2024. április 19., péntek

Játszva tanulni

Az óvodapedagógus-egyesület képzése Kishegyesen – Vajdaságban is nagy az érdeklődés a játékpedagógia módszer iránt

A Brunszvik Teréz Magyar Óvodapedagógusok Egyesülete a hétvégén egynapos továbbképzést tartott Kishegyesen, a Kátai-vendégházban. A képzésnek két előadója volt: Juhász Valéria, a szegedi Juhász Gyula Pedagógusképző Kar alkalmazott nyelvészeti tanszékének tanszékvezetője és Radics Márta, a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Gyógypedagógus Képző Intézetének gyógypedagógusa és logopédusa.

A mostani tanulmányi hétvége az óvodapedagógusok kérésére jött létre, számolt be lapunknak dr. Szőke Anna, az egyesület elnöke.

Juhász Valéria, Radics Márta és Szőke Anna (Lakatos János felvétele)

Juhász Valéria, Radics Márta és Szőke Anna (Lakatos János felvétele)

– Az idei évben ez a második nagy képzésünk, és ami nagyon büszkévé tesz, hogy ezt közkívánatra szerveztük. Az újvidéki magyar ajkú óvónők külön kérték, hogy ismét tartsuk meg ezt a képzést, mert Juhász Valéria és Radics Márta október során már tartott egy rövid előadást ebben a témában. Annak inkább csak figyelemfelhívó jellege volt, és szakkönyveket ajánlottak, viszont ez a téma felcsigázta az óvónőket, hogy bővebben is hallani szeretnének róla. Ezt csak most tudtuk összehozni, mert a két előadónknak ez az időpont felelt meg. Nagy örömömre komoly érdeklődés volt a képzés iránt, közel negyvenen jelentkeztek. Kisebb volumenű eseményt terveztünk, emiatt sajnos vissza kellett utasítani néhány érdeklődőt – mondta el Szőke, majd hozzáfűzte, hogy a mostani képzés résztvevői több óvodaközpontból érkeztek: Óbecséről, Adáról, Csókáról és Újvidékről.

A képzést az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja, s a Magyar Nemzeti Tanács is figyelemmel kíséri az egyesület munkáját, számolt be az elnök, majd végezetül arról is szólt, hogy az idén márciusban is megszervezik a bábfesztivált. Áprilisban egy magyarországi továbbképzésen vesznek részt, májusban pedig sort kerítenek a magyar óvodás színjátszó találkozóra. A találkozó idén lesz 25 éves, mondta.

A két előadó ez alkalommal nem egy tipikus előadást hozott a vajdasági óvodapedagógusoknak, hanem játékokat, számolt be lapunknak Juhász Valéria tanszékvezető.

Közel 40 résztvevője volt a mostani képzésnek (Lakatos János felvétele)

Közel 40 résztvevője volt a mostani képzésnek (Lakatos János felvétele)

– Arról volt szó, hogy játékok segítségével hogyan lehet jól előkészíteni az iskolai írás és olvasás nevelést. Az agy már 4–5 éves korban elég érett ahhoz, hogy ezeket a kognitív képességeket fejlesszük. Mi ehhez nem fejlesztő füzeteket használunk, hanem játékokon keresztül tesszük. A továbbképzésre is ilyen jellegű játékokat hoztunk, amik elsősorban a szókincsfejlesztésre irányulnak – mondta a tanszékvezető, majd arról is szólt, hogy a tanuláshoz szükséges a motiváció. A játék pedig az a tevékenység, amely irányába nyitottak a gyerekek és örömként élik meg. Épp ezért a játékon keresztül indirekt módon tudnak tanulni. A megszokott iskolás módszer azt érzékelteti a gyerekkel, hogy ő fejlesztésre szorul, viszont a különböző játékokat különböző szinteken tudják megvalósítani.

A játékos nyelvi fejlesztés módszerét már közel öt éve alkalmazzák, és elsősorban pedagógus-képzéseket, műhelymunkákat tartanak ennek kapcsán, mondta el Radics Márta.

– Nagy szokott lenni az érdeklődés az általunk tartott műhelyekre, mivel igyekszünk gyakorlati szempontból közelíteni ezt a területet. Szoktunk olyan visszajelzéseket kapni, hogy a hallottakat már másnap-harmadnap be tudták építeni a hétköznapi munkájukba a pedagógusok. Elsősorban a pedagógusok ötlettárát szeretnénk bővíteni, mert arra kapnak konkrét útmutatást, hogy hogyan kell tanítani, munkafüzetekben feladatokat megoldani. Viszont arra kevesebb ötlet szokott lenni, hogy ezeket a feladatokat hogyan lehet játékos formában megoldani – mondta Radics, majd arról is szólt, hogy Magyarországon egyre többen foglalkoznak játékpedagógiával. Az óvodás korosztálynál még ez a természetes, de manapság már a felsőbb oktatásban is egyre többen foglalkoznak a játékosítással.