A helytörténész helyre teszi a dolgokat

Csonti István Plakett díjas helytörténésszel beszélgettünk munkájáról

Gergely József

2020. február 10., 21:41 >> 2020. február 10., 22:41

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

A fémkereső közvetve segít a településhelyek beazonosításában (Gergely József felvétele)

A fémkereső közvetve segít a településhelyek beazonosításában (Gergely József felvétele)

A csókai Csonti István 1948-ban született Tiszaszentmiklóson, nyugalmazott építészmérnök, helytörténész, őstörténet-kutató. Sokéves munkásságának elismeréseként a Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület ajánlására, a magyar kultúra napja alkalmából, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Plakett díjjal tüntette ki. Alapító tagja az idén ötvenéves csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesületnek, továbbá a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaságnak és más civil szervezeteknek, amelyek a magyarság eredetével foglalkoznak. Az 1980-as évek végétől érdeklődése a magyar őstörténet felé irányult. Ezzel párhuzamosan a helytörténeti kutatásai is folyamatosan bővülnek.

A Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület keretein belül több mint tizenöt éve működő Nemzeti történelmi és kulturális örökség szakosztály vezetője. Évente több ízben tart előadásokat és rendez kiállításokat.

Hogyan kezdtél helytörténet-kutatással foglalkozni?

– Építészmérnöki diplomával 1970-ben tervezőként kezdtem dolgozni a csókai Rad tervezőirodájában. A kommunális vállalat műszaki igazgatójaként vonultam nyugdíjba, és ettől kezdve intenzív helytörténeti kutatásokat végzek szűkebb pátriánkban. A helytörténetnek és a még régebbi, a magyarság őstörténetének a kérdéseivel 1988 óta kezdtem behatóbban foglalkozni. Ekkor nyári szabadságra érkezett haza Csókára a szomszédom svájci barátja, akitől kaptam egy könyvet A magyar és testvérnépek őstörténete címmel Szivay Gyula tollából. E könyv elolvasása után arra a megállapításra jutottam, hogy az is hülye, aki írta, aki adta, meg az is, aki olvassa. Három hónap múlva újraolvastam a könyvet, sok minden motoszkált a fejemben, hiszen olyan dolgokat taglalt a könyv, amiről iskolában és másutt sem lehetett hallani.

A magyar őstörténet-kutatásban Etelközig tudtam visszamenni a számomra addig ismert idevágó irodalomból, de hogy mi volt előtte? Nagyon sok részletet nem tudunk az őseinkről. Ha csak egynegyede is igaz a Szilvay-féle könyvnek, akkor át kellene írni a világtörténelmet. Mindenesetre ez a könyv megmozgatta a fantáziámat, és a helytörténet-kutatás mellett a lehetőségekhez mérten őstörténettel is kezdtem foglalkozni. Különösen azt követően, hogy elhunyt Cs. Simon Pista barátom, aki nemcsak író, újságíró, hanem helytörténész is volt, hatalmas lexikai tudással.

Mivel behatóbban nem kutatta senki Csóka és a környék, az Aranka mente helytörténeti témáit, egyre jobban beleástam magam ebbe az érdekes munkába. Építészmérnökként hozzáfértem az urbanisztikai tervekhez. Az első alaposabb városrendezési terv 1963-ban készült el, amiből sok minden kiolvasható Csóka településtörténetéből. Azt ezt megelőző időszakban, az 1900-as évek elején, még a Monarchiában készült térképekre és felmérésekre tudtak csak alapozni.

Milyen témákban és hol olvashatjuk munkáidat?

– Alapító tagja vagyok a topolyai székhellyel 2009-ben megalakult Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaságnak, amelynek évkönyveiben rendszeresen publikálok. Eddig nyolc tanulmányom jelent meg. Feldolgoztam a csókai lóré, a lóvontatású kisvasút történetét, ami valamikor összekötötte a csókai majorokat. A kisvasút több mint húsz kilométeren futott, amibe még nincsenek beleszámítva a leágazások. Az egyes majorokhoz sáros időben is száraz lábbal el lehetett jutni, a megtermelt javakat kisvasúton szállították be Csókára a vasútállomásra és onnan tovább. Kár, hogy nem maradt meg a lóré, ma igazi turistaattrakció lenne.

Foglalkoztam Csóka választott ünnepnapjával. A népi emlékezetben 1831. július 26-a, Szent Anna napja úgy él, mint a súlyos kolerajárvány befejeződésének a napja, hogy ekkor halt meg az utolsó beteg Csókán. A korabeli egyházi magyar és szerb jegyzőkönyveket átböngészve azt kellett megállapítanom, hogy ettől a naptól kezdve szaporodtak meg az elhalálozások.

Az egyes történelmi események, mint amilyen a nagy jelentőségű, a török felett aratott győzelmet jelentő zentai csata és annak különböző leírása, a veszteségek aránya és egyéb ellentmondások számos kérdést vetettek fel bennem. Tények, párhuzamok és gondolatok a zentai csatáról címmel közöltem a helytörténeti társaság évkönyvében egy tanulmányt, amely rávilágít a csatában részt vevő törökök veszteségeinek eltúlzására. Sikerült felvenni a kapcsolatot egy törökországi kutatóval. Sajnos a szófiai levéltár leégett, ahol rengeteg török iratot őriztek az Oszmán Birodalom idejéből, ezért kevés a forrásanyag Isztambulban is. Mindenesetre annyi leszűrhető, hogy a zentai csatában a törökök veszteségeit a korabeli írások jócskán eltúlozták, de ezek maradtak fenn.

A csata idején a Tisza alacsony vízállású volt, a török oldalán harcoló Thököly a zentai csata napján többször átgázolt lovával a Tiszán. A folyón vert pontonhíd elsősorban a haditechnika és nem a katonaság bánáti oldalra való átjuttatására szolgált.

Csonti István a munkásságát elismerő Plakettel (Gergely József felvétele)

Csonti István a munkásságát elismerő Plakettel (Gergely József felvétele)

Érdekes volt számomra megírni a feleségem nagyapjának a történetét, aki Doberdónál harcolt az első világháborúban. Azért jelentkezett katonának, hogy mihamarabb letudja a szolgálatot, és megnősülhessen, de alighogy bevonult, kitört a háború. A sors fintora, hogy ő túlélte a véres harcokat, a lány viszont, aki itthon várta, elhunyt. Fennmaradt két 50 mm-es löveg sárgaréz töltényhüvelyéből a fronton fabrikált ajándéktárgya, ami ma családi ereklye.

Foglalkoztam írásaimban a szőlőtermesztéssel és borkészítéssel a Szőlő és bor a Tisza bal partján a Marostól Akácsig című munkámban. A szőlőtermelés ősidőkre nyúlik vissza. Akács az aracsi pusztatemplomnál elhaladó, a Tiszába torkolló ér, az Ejcse partján létesült ősi település volt. Ez az ér volt Csanád vármegye határa. A rendelkezésre álló adatok alapján feldolgoztam, hogy mennyi szőlőt termesztettek a térség településein. Annak idején nagyon rosszak voltak az ivóvizek, sok szőlőt termesztettek, sok jó bort ittak a rossz víz helyett.

Szentmiklósi születésű vagyok, apai nagyapámnak négy különböző helyen volt fél-háromnegyed hold szőlőültetvénye a falu határában. Úgy volt vele, hogy ha valamelyik szőlőt elveri a jég, azért a pincébe is jusson belőle. Kellett a szőlő, volt hat fia, és mind szerette a bort az unokákkal egyetemben.

Min munkálkodsz, milyen témában dolgozol napjainkban?

– Folyamatban van a számítógépbe gépelése egy nagyobb terjedelmű munkámnak, amely, ha minden a terv szerint halad, még az idén elhagyja a nyomdát. A kézirat egy tanulmány, amely magában foglalja ezer év helységtörténetét. A volt Csanád vármegye délnyugati részének a mai vajdaságra eső területét térképeztem fel. Nyugaton a Tisza vonala, északon és keleten a hármas határig, onnan Nákófalváig (Nakovo), majd követve a Galád-patak (Galacka) nyomvonalát és az Ejcse-patak vonulatát vissza Tiszába. Azért hívták Galád-érnek ezt a vízfolyást, amely áthaladt Nagykikindán, mert létezett a partján egy Galád nevű település, amelynek vára is volt, erről kapta a nevét az ér.

A történelmi Csanád vármegye (1000–1715) települései egy pannón (Gergely József felvétele)

A történelmi Csanád vármegye (1000–1715) települései egy pannón (Gergely József felvétele)

A kéziratban számos térképet, illusztrációt, a területen fellelhető összes mai ismereteink alapján egykor létezett települést bemutatom. Annak idején Borovszky Samu és csapata hatalmas munkát végzett Csanád vármegye monográfiájának megírásakor, de ezen a vidéken nem jártak, a levéltári adatok alapján írtak az itteni településekről. Időközben az újvidéki múzeum munkatársai bejárták ezt a vidéket, Törökkanizsa és Csóka községet is. Feljegyezték, hol milyen cserépdarabokat stb. találtak, és lelőhelyek alapján nagy méretű összefoglaló munka jelent meg Arheološka topografija Banata címmel, a második kötet foglalkozik Csóka környékével.

Az újabb kutatási eredményekkel összevetve Csanád vármegye monográfiájában több pontatlanságot találtam az egykori települések helyével és számával kapcsolatban. Hol volt a szülőfalum, Tiszaszentmiklós? Ott volt a Kéra partján, a mai falutól délre. Valóban vannak itt cseréptörmelékek, de egy rozsdás patkószöget sem találtak, nemhogy korabeli pénzérmét. Erre való a fémdetektorozás, aminek eredményeként a középkori pénzérmék alapján közelebbről be tudjuk határolni az egykori falu korát, elhelyezkedését. Dokumentáltam a kutatott terület összes ismert településének a helyét, és összehasonlítottam a Borovszky monográfiájában leírt 51 településsel, ezt a listát sikerült kiegészíteni – mondta kutatómunkájáról beszámolva Csonti István csókai helytörténész.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége