A derengés állandósága

Péter László

2020. február 12., 19:38

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Egymást kísérők (a szerző illusztrációja)

Egymást kísérők (a szerző illusztrációja)

A művészet nyitott sok mindenre: gyakran még a politikai megnyilvánulások szándéka is munkál benne. Nyilvánvaló, hogy nem teljesen ártalmatlan…

A politikában ellenben soha sincs művészet, az esetleges tévedései is sokkal súlyosabbak: a rossz kaptafa ártó, sérüléses nyomokat hagy, mindenfelé…

Egyensúlytalanság

Az igazság kimondása hamisságot megsemmisítő hatással bír. A mellébeszélés csupán sértő tud lenni. Manapság gyakran marginális időszerűségekkel terhelik meg és torzítják el a „túlérzékenyített” embertömegek figyelmét. Míg az igazán fontos dolgokat bagatellizálnák. A hanyatlás még száz éve kezdődött el. Pont addig tartott a magyar művészet lelkesítő aranykora is. Aztán új fejezetet nyitott a történelem, és mindent elölről kellett kezdeni. Ennyi idő elteltével a sebeket begyógyítani, a sérüléseket eltüntetni, a lelki egyensúlyt visszanyerni kellett volna. Egyfajta (rész)eredményes országos restaurációt látunk ma is. De csak mert a rendszerváltás után a megmaradt értékeinket még kellő időben, lelkiismeretesen számba vettük, s ami még megmaradt, azt mind igyekeztünk is rendbe hozni. A politikában a nemzeti büszkeséget, a művészetekben a szellemi nagyságunkat, a történelmi emlékeinket…

Úgy tűnik mégis, hogy az emberi lelkeket csupán részben lehetett „restaurálni”. Nem oly rég a sajtó jóvoltából a századik évfordulóra emlékezőkhöz megint eljutott egy mostoha üzenetet. Amúgy szamárságnak tűnik, de való(já)ban veszélyes… Summa summarum, arra utal, hogy ami elmúlt, az elavult, a jelenkor embere számára nem kötelezően fontos. Ez az áthallásos vélemény következmények nélküli lenne, ha nem a legfelsőbb tudományos körökből érkezett volna. Talán nem feltétlenül kellene végigolvasnunk a cikket? Mert belőle most ennyi is sok:

„Miért ne lehetne, hogy valakinek akár közömbös legyen június 4-e?

Hogy nem tekinti ma már tragédiának? Hogy azt gondolja, a kisebbségek problémáinak megoldásához nem szükséges a Trianonért való szimbolikus kárpótlás?”

Egy átlagembernek lehet következetlen és jobbára következménytelen: a magánvéleménye. De ha egy szakmabeli nyilatkozik, annak már irányadó jellege van. Következetlen, szándéktalan, végzetes tévedés, avagy szándékos sértés? Felesleges vesződni vele, a célirányos vagy alkalmi illetlenséget megmagyarázni…

Kontraposztok

„Ha nem elég alapos, akkor elnagyolt és lapos! Ha nem eléggé kimért és pontos, akkor túlzó és roskatag…”

A modern kor rákfenéje, hogy a politikus és a művész egyaránt tévedhet. Ámde ha könnyelmű vagy izgága, következésképpen a tévedéseit fel sem ismeri. Vagy csupán sejti, ám el nem ismeri, és ezért a saját tehetségtelenségét komoly meggyőződéssel, ámbátor számító szándékkal tovább magyarázgatja…

A műalkotás lehet tárgyi vagy szellemi és a kettő szimbiózisa is. Lehet eredeti, és lehet leutánzó jellegű. Nagyszerű, amennyiben nagyívű gondolatisággal bír. Ha pedig gagszerű, ripacskodó és aprólékos, akkor bizony kisstílű. Lehet szókimondó és igazságos, de álságos, hamis és mindennek ellenére durván provokáló is. Általában mind valamilyen igazságtartalmat, meggyőződést képviselő szellemi kötelékhez tartozik, amelynek következtében a feltett szándéka, hogy uralni próbálja vagy akár meg is váltsa a világot. Kerékkötője egyedül a hitelesség…

A művészi és a politikai hitelesség erősen eltérnek egymástól.

