2024. április 20., szombat

Kosarak az ünnep jegyében

Topolya község Művelődési Háza szakított a hagyományokkal és a már megszokott mézeskalács-kiállítás helyett Egy kosár ünnep címmel hirdette meg év végi, ünnepi kiállítását. A kiállítás a természetes anyagok jegyében állt össze, melyre az idén is számos alkotás érkezett. A résztvevők között megjelentek mindazok, akik a korábbi években is gazdagították a kiállítás anyagát, de új résztvevők is behozták munkáikat, melyekből kiállítás nyílt a mozi előcsarnokában.

Karácsonyi kosár (Fotó: Sihelnik Ágnes)

Karácsonyi kosár (Fotó: Sihelnik Ágnes)

A karácsony hangulatához tartozó mézeskalácsok az idén sem maradtak el, de a kosarakban csuhéból készült figurák, újrahasznosított anyagból készült dekorációk és számos más, ünnepeket idéző dolog is megtalálható.

A kiállítás ünnepélyes megnyitóján Csípe Tímea, a Művelődési Ház igazgatónője megköszönte a kiállítóknak, hogy az idén sem maradtak el, és kitartó, kreatív munkájukkal lehetővé tették, hogy 2019-ben is színvonalas kiállítás álljon össze. Hozzáfűzte, hogy az idei évben elmarad a már jól megszokott közönségszavazás is. Ehelyett a kiállítás zárónapján, azaz december 20-án, a moziteremben aukción bocsátják árverésre a kiállított kosarakat. Egységes kikiáltási árakat nem szabnak. Éppen ezért arra buzdít minden érdeklődőt, hogy látogasson el a kiállításra, melyet december 20-áig mindennap 9 és 19 óra között tekinthetnek meg a mozi előcsarnokában, és gondolkodjanak el azon, melyik alkotással örvendeztetnék meg szeretteiket. A kiállítás anyagát alkotó kosárkákat december 20-án 12 órakor bocsátják aukcióra a moziteremben. A zárórendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak.