2024. április 20., szombat

Február 1-jén tartják meg a 18. Őseink zenéje rendezvényt

Őseink zenéje (Paraczky László felvétele)

Őseink zenéje (Paraczky László felvétele)

Egy hónapja ülésezik Szenttamáson az Őseink zenéje népzenei rendezvény szervezőbizottsága. A program már összeállt, a napokban elkészülnek a kétnyelvű plakátok, a hátramaradt, nem egészen egy hónap alatt pedig a további részleteket is megbeszélik. A szervező, az Arany János MME elnöke, Robotka Angéla elmondta, a fellépők már ismertek, a napokban pedig elkészül a program további része is.
− Ez a 18. rendezvény, ugyanis az idén az Őseink zenéje nagykorú lett. Az idei fellépők között lesz a szenttamási Bódorka leánykórus, amely jó eredményeket ért el a különféle minősítőkön, Kupuszináról Toldi Istvánt, Vajdaság egyik leghíresebb mesemondóját várjuk, a Tindia zenekar Magyarországról érkezik. Fellép még a Rozsdamaró zenekar Csonka Ferenc vezetésével, valamint a szenttamási Bard Néptáncegyüttes. A rendezvény február 1-jén 19 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban, és minden érdeklődőt szeretettel várunk – mondta Robotka Angéla.