2024. április 20., szombat
BAJNOKOK LIGÁJA

Lecke Lampardnak

A Chelsea-nek eredményben nem sikerült a Bayern fölé kerekednie (Fotó: Beta/AP)

A Chelsea-nek eredményben nem sikerült a Bayern fölé kerekednie (Fotó: Beta/AP)

Kedden este a müncheni Bayern 3:0-s győzelmet ünnepelt Londonban a Chelsea ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán. A gól nélküli első félidő után Gnabry duplája és Lewandowski gólja szinte biztosan eldöntötte a továbbjutás kérdését is. A bajorok alaposan megleckéztették a londoniak vezetőedzőjét. Frank Lampard a mérkőzés után elismerte, valóban tanulságos volt a vereség fiatal gárdájának. A Bayern erőnlétileg a hazaiak fölé nőtt, s árulkodó a gólok képe is: Hans Flick csapata mindhárom találatát egy bal oldalról induló támadás után szerezte meg. Lampard a visszavágón ráadásul nem számíthat Marcos Alonsóra sem, a spanyol védőt ugyanis VAR-vizsgálat után kiállította a játékvezető.

Az este másik összecsapásán a Napoli és a Barcelona esett egymásnak. Gattuso a tusa előtt elismerően nyilatkozott a Setién-féle gránátvörös-kék együttesről, amely az olasz vezetőedző szerint visszatért a Guardiola képviselte iskolához. A szép szavak remekül hangzottak a médiában, de a nápolyiak nem feltett kézzel vonultak pályára a spanyol címvédő ellen: a hazaiak leparkolták a buszt Ospina kapuja előtt, a területszűkítéssel pedig megfojtották Messiék támadójátékát. A Napoli az első félidőben egy ellentámadás végén kihasználta Junior Firpo hibáját, Mertens gyönyörűen tekert Ter Stegen kapujába. A szünet után folytatódott a Barcelona dominanciája, az 57. percben pedig Griezmann révén összejött az egyenlítés a vendégeknek. Az olaszok az utolsó fél órában offenzívabban futballoztak, de a hármas sípszóig nem változott az 1:1-es eredmény. A rendes játékidő végén Felix Brych kiállította Arturo Vidalt, a katalánoknál ráadásul lesérült Piqué, és begyűjtötte második sárgáját Sergio Busquets.

A visszavágókat március 18-án játsszák.

Fellebbezett a City

A Manchester City labdarúgócsapata benyújtotta fellebbezését a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS), amiért az UEFA a következő két idényre kitiltotta a nemzetközi kupaporondról. Az UEFA másfél héttel ezelőtt azért marasztalta el az angol klubot, mert megítélésük szerint súlyosan megsértette a szervezet pénzügyi fair play szabályát. A határozat szerint a 2020/21-es és a 2021/22-es szezonban nem indulhat az UEFA égisze alá tartozó sorozatban a BL-nyolcaddöntős angol klub, amely mellékbüntetésként 30 millió eurós bírságot is kapott. Az UEFA a Football Leaks szivárogtatása nyomán indított vizsgálatot a City ellen. A honlap által nyilvánosságra hozott belső levelezésből és klubdokumentumokból az derült ki, hogy az arab tulajdonú egyesületet szabálytalanul finanszírozták, és éveken keresztül megtévesztették az UEFA-t. A szabálytalanságok a 2012 és 2016 közötti időszakban történtek, a klub pedig – amely tagadta az ellene felhozott vádakat – nem működött együtt a kivizsgálás során. A pénzügyi fair play alapja az, hogy egy egyesület nem költhet többet, mint amennyi a bevétele.