kínai.

Milyen zenét kedvelsz a legjobban?

– Az elég sokat változott az elmúlt pár évben. Bostonban még nagyon benne voltam a jazz, jazz fusion stílusokban. Kifejezetten vonzott a gyors zenélés. Miután elköltöztem New Yorkba, ez kicsit megváltozott. Most inkább a produkciókat helyezem előtérbe. Nem csak azzal foglalkozom, hogy ki tud a leggyorsabb frázisokat lejátszani és mennyire van a basszusgitár az előtérben, inkább a dalszerzésre, összhangra helyezem a hangsúlyt.

Kikkel játszottál eddig, illetve kikkel turnézol?

– Az eddigi legnagyobb sikerem az volt, hogy a Kool and the Gang énekese felvett a saját szóló együttesébe. James Taylornak hívják, aki többek között dalszerzője és énekese volt a '80-as évek Kool and the Gang slágereinek. Például ő írta és énekelte a Celebration című számot, amelyet még mai napig is játszanak a rádiók. Játszottam vele Olaszországban egy kis turnén nemrég, és azóta stúdiózunk. Volt lehetőségem játszani a többszörös Latin Grammy-díjas Oscar Stagnaróval, a basszusgitár legenda és az ötszörös Grammy-díjas Victor Wootennel is dolgoztam már. Jojo Mayer dobossal ugyancsak volt lehetőségem játszani. Ő nagyon elismert New York-i zenész, pár évvel ezelőtt a világ legjobb dobosának választották meg. David Fiuzcinsky gitárossal is zenéltem. Ő egy Guggenheim-fellowship nyertes zenész. Nagyon érdekes zenét játszottam vele. Ő felvette a madarak éneklését, és azt rendezte meg egy modern jazz együttesre, abban a produkcióban volt szerencsém vele dolgozni. Éppen ezért a projektumért nyerte meg a Guggenheim-díjat. Játszottam tovább az egyik leghíresebb latin-jazz szaxofonossal is, a Puerto Ricó-i származású Miguel Zenonnal, valamint egy nagyon híres spanyol énekessel is, Victor Mirallasszal. Ezenkívül van sok stúdiómunkám egyéb New York-i előadókkal.

Volt-e, van-e saját, állandó együttesed?

– Volt jó néhány koncertem saját formációkkal az elmúlt években, és elég sokat stúdióztunk is. Szabadkán is volt saját együttesem, ezzel a formációval sokat felleptünk jazz-fesztiválokon az egész országban és Magyarországon. Ez az együttes volt a legelső fellépője a Szabadkai Jazzfesztiválnak. Ugyanezzel a formációval felléptünk a világhírű Nisville Jazzfesztiválon is. Még az amerikai The Guardian újságban is benne volt, hogy Európa egyik legjobb fesztiválja közé tartozik. Ugyanezen a fesztiválon egy mesterkurzust is adtam a jövendőbeli generáció zenészeinek. Az idén kezdem el a saját együttesemmel az aktív turnézást az USA-ban is. Most kiadtam az első számot is a jövőbeli albumról, és egy kislemez is jön nemsokára. Turnézunk majd Amerikában és Ázsiában is. Az albumomon egy híres malajziai dobos, Arthur Kam is közreműködik majd. Elég nagy sikereim voltak az ázsiai zenei piacon is. Játszottam egy ismert kínai rockegyüttessel, pár évvel ezelőtt, én voltam az egyik dalszerző és producer két albumon is. Az elsőn volt egy szám, amely egy top 10-es sláger lett Kínában, 2011-ben, ha jól emlékszem. Ennek a számnak köszönhetően ez az együttes elmehetett egy 2-3 hónapos turnéra Kína legnagyobb városaiba. A turné után még egy albumot felvettünk, ami még egy turnét hozott magával Kínában, 2016 nyarán. Ezzel az együttessel a mai napig együttműködöm. Emellett a japán zenei piacon is bemutatkoztam már. Játszottam egy japán anime sorozat főcímdalán, a sorozat címe Blood Blockade Battlefront, valamint egy japán énekesnő albumán is közreműködtem. Ez Japánban jelent meg, és elég nagy példányszámban kelt el.