A művész vélhetően nemcsak változatos, kreatív, élményt előidéző szándékkal alkot, de szándékoltan vagy szándéktalanul is tiszta, hiteles eszméket képvisel, éltet. Nem csak megalkotja a művét, ha kell, akár a létrehozott alkotását is hajlandó megsemmisíteni egy eszme megvalósulásának érdekében. Példa is van rá, hogy feláldozza, megszaggatja, meggyalázza, roncsolja/kaszabolja vagy elégeti a saját művét. De van, hogy csupáncsak eldurvul, és élő növényeket semmisít meg. Vagy áldozati állatot öl, öncélúságból, kegyetlen-szenvtelenül… Már azzal is modern ikonoklasztává válik, ha megeszi a falra szigszalagozott banánt, amelynek csodájára járnak a botcsinálta műkedvelők. Vagyis, alpárivá válik, egyrészt, mert a másét falja fel, másrészt, mert az érdeke pillanatnyilag úgy kívánja, hogy teátrális percemberkévé váljon. Mégis, ő minden hasonló, alkalmi megnyilvánulását megkérdőjelezhetetlen művészi minőségnek véli, és csodálatos krétakörös művészi gesztusnak tekinti. Akkor is zseniálisnak álmodja magát, ha kidolgozatlan, ízléstelen, ocsmány vagy teljességgel hibás téveszméken nevelkedett. De az eredetiségét igazolja! Sőt kiötölhet mindenféle más, természetesen nem odaillő műveket is: semmitmondó „mucsai baromságot” vagy „bugaci transzavantgárdot” is…

Vállvonogatós

A politikus történész is, próbál meggyőző lenni. Eszköztára: világos célkitűzések, célirányos szavakkal, szófejtésekkel, szófordulatokkal, olykor ügyesen megtervezett szofista fogásokkal tarkítva. Ám ha épp fordítva ül a lovon: hiteltelen. Mert ha kell, egy beszűkült, igénytelen látásmódnak is kitárná az igazság ajtaját, s ezzel igazolná a mondandója helyénvalóságát. Mert ha kell, bátorítani tudja az emberi kishitűséget, a parlagias tudatlanságot, és az alaptalan fontosságtudat álcája mögé bújtatja az önző tájékozatlanságot.

Emlékezzünk: történészünk sem azt mondta, hogy manapság sokan képtelenek arra, hogy törődjenek a száz éve történt tragédiával. Nem is azt teszi szóvá, hogy a felgyorsult világ következtében tájékozatlanokká lettünk, és hogy sokunkból kiveszett még a tisztességes nemzeti (!) öntudat is. Hogy a tucatemberek konzumidiotizmusa szokásjog lett, és a globalizációs korszak hírnökeinek hangulatszító tevékenysége felelős mindezért. Hogy alighanem ő sem tud méltósággal megemlékezni egy nemzet megalázásáról, ellehetetlenítéséről, tragédiájáról és annak következményeiről. Csupán megvonja a vállát.

Az önáltatások kora

Lehet-e szándék nélküli vagy vé(le)tlen: az elszólás? Egy nagyszerű rétor, az elkeseredett Apponyi Albert akkor sem okozott csalódást a hazájának, amikor iszonyatos teherrel a vállán a trianoni végfeladás ellen érvelt. Jól tudta, hogy a békediktátum végzetes lesz, és hogy utórengései rengeteg áldozatot követeltek még.

Mert a csonkolás emberietlen, és tragikus következményekkel jár.

Amnézia, önáltatás, hogy ami a más baja, az nem az én bajom? Vajon csupán a határon túl rekedt magyarokat érinti, kiknek meg kellene békülniük a sorsukkal: az örök hazátlansággal, a mindenkori másodrendűség fájó tudatával, a talajtalansággal és az anyanyelvi ellehetetlenülés minden traumájával?

Az elfeledés gondolatával játszadozni több mint illetlenség, intő jele annak, hogy már nem a lefokozások, hanem a lemondás fázisállapotában leledzünk. Tragikus, hogy a lehangoló üzenet egy csúcsintézmény felső vezetőjétől jött, aminek történelmi múltja az időszakos kényszerű mélyrepülései ellenére is fennkölt, mert a nemzet felemelkedését hűen szolgálja. Elődjét, a Magyar Tudós Társaságot a haza haladásáért épp „a legnagyobb magyar”, gróf Széchenyi István alapította meg, és támogatói köre (Sina Simon, herceg Batthyány Fülöp, gróf Károlyi György, valamivel később maga Habsburg József nádor, Teleki József és mások) hatalmas anyagi ráfordítással hozta létre. A Társaság 1830-ban kezdte el a tényleges működését, tudós embereket, nagy hazafiakat tömörítve magában.

Ez a mostani, nyugtalanító szabadelvű elszólás barátságtalan, a józan nemzettudatot sértő, talán időzített rideg gesztus volt. Vagy: talán nem szándékosan ártó. Mégis igaz lehet, hogy a felelőtlen, következmények nélküli (féli)gazságok korát éljük. Mintha az elvtelenség és a téveszmék gerjesztése, gátlástalan terjesztése a globalizáció vészjósló függetlenségérzetével egybeesne…

Sosem szabad elfelednünk, hogy ami a művészetben dráma, az a politikában tragédia. Vagy megfordítva… Egyet vegyünk tudomásul csak: „A Haza és a Művészet szent dolog.”


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége