2021. május 5., szerda
BIRKÓZÁS

„Meg akarom mutatni, mire vagyok képes”

Dávid az éremgyűjteményével, kezében az országos bajnokságok termése (a szerző felvétele)
Dávid az éremgyűjteményével, kezében az országos bajnokságok termése (a szerző felvétele)

A kupuszinai Novics Dávid lassan tíz éve birkózik, sorra szállítva a dobogós eredményeket, nemritkán a győzelmeket a korosztályos versenyekről. A 2001-es születésű Dávid Orosházán tanul a helyi sportgimnázium végzős diákjaként, és legtöbbször nevelőklubja, a zombori Radnički színeiben versenyez. 2018-ban sérülések miatt esett el élete legnagyobb lehetőségeitől, de a krízist maga mögött hagyva újra a legmagasabb szintre szeretne jutni. Dáviddal eddigi pályafutásáról és terveiről beszélgettünk.

Hogyan kezdtél el birkózni? Ez a sportág szülőfaludban, Kupuszinán korábban nem nagyon volt ismert.

Több mint kilenc éve, 2011-ben az iskolában láttam egy hirdetést arról, hogy birkózásoktatást kezdenek Kupuszinán, és engem érdekelt a dolog. A szüleimnek először nem tetszett az ötlet, azt mondták, túl kemény sportág. De legalább néhány edzésre el akartam menni. Ezeken jól teljesítettem, ezért később behívtak Zomborba, mert nálunk is a Radnički edzője tartotta az edzéseket. A kezdetekben nagyon sokan voltunk a kupuszinai klubban, de idővel egyre fogytunk, végül magam maradtam. 2013-2014 óta a zombori Radničkiban birkózom.

Milyen versenyeken veszel részt rendszeresen?

A ligát mindig birkózom, a vajdasági és az országos kupákon és az országos bajnokságokon is rendszeresen részt veszek. Sokszor megyek nemzetközi tornákra, és a válogatottban egy Balkán-bajnokságon is szerepeltem már.

Tízévesen kezdtél el birkózni. Mi volt az első olyan eredményed, amely löketet adott, hogy folytasd a komoly edzést?

A 2015-ös országos bajnokságon második lettem az idősebb pionírok korosztályában, ami után meghívtak, hogy a válogatottal együtt eddzek. Ekkor képviseltem Szerbiát a Balkán-bajnokságon, amelyet abban az évben Zentán tartottak meg. Ez volt az addigi legnagyobb versenyem, ötödik helyet szereztem.

Milyen típusú birkózó vagy?

Főleg kötöttfogásban szerepelek a 71 kilogrammos súlycsoportban, néha 67-ben. Az év vége felé néhány szabadfogású versenyen is el szoktam indulni, de ez egyre ritkábban van, ahogy az idősebb korosztályokba kerülök.

Hogy érzed magad a zombori klubban?

Zomborban minden feltételt biztosítanak, saját edzőtermünk van a szükséges eszközökkel, kiegészítő felszereléssel. Heti nyolc edzésem van, a versenyek előtt általában több. Az edzőink Igor Frgić és Milan Marić, nagyon jó kapcsolatban vagyok velük, és a társaságban is jól érzem magam.

Azért nem ennyire egyszerű az életed…

Orosházán tanulok, negyedikes vagyok a helyi sportgimnáziumban. Hétfőtől péntekig ott edzek, péntek este már itthon. Hétvégente hazajövök a versenyekre, de az orosházi klubnak is birkózom, legutóbb például a felnőtt országos csapatbajnokságban kértek, hogy ugorjak be.

Hogy kerültél Orosházára?

A zombori klubban jó kapcsolatunk van a zentaiakkal, egy évben például szerepeltem a csapatukban a pécsi összmagyar diákversenyen. A középiskola választása idején már tudtam, hogy olyan iskolába szeretnék járni, amit össze lehet hangolni a birkózással, ezért a zentaiak ezt a helyet ajánlották nekem. Tetszett az iskola, a kollégium az edzéslehetőségekkel, és úgy döntöttem, beiratkozom. Az iskola programja össze van kötve a sportoló diákok életével, legtöbb a kézilabdázó, labdarúgó, birkózó.

Hogyan tudod végigcsinálni ezt a kétlaki életet az edzésekkel együtt?

Nagyon nehezen, de sikerül. Általában reggelente is edzek, utána jön a suli, és délutánonként is van edzésem. Ezek mellett néha tanulni is kellene… Mire eljön az este, sokszor azt sem tudom, ki vagyok, csak ágyba akarok kerülni végre.

Tervezel továbbtanulni?

Szeretnék felvételizni a Testnevelési Egyetemre, és a Honvédban birkózni. Vannak ismerős edzők ott, Lőrincz Tamásékkal is jóban vagyunk, aki a példaképem.

A zentai Balkán-bajnokság után miket tartasz a legfontosabb eredményeidnek?

Macedóniában második, Bulgáriában és Belgrádban harmadik lettem nemzetközi versenyeken. Macedóniában szabadfogásos torna volt, a mezőny tele bolgárokkal, törökökkel. Három meccset nyertem a döntőig, csak ott kaptam ki. A 2018-as 67 kg-os kadét kötöttfogású országos bajnokság megnyerése volt még nagy siker, ebben az évben a 65 kg-os szabadfogást, a vajdasági versenyeket és a Szerbia-kupát is megnyertem. De az év nem úgy fejeződött be, ahogy szerettem volna.

Pontosan mi történt?

Úgy volt, hogy a korosztályos Európa- és világbajnokságon is indulhatok, de több szerencsétlen sérülésem lett. Az Eb előtt megrepedt egy csont a talpamban, ezért ki kellett hagynom a versenyt. A vb előtti felkészülés során a szabadkai edzőtáborból Zágrábba utaztunk az utolsó formaemelő tornára, ahol a bronzmeccsen szétrepedt egy izom a vállamban. Kevés hiányzott, hogy műtétre legyen szükség. Szerencsére gyorsan felépültem, de a mai napig sokszor érzem azt a vállamat, és sok időbe tellett, mire teljesen visszaerősödött. Volt egy kis krízisem emiatt, főleg, amikor az interneten követtem a vb eseményeit. De végül úgy jöttem ki belőle, hogy csak azért is megmutatom, mire vagyok képes.

Elégedett vagy-e a 2019-es évvel?

2018-ban a legidősebb voltam a korcsoportban, de most már fiatalabb junior lettem, ami sok helyzetben hátrány, mert a korcsoporton belül idősebbekkel is birkózhatok. Most is tudok néha versenyt nyerni, de az országoson például ötödik lettem, az elődöntőben a későbbi bajnoktól kaptam ki, a bronzmeccsre pedig már nem tudtam fejben összeszedni magam. Azért elégedett vagyok, a zombori klubban bekerültem a felnőttkeretbe, a csapatbajnokságban birkóztam, és egyszer sem vertek meg. Fontos, hogy az idősebbek között versenyzek.

Mik a legfontosabb céljaid az idei szezonban?

Itthon a vajdasági bajnokságon és a Szerbia-kupán indulok, és a legfontosabb az országos. Ha megnyerném, én indulhatnék az Európa- és a világbajnokságon. Magyarországon idén nem nagyon tervezek versenyezni, hogy csak erre tudjak figyelni. Később, ősszel valószínűleg birkózni fogok a németországi Bundesliga csapatbajnokságában. A magyarokon keresztül jutottam ehhez a lehetőséghez, ami jó tapasztalatszerzés lehet, nyolc–tíz mérkőzést fogok vállalni kölcsönben. Sok ismerősöm jár oda, ők is javasolták.

Hogy érzed, miben tudnál még fejlődni?

Mindenben lehet, a legjobban az erősítésre, az izommennyiségre és a kondícióra kell odafigyelnem. Most a korcsoportom legfiatalabbjaként kicsit le vagyok maradva ebben, de ha sikerül erősödnöm, nem lesz gond. A gyorsaságom megvan, és néha olyanokat dobok, amiket edzésen sosem csinálok, amire magam se készültem, csak a helyzet hozza ki belőlem.

Mik a legnagyobb lemondások az életedben, és mit kaptál a birkózástól?

Nagyon sok mindenről le kell mondanom. Kevés időt tölthetek a barátokkal, ha eredményeket akarok elérni, a szezonban a szórakozás nem nagyon fér bele. A legnehezebb a fogyasztás, amikor egy hét alatt akár 5-6 kilót vesztek. Ilyenkor érzem meg, milyen jól tud esni egy-egy evés vagy egy pohár víz. De az az érzés, amikor fent állok a dobogó tetején, mindent visszaad.

Hogyan tekintenek rád a környezetedben, a barátaid, ismerőseid?

Jó érzés, hogy felnéznek rám, a baráti társaságban mindig birkózónak neveznek. Az idősebbek is észrevesznek, megbecsülik a teljesítményemet. Nemrég egy idős bácsi megállított, hogy gratuláljon, mert hallott az eredményeimről. Az ilyen esetek pluszerőt és motivációt adnak. Az egész életemet a birkózásban képzelem el, a versenyzés után is.

Hol volt a legizgalmasabb edzőtáborozásod, mi volt a legérdekesebb élményed?

Amikor 2018-ban Szabadkán voltunk a válogatottal, az Egyesült Államokból, Lengyelországból, Horvátországból, Magyarországról, Ukrajnából is voltak ott birkózók. Tizennégy napot töltöttünk együtt, nagy élmény volt ennyi új emberrel ismerkedni, barátkozni. Bulgáriában is szép emlékeket szereztem, amikor a zombori klubbal mentünk oda edzőtáborozni.