Belső utazás

Mallász Gitta Az angyal válaszol című könyve alapján készít előadást a Nyári Mozi Színházi Közösség

Lukács Melinda

2020. február 13., 06:49 >> 2020. február 13., 07:49

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Döbrei Dénes

Döbrei Dénes

Döbrei Dénes és Varga Henrietta az idei évben is több produkcióval foglalkozik. Varga Henrietta az IPA Határon Átnyúló Együttműködés MagyarországSzerbia Program Colourful Cooperation – Színes együttműködés projektum keretein belül, ma 18 órakor a palicsi magyar kultúrközpontban Mozdulat a hangon át címmel táncműhelyt tart Jasna Jovićevićtyel, emellett pedig a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház A látás című előadásában is játszik, amelynek második munkabemutatója vasárnap lesz. Döbrei Dénes szintén fiatalokkal foglalkozik az említett IPA-projektum keretében:

A Kilenc év után című előadást készítem újvidéki és békéscsabai hallgatók részvételével. A kiindulópontja Papp Katalin versei, a zenét Szerda Árpád írja. Tizenhét fiatallal dolgozok és Heni is segít. A bemutató február 19-én lesz. Az előadást a tervek szerint négy helyen játsszuk majd, minden bizonnyal Kiszácson, Futakon, a Telepen és Csenejen. Elsőkötetes költő művéről és a fiatalokról van szó, pályakezdőkről, akik most teszik fel maguknak a kérdést, hogy kik is a világban. Ez egy nagy találkozás lesz mindannyiunknak, és szeretném, ha megfejtenénk, hogy kik vagyunk mi egymásnak és mit tudunk közösen megalkotni. Tulajdonképpen nem is nevezném előadásnak, ez valójában egy út megállója, és azért lett a címe Kilenc év után, mert akár továbbfolytatódhat és talán akkor majd találkozhatunk egy következő állomáson. Számomra ez az út hangsúlyos, és mindebben nagyon fontos Papp Katalin gondolatmenete, érzelemvilága, ami hozzám is igencsak közel áll – tudtuk meg Döbrei Dénestől, akinek elmondása szerint márciusban Franciaországban tanít, de már most

tervezik a Nyári Mozi Színházi Közösség új előadását.

A munkacíme, de talán végleges címe is az, hogy Csodálatos hétköznapok. Az előadás Mallász Gitta által lejegyezett Az angyal válaszol című könyve alapján készül. Kihívásnak számít, mert ez ugyebár nem egy színpadi szöveg, még csak nem is olyan mű, amit arra szántak, hogy az előadó-művészetben is megjelenjen. Maga Mallász Gitta is azt mondta, hogy csak az adhatja át, aki ebben részt vett. Ez ránk nem mondható, mi megpróbáljuk azt az érzetet átadni, amit a könyv olvasása alapján kapunk. Az előadás szereplői Pámer Csilla, Fülöp Tímea, Varga Henrietta és Ábrahám Máté lesznek. Zeneszerzője Stefan Konstantinović, a dramaturg Oláh Tamás, a díszlet-, látvány- és jelmeztervezője Salamon Luna, a fényekkel pedig Boris Kopilović foglalkozik. Az előadás bemutatója a tervek szerint április 26-án lesz Szabadkán, a Kosztolányi Dezső Színházban.

Mallász Gitta úszóbajnok és képzőművész is volt. Szlovéniában született egy osztrák–magyar családban, Budapesten képzőművészetet tanult, ott barátkozott össze Hannával, közben Lilivel is, aki tornász volt és mozgáskultúrával foglalkozott. A második világháború idején Gittát felkérték egy varroda vezetésére Budaligeten, ahol zsidó nőket foglalkoztattak. Gitta ezt úgy vállalta, hogy Hannát és Lilit odavihesse. Ez a varroda német katonák kertjében volt. A könyv története az, hogy 1943 júniusában, Gitta, Lili és Hanna, valamint utóbbi férje, összeültek egy kis barakkban, ahol Hanna egyszer csak azt mondta, hogy már nem ő beszél, hanem az angyal. Ezután ilyen módon 88 alkalommal zajlottak le beszélgetések, amiket füzetekbe jegyeztek le. A háború azonban egyre borzalmasabb lett és mivel Gittán kívül a többiek zsidók voltak, deportálták őket és életüket vesztették. Gitta megőrizte a füzeteket, de 1960-ban ő is elhagyta Magyarországot és Franciaországban telepedett le. Érdekházasságot kötött, ami szerelemmé vált, és a férje, valamint barátaik segítségével franciára fordították a jegyzeteket, amely könyv formájában 1977-ben meg is jelent. A könyv magyar változatát 1988-ban adták ki. Mallász Gitta 1992-ben hunyt el, de a háborúban több mint száz zsidó nőt mentett meg, posztumusz 2011-ben meg is kapta a Világ Igaza címet – tudtuk meg Döbrei Dénestől, aki az előadás létrejöttéről is szólt.

Franciaországban megalakult egy Mallász Gitta baráti kör is, akikkel kapcsolatba kerültünk. Valójában régóta érdekel ez a könyv. Most még jobban és ahogy utánaolvasok Gittával folytatott beszélgetéseknek is, egyre inkább arra jövök rá, hogy azzal kellene foglalkoznunk, ami mostanság mibennünk zajlik, mert ez a könyv olyan, mint egy belső utazás. Bárki bármelyik oldalon felüti, a leírtak mintha épp hozzá szólnának valamilyen módon. Azt szeretnénk, ha az előadás is ezt tükrözné és mindegyik pillanatában a közönséghez szólna. A Csodálatos hétköznapok címmel kapcsolatban úgy érzem, nagyon fontos az, hogy az ember élete csodálatos legyen, és ha belegondolnánk, mit tehetünk azért, hogy teljes életet éljünk. Hol Kelebián, hol Szabadkán a KDSZ-ben próbálunk, ahol épp találunk rá helyet. Olyan próbákat is tartunk, amikor fizikailag nem vagyunk együtt. A munkafolyamat némiképp arról is szól, hogyan látjuk magunkat és a könyvben leírtakat. Ezeket az üzeneteket, ha úgy tetszik: tanításokat mindenki másképp értelmezheti, mert különbözőek vagyunk és másmilyen az életünk, de mindenkinek megvan a maga életútja és saját magától függ, hogy ebből mit hoz ki. Az őszinte, igaz gondolatokat törekszünk felszínre hozni. Visszaadni azt a kollektív létet, felfokozott állapotot, amelyben Gittáék is voltak. Hangsúlyozni azt, hogy nekünk embereknek szükségünk van az együttlétre, az érintésre, hogy a másik ember szemébe nézzünk és elmondjuk a gondolataikat, mert manapság elrohanunk egymás mellett és a gondolataink, az érzéseink mellett is. Nagyon fontos az odafigyelés, a szeretet. Az embernek minden tette és gondolata egyfajta vibrációt küld, ezért valahol felelősek vagyunk minden gesztusunkért és gondolatunkért. Kihívást jelent, hogyan tud majd mindez megvalósulni színházi, összművészeti keretek közt. Számomra nagyon fontos az, hogy mennyit kapok ezektől a csodálatos emberektől, akikkel dolgozok, akik a csodálatos hétköznapjaikat élik és szeretnének egy csodálatos hétköznapi előadást megvalósítani – fejtette ki Döbrei Dénes, akitől azt is megtudhattuk, hogy Varga Henivel májusban lesz egy fellépéssorozatuk az Opus Singula című előadással, amit Szabadkán, Szegeden és Debrecenben is játszanak majd, közben pedig egyre intenzívebben készülnek a Nyári Mozi Színházi Közösség nyári táboraira, tanfolyamaira és műhelymunkáira.

 


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége