2024. március 28., csütörtök
AUSTRALIAN OPEN

Đoković–Federer ötvenedszer

Novak Đoković és Roger Federer jutott be tegnap az Australian Open elődöntőjébe. A szerb a kanadai Miloš Raonićot három, a svájci pedig az amerikai Tennys Sandgrent drámai öt játszmában, hét meccslabdát mentve győzte le.

Az első játszmában a címvédő ütésről ütésre rombolta a kanadai védelmét, aki csak a nagy adogatásokkal és némi szerencsével tudott játékban maradni egészen a kilencedik breaklabdáig, amely egyben a negyedik szettlabda is volt, amikor Raonić a tenyeres keresztlabdát vonalon túlra helyezte.

A második játszmában Novak gyorsabb volt, a harmadik breaklabdával szerzett előnyt, amelyet rutinosan megőrzött. A harmadik játszmában Novak kicsit visszaesett, 5:5-nél mégis négy breaklabdához jutott, amelyeket Raonić nagy szervákkal hárított. Rövidítést játszottak, amelyben Đoković 3:0-ra elment, és már nem engedte ki kezéből a meccs fonalát, így a kanadai ellen már 10:0-ra vezet.

Federer már másodszor játszotta el Melbourne-ben a Houdini-szerepet. A 3. fordulóban kiesésre állt az ausztrál John Millman ellen, de a döntő rövidítésben 4:8-ról fordított, tegnap pedig az amerikai Sandgren ellen hét meccslabdát mentett.

Roger Federer mély krízisben volt, de látványosan feltámadt (Fotó: Beta/AP)

Roger Federer mély krízisben volt, de látványosan feltámadt (Fotó: Beta/AP)

Következik tehát az 50. Đoković–Federer nagy rangadó és Novak 8. melbourne-i elődöntője. Az eddigi hetet rendre megnyerte, és mindig a serleget is elvitte.

Ma a negyeddöntőben még a NadalThiem és az A. ZverevWawrinka meccs következik. A mérleget Nadal 9:4-re, Zverev pedig 2:0-ra vezeti, de aligha ez lesz a perdöntő, inkább a pillanatnyi ihlet, mert az eddigiek során mind a négyen jó formát mutattak.

Női egyesben a keddi délutáni műsorban a világelső ausztrál Ashleigh Barty és a 14. kiemelt amerikai Sofia Kenin jutott az elődöntőbe. Barty ezzel visszavágott a cseh Petra Kvitovának a tavalyi negyeddöntőben elszenvedett vereségért, s azóta már zsinórban negyedszer győzte le. Az első játszmában sok breaklabdát láthattunk, ezekből egyet-egyet használtak ki, és Barty a rövidítésben szettlabdát is mentett. A második játszmát az ausztrál 4:0-lal nyitotta, ami el is döntötte a párharcot. Hasonlóan alakult Kenin és a tunéziai Ons Jabeur meccse is. Az első játszmában Kenin a hatodik szettlabdát váltotta pontra, a másodikban pedig már egyetlen break is elegendőnek bizonyult. Barty és Kenin ötször játszottak, az amerikai csak tavaly Torontóban nyert, és az ausztrál most is kimondott esélyesnek számít. A negyeddöntő másik két meccsét, a MuguruzaPavljucsenkova és a HalepKontaveit mérkőzést az éjjel játszották.