„Kiskarácsony, nagykarácsony, kisült-e már a kalácsom?” – dudorássza mellettem a kétévesem. A kiejtése ugyan még nem tökéletes, de a dallam felismerhető, a rádióban és tévében felcsengő, végtelenített karácsonyi dalok nála is elérték hatásukat, sokat már kívülről fúj. Épp a Mikulásra kapott kockákkal játszik, miközben én dolgozni próbálok. Görgetek a végeláthatatlan szalagcímek között, de a fel-felbukkanó ünnepi hirdetések minduntalan elvonják a figyelmem – néhány ajándék még hiányzik, így időnként engedek a kísértésnek.
Dávid Csilla felvétele
Idén nem terveztünk nagy költekezést, ideje kicsit visszavenni. Különben sem értem, hová halad a világ. A legnépszerűbb közösségi oldalon láttam a minap, hogy egy ismerősöm gyereke akkumulátoros traktort kapott Mikulásra. Mikulásra! Emlékszem, mi annak idején néhány csokit és gyümölcsöt találtunk a csizmánkban, manapság viszont versenyt futunk egymással és az idővel a legtökéletesebb ajándék felkutatásakor, s ez alól sajnos a szülők és a nagyszülők sem kivételek. Kezdek irtózni tőle... A természetemen kívül mást nem nagyon örököltem megboldogult édesapámtól – szegény anyám hajtogatja is rendesen – azt viszont teljes mértékben! Ő a háta közepére kívánta az ünnepi időszakot, s engem se varázsol el igazán. Számomra nem sokban különbözik egy átlagos naptól, rohanás ide, majd oda, idő igazán semmire, és főleg senkire se jut. Sajnos a mai világban egy pillanatra, még egy meghitt ünnep erejéig se tudunk lassítani. Egyszerűen képtelenek vagyunk rá. Senki se értsen félre, szeretem a karácsonyt, de másképp ünnepelném, mint azt sokan teszik, vagy elképzelik, vagy elvárják tőlem. Nem vágyok hatalmas családi összejövetelre, hétfogásos vacsorára vagy ebédre. Senkitől se kívánom, hogy a tűzhely mellett álljon, menüt tervezzen, süssön, főzzön, mosogasson, majd szenteste, esetleg karácsony napján hullafáradtan bedőljön az ágyba, részben miattam, miközben ez alatt az idő alatt a gyermekével vagy az unokájával játszhatna, és sokkal tartalmasabban üthetné el az időt. A karácsonynak, a család szent ünnepének szerintem erről kellene szólnia. Fiatalon nagyon sok családi összejövetelről, karácsonyról, szülinapról lemaradtam. Sportoltam, s ez bizony kötelezettségekkel járt, akár ünnepnapon is. Talán már akkor tudatosult bennem, hogy számomra nem ez a járható út, s a gyermekemnek se ezt szeretném sugallni. Kliséként hangzik talán, de a legszebb, legértékesebb ajándékot ne a fa alatt, inkább körülötte keresse! Használjon ki minden alkalmat, hogy a szeretteivel lehet, pláne a nagyszüleivel! Tisztelje és becsülje őket azért, akik, s ne csak az ajándékért, amit kap! Szeretném hinni, hogy egy napon, s még időben megérti majd, miért is oly fontos ez...
Nem csak családi összejövetelekről, de számos más rendezvényről is lemaradtam akkoriban, főleg a barátaimat hanyagoltam el. Szerencsére ez azóta megváltozott, s végtelenül hálás vagyok nekik, hogy részesei maradtak az életemnek, most már az életünknek. Összetartani, összetartozni manapság nehéz feladat, tízen százfelé szakadtunk a nagyvilágba, de a karácsonyi összejöveteleink a mai napig megmaradtak. Igaz, a helyszín változott, a társaság viszont ugyanaz, mint tizenöt éve gyakorlatilag minden alkalommal – már nem a kedvenc kocsmánkban, egy-egy bögre forralt bor mellett várjuk az éjféli misét (amire végül úgyse jutunk el), s a főtéren, a kavalkádon se a mézespálinkáé a főszerep, de a hangulatra így sem lehet soha panaszunk. Sokra értékelem azokat a pillanatokat, mikor a gyerekeink együtt játszanak, kéz a kézben sétálnak, vagy épp összekapnak valamin, hogy aztán hatalmas egyetértésben babráljanak ki a felnőttekkel.
Számomra ez a karácsony igazi szelleme és értelme. Legyen szó családtagról, barátról, hazatér, megpihen, szusszan egyet. Velünk együtt. Persze, fontos a mézeskalács, a halászlé, a mákos tészta, a fényfüzér, a girland, a pompás karácsonyfa, de ami talán ennél is jelentősebb, hogy kivel töltjük együtt ezeket a napokat. Ki az, aki igazán ünnepivé, nem mindennapivá varázsolja az időszakot, akinek a nevetését hónapok óta nem hallhattuk, akinek a mosolyát hónapok óta nem láthattuk, vagy aki épp a szürke mindennapjaink része, de soha nem értékeljük igazán a jelenlétét, s mindazt, amit nap mint nap értünk tesz... A drága ajándékok s külsőségek helyett szóljon inkább róluk az ünnep, értük legyünk igazán hálásak. Mutassuk meg a növekvő generációknak (vagy legalább próbáljuk meg), hogy boldogságukat ne a mai, anyagias világban, tárgyi ajándékokban, hanem a barátságban, szeretetben, megbecsülésben keressék! Lássunk, s ne csak nézzünk, ragadjuk meg a pillanatot, s véssük jól emlékezetünkbe, mert nem biztos, hogy hamarosan újra átélhetjük. Örüljünk, hogy ennyi nehézség mellett is együtt lehetünk, együtt ünnepelhetünk, amihez bizony nem feltétlenül szükséges háromnapos dőzsölés, egyedül csak annyi, hogy időt szakítsunk a másikra. Elég egy jó kávé vagy egy finom forrócsoki, hogy megfelelő társaságban felmelegedjen a lelkünk is...
