2024. március 28., csütörtök

Megszületett az orosz-ukrán megállapodás az EU-ba irányuló gáztranzitról

Egy hónapon át tartó tárgyalások eredményeként Berlinben megállapodásra jutott Oroszország és Ukrajna arról, hogy az orosz földgáz továbbra is Ukrajnán keresztül jut el Németországba, és az Európai Unió más tagállamaiba. Az erről szóló megállapodási jegyzőkönyvet pénteken írták alá a felek. A megállapodás 5 évre szól. És a jogi viták lezárásáért Moszkva 3 milliárd dollárt fizet Kijevnek.

„Az ukrán gázpolitikát 5 évre tervezzük a gáz szállítás volumenének vonatkozásában, amit felül lehet vizsgálni, vagy nem kell felülvizsgálni, vagy meg lehet hosszabbítani 10 évre.”- mondta Olekszij Orzsel ukrán környezetvédelmi és energiaügyi miniszter

Az orosz-ukrán tranzitszerződés az év végén jár le. Ezt a szerződést még 2010-ben kötötték, de azóta a két ország viszonya jelentősen megromlott, miután 2014-ben Oroszország elcsatolta az Ukrajnához tartozó Krim-félszigetet, és oroszbarát szeparatistákat támogatott Ukrajna keleti térségében, a Donyec medencében.

A megállapodás rendkívül fontos volt az Európai Unió számára, hiszen a közösség fogyasztásának nagyjából 18% olyan orosz földgáz, ami Ukrajnán keresztül jut az EU-ba.