Mennyivel és miben más az ottani hozzáállás a zenéhez, mint Európában?

– Attól függ, hol játszol.

Itt New Yorkban egy kis pincében lévő jazzklubban ráfuthatunk a világ egyik leghíresebb zenészére, aki mindössze tíz embernek játszik, kevés pénzért. Ha ugyanez az ember elmegy Európába, ott sokkal jobban megbecsülik. Itt New Yorkban az emberek hozzászoktak, hogy minden megvan. Az azért nagyon jó itt New Yorkban, hogy naponta van lehetőségem élő zenét hallgatni. Rengeteg klub van, és ha jól tervezed, egy nap meghallgathatsz 2-3 koncertet is. Van néhány hely itt Manhattanben, ahol több Grammy-díjas előadó is megfordul. Volt szerencsém olyan zenészlegendákat látni nagyon közelről, mint Robert Glasper, Chris Dave, James Genus, Cory Henry... Itt New Yorkban a zenei élet kisebb klubokban valósul meg, és csak úgy oda tudsz menni ezekhez a Grammy-díjas művészekhez és beszélhetsz velük. Nem elérhetetlenek, mint ahogy én hittem. Tudom, hogy ez furán hangzik, hogy a zenei élet kicsi, de ha benne vagy ebben a világban, és ilyen körökben mozogsz, rájössz, hogy nem annyira sok a jó zenész.

Van-e szabadidőd és ha van, mivel töltöd a legszívesebben?

– Az én munkám nem nagyon engedi meg, hogy szabadidőm legyen, szóval, amikor befejeztem a „munkát”, amit én nem is érzek munkának, mert szeretek basszusgitározni, akkor szoktam eljárni a zezészismerőseim koncertjeire. Szeretem támogatni a barátaimat ezen a téren. Akár egész héten, mindennap játszhatnék, de mondjuk ha mégis van szabadnapom, akkor a lakásom előtti kosárlabdapályára szoktam szombat reggelenként lejárni kosárlabdázni a szomszédaimmal. De van, hogy csak elmegyek Manhattanbe, és sétálok olyan helyeken, amelyeken még nem voltam. Nagyon inspiráló tud lenni ez a város, mindig tudok találni valami újat.

Szoktál-e hazajárni, esetleg itthon is fellépni?

– Próbálok évente legalább egyszer hazamenni, általában az ünnepekre. Amikor hazamegyek Szabadkára, mindig van fellépési lehetőségem. Pár évvel ezelőtt egy mesterkurzust is tartottam a szabadkai zeneiskola jazz tanszakos diákjainak. Itt beszéltem a New York-i életről és az amerikai zenei világról. Volt lehetőségem otthon is játszani sok jó zenésszel, mint vendégzenész. Mindig van stúdiózási lehetőségem is.

Mik a további terveid?

– Amint említettem, most adtam ki az első saját számomat, mint előadó. Ezen a számon közreműködött egy Grammy-díjas dobos is – Sammy Merendino. Sammy egy New York-i legenda a zenei világban. Nagyon hosszú karrierje volt, mint session dobos, a legnagyobb előadókkal működött közre. Játszott többek között Pat Metheny-vel, akivel többször is Grammy-díjat nyert, Cyndi Lauper dobosa volt nagyon sokáig, rengeteg aranylemezen játszott, és a Broadwayen is sokszor megfordult! Ez a szám után próbálok kiadni egy kislemezt is, ami remélhetőleg március folyamán jelenik majd meg. Ezen megpróbálok összehozni két világot. Az underground hip-hop kultúra nagyon erős basszusgitár ritmusait New Yorkból, és persze a szerbiai, balkáni zene elemeivel együtt csinálni valami egyedi zenét. Itt, New Yorkban nagyon kedvelik a balkáni melódiákat, főleg ilyen modern stílusban előadva.

Az egyik amerikai interjúban megkérdezték Ákostól, honnan ered a színpadi neve. „Mivel az a valódi nevem, azt hiszem, a szüleimnek köszönhetem” – válaszolta.

Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége